És még Észak-Koreától meg a 30 db nukleáris fegyverétől féltünk itt évtizedekig
Kivancsi vagyok azert az atlag orosz hogy reagal erre.. oke, akkor haljatok meg ti, de gyorsan.
jo nekik
Olyanok, mint Jonestown meg a Heaven’s gate, csak ez egy ország
Akkor már nem veszek tartós tejet.
Engem egyszerűen megdöbbent az, ahogy ezt a nyugati (beleértve az ellenzéki, magyar) sajtóban közlik olyanok, akik A) nem beszélnek oroszul B) angol nyelvű fordításból fejtik meg, kontextus értelmezése nélkül.
Kontexutásban nézve: Oroszország egy birodalom, ahol az emberek döntő többsége évszázadok óta úgy él, hogy az ő életénél mindig előbbre való a közösség érdeke. A közösség érdeke pedig az, hogy az a világ, azok a hétköznapok, azok a szokások fennmaradjanak, amikben ők is felnőttek.
Ukrajna létezése óta az ukrán zenészek, színészek, műsorvezetők és más közszereplők (manapság a YouTuberek) napi szinten, orosz nyelven szerepeltek, egyszerűen azért, mert így Ukrajna mellett Oroszországban, Kazahsztánban vagy éppen Azerbajdzsánban is tudtak pénzt keresni. Élén Zelenszkijjel, aki egészen az elnöki kampányig nem is beszélt ukránul, Oroszországból, a KVN-ből lett orosz nyelven ismert humorista, majd hazament és ott csinált tévéműsort, de átjárt Moszkvába is, mondjuk az orosz köztévére is műsort vezetni.
És mivel ez így van, ha Ukrajnában is hosszú-hosszú éveken át olyan hétköznapok lennének, mint mondjuk Romániában vagy Portugáliában, akkor Oroszország szétesik. Ha napi szinten azt látják az emberek, hogy az egyén jóléte, az individuum, az állampolgár vágyai és céljai előbbre valók annál, mint a közösség érdekében feláldozni magát, akkor Oroszország szétesik. Ott is úgy fognak élni, mint itt: Egymás mellett, mindenki a saját életét élve, kizárólag azt tartva szem előtt, ami a saját meggyőződése szerint fontos. Pontosan ugyanezért zárta el magát Kína a neten mindenki mástól, pontosan ezért fejlesztett mindenből sajátot és pontosan ez az, ami a VPN-ek ellenére (hiszen az emberek többsége egyszerűen lusta és buta ezek használatához) birodalomként működteti Kínát.
Ha Oroszország elbukik, akkor már csak Kína marad ekkora és erős birodalomként, ami nem a “szabad társadalmat”, a “fékek és ellensúlyok rendszerét” és más hasonlókat művel. Ha viszont állva marad és gazdaságilag komoly kihívások elé állítja Európát, akkor Európa gyengébbik része, akár évek, de lehet hogy csak évtizedek alatt, vissza fog kerülni a Kelet hatása alá, ami jelen esetben már Kínát jelenti.
A nyugatos, városi középosztályt (amelynek nagy része már el is utazott Oroszországból) leszámítva, az orosz állampolgárságú emberek döntő többsége őszintén azt gondolja, hogy ebbe bele kell állni, mert a legrosszabb, ami történhet az az, ha háborúban veszítenek és meghalnak. De ha nem állnak ki magukért, akkor mindaz, amiben hisznek, amit szeretnek és amit az identitásuk részének tartanak, úgy fog járni, mint a 90-es években. És végül el fogunk jutni oda, hogy lesz egy globális Föld, ahol a közvetítőnyelv az angol, ahol a népek keverednek egymással és a cégek fogják meghatározni azt, hogy az egyénnek milyen lehetőségei lesznek az állam helyett.
Amikor a Guardian vagy a Washington Post leírja ezt és így, ezzel a címmel, nem lepődöm meg. Ők a saját geopolitikai játszámjuk szerint tolják ezt. De amikor egy egykori szocialista országban, ahol konkrétan a szomszédos ország kapcsán zajló eseményekről írnak úgy, hogy a szerzők többségének – minimum – gyerekkori élményei vannak arról, hogy a dolog komoly és nem elméleti vitáról van szó, az megdöbbent.
Nem létezik olyan, hogy bármilyen gazdasági vagy katonai ok miatt megálljanak. Amikor már enni nincs mit, amikor már eltemetni sincs lehetőség, a többségük akkor is el fog menni Berlinig. Ha pedig a világ annyira megváltozott, hogy erre már nem lesz idő, akkor egyszerűen meg fogják nyomni a gombokat és meghalunk mind. Ki azonnal, ki pedig hosszú szenvedések után, mondjuk egy égető esőben, mérges gázok között. Az emberek ugyanis ideákért és érzelmekért képesek meghalni.
