1600 dolgozót tesz utcára a Tungsram, miután tulajdonosai milliárdokra lehúzták az adófizetőket. Mindeközben a magyar független sajtó központi témája az a sokak életét alapjaiban meghatározó kérdés, hogy melyik képviselő a parlamenti alakuló ülés mely részén fog részt venni

35 comments
  1. Azért a médiában van kivétel, a partizán nagyon nyomja ezt a vonalat (jó, mondjuk ők nem függetlenek Jámbiéktól), és azt is leszarják, hogy kisebb a nézettsége egy-egy ilyen vidónak.

    Viszont a baloldali pártoktól rég elpártolt már a munkásosztály, és ennek megvan a történelmi oka: eleinte a szakszervezetek az MSZP-vel ápoltak nagyon szoros kapcsolatot, csak aztán az MSZP elkezdte ignorálni őket, egyre inkább klasszikus neoliberális politikát folytatott, majd jött a Gyurcsány-kormány, az már 100% neoliberalizmus volt.

    Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a pártok teljesen elvesztették a kapcsolatot a kékgallérosokkal, és ez a szavazói réteg egy az egyben a fideszhez ment át. (Budapesten is a munkáskerületek lettek inkább fideszesek, és az ősjobboldali XII. kerület pártolt át az ellenzékhez)

    Kivétel persze Jámbiék, de ők bármennyire igyekeznek, kevesen vannak, és egy eléggé szűk réteget érnek csak el.

    De szerintem ettől még őket érdemes támogatni.

  2. Hát, ami több kattintást hoz, az több kattintást hoz. Mondjuk ez nem tudom, hogy a mainstream sajtóról mond el több dolgot, vagy az emberekről.

  3. Na akkor gyors magyarázat ami nem körrecska:

    Van amikor támogatást kap egy cég. Van amikor visszafizeti, visszafizet többet, vagy nem is fizeti vissza (van amikor csak adókedvezmény). Alapjáraton ezt nem azért csinálják mert gonosz kapitalista korrupt szennyek ellopják a pénzt (tho kormányfüggő, de most tekintsünk el a Fidesztől), hanem azért mert az állam adót szed be, méghozzá elég sokat, így ebből tud profitálni az állam. Ez amolyan jobb befektetés az államnak, mert egyszeri támogatásért sok évig szedhet be jó pénzt, általában sokszorosan megtérül, ezt csak azért teheti mert ő szedi be az adót.

    Van amikor egy befektetés nem sikerül. Itt is ez történt. A Tungsram eléggé veszteséges, már nem bírták tovább, veszteségesen nem lehet örökké termelni, ilyenkor le kell állni, ami azt is jelenti hogy ott már nem lehet dolgozni.

    Persze lehet azt mondani hogy csúnya gonosz kapitalista kizsákmányoló cégeknek ne adjunk soha semmilyen pénzt, viszont akkor szépen számolj azzal hogy az államnak sokkal kevesebb pénze lesz, mert a világ legjobb befektetési formáját veszed el tőle.

  4. Előző helyem is kapott támogatást, aztán elkezdtek leepiteni. Konkrét bizonyíték nincs rá de ők sem adtak vissza q pénzt (ez meg a covid kirobbanasanal)

  5. ​

    lehet csak sima takarítás mint a TESCO-nál. ott is nagy leépítés volt, valójában meg kirúgtak mindenkit aki problémás, és állandóan beteg’ 😀 3 hónapra rá fel volt töltve az állomány megint.

  6. jó az időzítés. választások után 1 hónappal kellett meglépni 🙂 ciklus végére de már jövőhéten se fog erre senki emlékezni

  7. Senkit az út szélén

    Update: kinek mit a kormánya….

    Visszafizettetnék minden elszámolt, megkapott támogatást a cegtől a kormány helyében, az utolsó forintig… de ez nem az a kormány, ez a kormány hozadéka, és ez a kormány ebből a dologból nyilván profitált, és szarik arra ha 1600 ember tönkremegy…

  8. Hát csókolom én is így csinálnám? Igen.

    Szarok a törvények, hülyék lennének nem kihasználni 🙂

  9. Egyébként erre valószínűleg a svéd módszer a legjobb: ott munkahelyet nem védenek elvből, csak munkást. Ha be akar zárni a gyár, zárjon, a melósokat átképzik, kapnak munkanélküli segélyt, kapnak költözési támogatást, bármit. De ott nincs ilyen piszkoskodás, hogy a cég a melósokkal zsarolja a kormányt.

  10. Van egy olyan érzésem, hogy ezeknek a dolgozóknak a jelentős része fidesz szavazó, tehát ők ezt megszavazták…

  11. Mikortól? 2030-ig, főnök megmondta addig tervez. Utána KDNP-Mi hazánk – Jobbik koalició fog kormányozni, MeRT A gYúRCsáN Van A BaLOldAl MÖgötT!!!

  12. A legtöbb nagyobb gyárnak ez a jövője az automatizálás miatt. Ennyi embert még gond nélkül fel tudott szívni a feszített magyar munkaerőpiac, de most az alapanyag és energia árak szárnyalása miatt lehet több üzem is hasonló sorsra jut.

  13. Ez a srác egy grifter, épp most készül felvenni a mandátumát hogy eljátsza a fidesznek a demokráciát és majd megpróbálják leváltani az orbán rendszert 4 év múlva hogy jöjjön a következő kétharmad, nem kéne a mostani “ellenzéknek” a seggét nyaln… Leszarom ha downvoteoltok de ennél többet nem is tehettek Orbán hatalomban maradásáért.

  14. 1: Nem a sajtó dolga hogy tematizáljon, hanem a politikusoké. A sajtó egyszer beszámol a hírről, a továbbiakban csak akkor ha van új fejlemény. Az a sajtótermék ami nem így tesz, az nem sajtó, hanem propaganda.

    2: Nem csak Jámbor András foglalkozik ezzel, pl Újpest momentumos polgármestere is, meg még láttam mást is.

  15. válasz, soha, egy csőcselék van, nekik mindegy, ha a csőcselék nem a fideszre szavaz hanem másra, az ugyanannyira nem tudatos és impulzív meg nem valós információkon fog alapulni, ami elég szomorú, a fideszt talán le lehet váltani, de a lakosságot nem

  16. Azta büdös, ez a költői kérdés nagyon betalált, a fidesz kezdhet csomagolni! Jól mondja: “mikor vetünk véget?” nem lennék most ov helyében!

  17. Garantálom, hogy 1590 a Fideszre szavazott, szóval majd Viktor biztos megoldja, vagy mehetnek tüntizni. Én lefosom.

  18. Szinte biztos, hogy az az 1600 ember vagy el sem ment szavazni, vagy a fideszre szavazott. És ebből sem fognak tanulni.

  19. Szijjártó által kézivezérelt állami EXIM bank adta a pénzt Szijjártó haverjának, a Bauernak. Szerintetek az a pénz hol landolt? A Tungsram ingatlan vagyona hatalmas 6-7 városban amin most EXIM jelzálog van. Tehát ezt az ingatlan vagyont valaki majd fillérekért megveszi a felszámolás során és épülhet szépülhet a lakópark és iroda. A Fidesz ha valamihez ért az a mocskos ingatlan Business. Lásd Tiborcz, Mészáros, Schmidt Mariska, Matolcsy gyerek, Garancsi, Hernádi… erre megy ki az egész. Így lesz az adófizetők milliárdjaiból NER milliárd

  20. Jambornak vannak értelmes meglatasai, de rengeteg kell tanulnia ahogy az egész ellenzéknek végre meg kellene értenie és tanulnia kellene a Fidesztol. Ők is tanultak a 1990-1998 közötti MSZPtol. Egyrészt meg kellene érteniük immár 4. kétharmados győzelem után hogy vidéken muszáj kampányolni és nem csak 3-4 hónapig (hanem egy teljes cikluson át) és nem csak a megyei városokban, hanem 300 fős településeken is. Másrészt nem lehet Fideszt váltani pár fős és elitista párttal, vízió nélkül és Gyurcsánnyal. Ez lehetetlen szentháromság, amiből Derít a legkönnyebb kizárni.

Leave a Reply