A Partizán idei 1%-os felajánlásokból 471 millió forintot gyűjtött össze. Én azt gondoltam, ennél erősebb összeg jön össze. A Telex idén gyűjtött először, ott 580 millió forint lett a vége.
Tavalyig a csillagászoknak adtam, idén már én is a Partizánnak. Teljesen hiánypótló amit csinálnak, a közelükbe sem ér senki.
Azzal kezdeném, hogy nem sajnálom tőlük, de azért jó lenne tudni, hogy mire költik. Hol vannak a partizán popok, életút interjúk, heti hetes/gang emlék adások? A vétón kívül gyakorlatilag nem tudok mondani egy, akár csak hetente ismétlődő műsort, amit szívesen néznék. Olyan érzésem van, hogy a slejm idejében konkrétan jobb tartalmak voltak.
Szívesen.
Lehet, Lőrinc volt
Akkor a telex most írni fog Magyarországon mindenki életét érintő témákról vagy niche nálunk nem létező vagy 100 embert érintő dolgokkal fog továbbra is foglalkozni, kizárólag a körúton belülről? A senkit nem érdeklő MP-ről és Tiszáról mondjuk lesz pár írás? Vagy sajtóetikára, objektivitásra, függetlenségre hivatkozva asszisztálnak még egy OV 2/3-hoz, mert nekik nem fáj annyra a rendszer és nem tökéletes a kihívó?
En meguntam, hogy bunkóskodik mzpvel meg mpvel, és sokszor felelőtlen Marci riportokban és ezzel akár a riportalanyt is bajba sodorja, úgyhogy magam részéről lemondtam patreont is rég, persze azért elismerem a munkájuk.
Én is a Telexnek adtam ! De kiváncsi volnék ,hogy mennyire számítottak ,hogy szeretnék ez által biztosítani a jövőjüket , esetleg segítenek-e másnak belőle ?
Hogy a fenébe kaphatott több felajánlást a Telex, mint a Partizán?!
Bakfitty, ennyiből egy nap nem jön ki az MTVA-nak.
Nnnaaaa, a poloskák.. /s
Enyém is nekik ment, ugy mint tavaly.
Mondjuk az jó hír hogy hiába kapott számszakilag többet a Telex idén, a Partizán is többet kapott mint amit tavaly. És ha jól emlékszem akkor tavaly a Partizán kapta minden alapítvány közül a legtöbbet. A matek azt mondja, hogy a fidesz azt érte el az ellehetetlenségi törvénnyel, hogy rekord számú ember nyilatkozott az 1%ról és rekord összegek kerültek jó helyekre a független sajtóhoz.
Korrekt!! Osszeraktuk! Büszke vagyok rátok 🙏
gondolom Orbannak minth a fogat huznak, amikor ki kell fizetni
Valaki megtalálta már ezt a listát? Előre is köszi!
Budapest Pride: 10,6 millió, tavaly 2,7 millió.
Idén Partizán, jövőre Magyar Hang 🤞🏼
Kibaszott Partizánnal egy gond van. Hogy állandóan változtatják a podcast ikonját és kibaszott idegesítő. Egyszer 1%, most 26, hát a faszom. Aki szemmel keres, annak egy agylövés az egész.
26 comments
Durva, orulok, hogy en is kozotte vagyok 😊
Egyfelől szép. Másfelől viszont lehetett volna ezt is a Tiszának utalni, ahogy MP parancsolta. /s
Valószínű pont a Telex kannibalizálta az ő számaikat (is)
Én csak donatelni tudtam, de örülök, hogy kivettem a részem.
Így is brutális, köszönjük mindenkinek🫶
-egy önkéntes
juhuu, minden filler jo helyre ment
Tavaly 416 millió volt: [https://24.hu/fn/gazdasag/2024/09/12/partizan-ado-egy-szazalek-felajnalas-egeszsegugy/](https://24.hu/fn/gazdasag/2024/09/12/partizan-ado-egy-szazalek-felajnalas-egeszsegugy/)
Mennyi az idő Marci?
Tavalyig a csillagászoknak adtam, idén már én is a Partizánnak. Teljesen hiánypótló amit csinálnak, a közelükbe sem ér senki.
Azzal kezdeném, hogy nem sajnálom tőlük, de azért jó lenne tudni, hogy mire költik. Hol vannak a partizán popok, életút interjúk, heti hetes/gang emlék adások? A vétón kívül gyakorlatilag nem tudok mondani egy, akár csak hetente ismétlődő műsort, amit szívesen néznék. Olyan érzésem van, hogy a slejm idejében konkrétan jobb tartalmak voltak.
Szívesen.
Lehet, Lőrinc volt
Akkor a telex most írni fog Magyarországon mindenki életét érintő témákról vagy niche nálunk nem létező vagy 100 embert érintő dolgokkal fog továbbra is foglalkozni, kizárólag a körúton belülről? A senkit nem érdeklő MP-ről és Tiszáról mondjuk lesz pár írás? Vagy sajtóetikára, objektivitásra, függetlenségre hivatkozva asszisztálnak még egy OV 2/3-hoz, mert nekik nem fáj annyra a rendszer és nem tökéletes a kihívó?
En meguntam, hogy bunkóskodik mzpvel meg mpvel, és sokszor felelőtlen Marci riportokban és ezzel akár a riportalanyt is bajba sodorja, úgyhogy magam részéről lemondtam patreont is rég, persze azért elismerem a munkájuk.
Én is a Telexnek adtam ! De kiváncsi volnék ,hogy mennyire számítottak ,hogy szeretnék ez által biztosítani a jövőjüket , esetleg segítenek-e másnak belőle ?
Hogy a fenébe kaphatott több felajánlást a Telex, mint a Partizán?!
Bakfitty, ennyiből egy nap nem jön ki az MTVA-nak.
Nnnaaaa, a poloskák.. /s
Enyém is nekik ment, ugy mint tavaly.
Mondjuk az jó hír hogy hiába kapott számszakilag többet a Telex idén, a Partizán is többet kapott mint amit tavaly. És ha jól emlékszem akkor tavaly a Partizán kapta minden alapítvány közül a legtöbbet. A matek azt mondja, hogy a fidesz azt érte el az ellehetetlenségi törvénnyel, hogy rekord számú ember nyilatkozott az 1%ról és rekord összegek kerültek jó helyekre a független sajtóhoz.
Korrekt!! Osszeraktuk! Büszke vagyok rátok 🙏
gondolom Orbannak minth a fogat huznak, amikor ki kell fizetni
Valaki megtalálta már ezt a listát? Előre is köszi!
Budapest Pride: 10,6 millió, tavaly 2,7 millió.
Idén Partizán, jövőre Magyar Hang 🤞🏼
Kibaszott Partizánnal egy gond van. Hogy állandóan változtatják a podcast ikonját és kibaszott idegesítő. Egyszer 1%, most 26, hát a faszom. Aki szemmel keres, annak egy agylövés az egész.
Comments are closed.