A friss veszélyjelzés szerint az érintett járásokban a következő órákban
hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
A Hungaromet közlése szerint tojás nagyságú jég verte el Szlovéniát, Celje térségében, erről képeket is megosztott a szolgálat:
Az előrejelzés szerint az esti órákban az Északi-középhegységben jelen lévő cellák mellett a frontzónához kapcsolódóan nyugat, délnyugat felől a Dunántúlt is zivatarok érik el, amelyek akár rendszerbe is szerveződhetnek.
A zivatartevékenység súlypontja aztán fokozatosan kelet felé helyeződik át: éjszaka a középső országrészben, vasárnap már keletebbre is nagyobb számban fordulhatnak elő zivatarok. Eközben vasárnap a nappali órákban északnyugat felől stabilizálódni kezd a légkör.
A zivatarokat általában intenzív csapadék, viharos szél, apróbb szemű jég kísérheti, elsősorban északnyugaton szombat este, éjszaka felhőszakadás is társulhat hozzájuk. A fronthoz kapcsolódóan nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain heves zivatar is előfordulhat erősen viharos szél és nagy méretű jég kíséretében.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio