Szoboszlai hatalmas gólja döntötte el az Arsenal elleni rangadót

by kamasuka84

34 comments
  1. Ezennel a napot gyásznappá nyilvánítom a subon

  2. Akárki akármit mond, büszkék lehetünk erre a srácra amiatt, amit elért. Látszik, hogy nem az “állami” akadémiai rendszerben nevelkedett.

  3. Zsinórban másodszor a meccs legjobbja posztján kívül játszva, nem szarozik idén sem 😀

  4. Arsenal drukkerként: menj a picsába Dominik!

    Magyar és focit szerető emberként: gyönyörű volt és zseniális, ahogy lehozza az RB posztot.

  5. Mondjuk ezt bebaszta. Őt sem a magyar akadémiai rendszer nevelte ki… Milyen érdekes.

  6. azért kurva kiváncsi lennék, hogy akik szerint Szoboszlai egy túlhypeolt szar, azok milyen nb1 meccseket látogatnak, mert ilyeneket, amit ez a Liverpoolban csinál, még nem nagyon láttam idehaza. Mindezt tök semlegesen írom – nincs kedvenc csapatom, ligám, stb. csak néha szeretek focit nézni.

  7. Amikor megkapták ezt a szabadot, egyértelmű volt, hogy övé. Kedvenc helye és távolsága. Nagyon jól sikerült most is. Válogatottban is folytassa, ahogy kell.

  8. Kicsit helyezhette volna jobban… meg egy kis erőt is tehetett volna bele…

    szerk: /s mert úgy látom, van akinek nem jön át, ha láthatatlan

  9. wow, ügyes! Nem tudom mikor volt ilyen jól teljesítő magyar focista.

  10. A magyar válogatott legsikeresebb játékosa az, aki a legkevesebbet töltötte a magyar fociakadémián.

    Milyen érdekes! 😀

  11. Na jó, úgy könnyű, ha az ellenfél csak messziről nézheti…

  12. Nem néztem 20 éve magyar focit, sőt Szoboszlait sem láttam még játszani, ez a gól viszont tetszett. Hol lehet nézni itthon az angol bajnokságot?

  13. Bevallom őszintén, én nem láttam benne ezt a szintet még a salzburgi korszakában. A lövője már akkor is kegyetlen volt, viszont sokszor hosszú időre eltűnt a pályán, nem volt elég aktív. Emlékszem amikor a Liverpool ellen játszottak a BL-ben (az már lehet a Lipcsében volt), láthatóan nem bírta azt a tempót. Most pedig ott tartunk, hogy a Liverpool egyik legtöbbet dolgozó játékosa, a világ legerősebb bajnokságában egy teljesen idegen poszton nyújt klasszis teljesítményt a legjobb csapatok ellen. Elképesztő, hogy mekkorát fejlődött, hogy mennyi melót tett bele. Szerintem 2-3 év múlva lehet a csúcson, ebben a csapatban pedig bőven van potenciál, határ a csillagos ég.

Comments are closed.