Hétvégén még pályára lépett, szerdán azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt a 43 éves Balogh Attila. A korábbi utánpótlás-válogatott focista a munkahelyén lett rosszul, és életét vesztette.

Balogh Attila játékosként pályára léphetett a Wembleyben és a római Olimpiai Stadionban is. Legutóbb a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei első osztályban szereplő Kisújszállás csapatát erősítette. A hétvégi fordulóban még csereként játszott a Tiszaszentimre ellen, ám néhány nappal később, szerdán váratlanul rosszul lett munka közben, és elhunyt – írta a Szoljon.hu.

“Balogh Attila, Vamos, aki csapattársunk, barátunk volt és mindig is az marad, ma itt hagyott bennünket. Együtt lettünk idén ezüstérmesek, együtt örültünk, együtt szomorkodtunk. Most csak a csönd van és az emlékek. Őszinte részvétünk a családnak. Már most hiányzol, VAMOS!”

– búcsúzott a focistától korábbi mezőtúri csapattársa, Kántor Lajos.

“Nagyon fiatalon hagyott itt bennünket… Attila 2014-től 3 évig erősítette a TFC csapatát, a 2016/17-es szezonban az utolsó fordulóig tartó versenyfutásban Tiszafüred mögött ezüstérmet szerzett csapat oszlopos tagja volt, aki tanári védőjátéka mellett 11 góllal is segítette a csapatot”

– olvasható a klub által közzétett közleményben.

Balogh Attila pályafutása során 45 alkalommal húzhatta magára az utánpótlás-válogatott mezét, és olyan legendás stadionokban játszhatott, mint a Wembley vagy a római Olimpiai Stadion. Olyan világsztárok ellen lépett pályára, mint Alberto Gilardino, Antonio Cassano, Jermain Defoe vagy Daniele De Rossi.

Egykori csapattársai úgy emlékeznek rá, hogy nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is igazi csupaszív ember volt, aki mindig jókedvet sugárzott. Balogh Attila halálával egy kislányt és egy kisfiút hagyott maga után.

via Borsonline

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával
könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.