Tényleg kötelező jelleggel kellene cserélni az országok vezetését mindenhol legalább 4 évente. (Itthon is) Putyinnak is az a baja hogy annyi ideje van fent hogy azt sem tudja milyen a földön járni. Olyan ember fejében fordulhat meg egyáltalán az atomháború gondolata aki nem normális, és tényleg a addig fogják szajkózni hogy csak egy atomháború amit muszáj meglépni hogy a sok hülye teljesen elfogadja. Mire rájönnek a valóságra már úgyis késő
Bayer Zsotyec megint telibekrémezte a nacikát.
Na ez a legkevésbé pszichopata orosz TV mert nyugati műsorok is ezt mondják (vagy azt mondják hogy ők biza túlélnének egy atomháborút)
Egyébként jelenleg mi az orosz forgatókönyv? Ukrajnába békefenntartók kerültek, elindították a speciális katonai hadműveletet, hogy kiírtsák onnan a náci ukránokat. De hogy jön ide már atombomba? A nyugat beavatkozik és meg kell védeni magukat vagy mi?
Nem kéne tovább húzgálni a medve bajszát szerintem.
Ez is a szisztematikus agymosás egy újabb borzalmas állomása amit Putyint lemásolva kicsiben Orbán is követ. Adjuk valami celeb szájába a szöveget és épüljön be a köztudatba, mint egy valós opció, amit, ha kell, elő lehet húzni. Csak míg itt van 3m hívő, ott van kb. 60m.
Az orosz intézményekben az a jó, hogy mindig az ellenkezőjét csinálják mint amit mondanak. Amikor Lavrov bemondta, hogy nem terveznek atomot bevetni Ukrajnában akkor megijedtem kicsit.
Nem hiszem h minden ország vagy város be lenne célozva.
1 nuke = 1 város
Am, amelyik kutya ugat az nem harap.
Hadseregen belül a katonái mindent szétloptak. Nem hiszem h van működő nuke-ja.
Mivel orbán nem viccből nyalja putin seggét ezé magyarország szerintem nincsen bemérve.
Tudtommal úgy müxik a dolog h bevannak táplálva a rendszerbe a célpontok kordinátái és amikor megnyomják a gombot akkor az összes rakéta repül. Source: 1 amcsi redditor meg küldött 1 vidit h milyen az amcsik rendszere.
Fun fact: nukleáris háborút 1 ruszki katona akadályozta meg amikor parancsot nem követte hideg háború alatt. Katonáknak is van esze főleg amikor kezükben az irányítás.
A kegyetlen döntéseket mindig az “öltönyösök” hozzák meg vagyis a vezetőség, politikusok és nem az aki ért is a dolgokhoz mivel van tapasztalata terepen.
Pedig pont belekezdtem a Nagy Indiánkönyvbe…
Bla-bla-bla. Vízfej mondja, akkor úgy is van. Ahhoz előbb atomfegyverek kellenének, papa!
“A hazafias oroszokat most azzal a gondolattal táplálják, hogy a legrosszabb eredmény is jó, mert a hazáért meghalók a paradicsomba mennek.”
Azta kurva mivan lemaradtam valamiről? 1939 et írunk?
Musk bácsi siethetne már az orosz hadsereg megvételével.
Nem kelett vólna huzkódni az orosz lán bajszát hihi osztva űűdv és környéke puszi feri papa
Azért kíváncsi vagyok, hogy Kína mikor szól át, hogy macikám értem én hogy te boldogan meghalsz egy ilyen huszadrangú ügyért, de én inkább nem, úgy hogy vegyél vissza iziben.
erre nem lesz egy békamenet szervezve? Ha ilyet Soros bá mondana akkor …
Az a baj, hogy ezek teljesen belehergelik magukat ebbe az osztálymicsodába. Miközben a faszom se akarja őket bántani. Én leginkább azt szeretném, hogy szép csöndben legyenek el ott magukkal a saját országukban. Engem nem zavar, ha suttyó módjára élnek, ameddig a négy fal között csinálják.
Nemtudtam, hogy jön a fallout 5
Amúgy Kínának/araboknak is lesz pár szava ehhez. Ők gondolom még nem szeretnének meghalni annyira
A kurva anyatokat, ha ti készek vagyok meghalni, tiétek a pálya, csak úgy csináljátok, hogy rajtatok kívül másnak ne kelljen.
Dobjanak atomot magukra, mindenki mást meg hagyjanak már ki ebből a fasságból, problem solved
Amúgy hogy látjátok , van valós veszély? Nekünk van okunk parázni? Nem nagyon értek hozzá de ez egész ijesztően hangzik hogy trenírozzák az embereket egy esetleges Nuke Warra.
Hidegháború 2.0
Az a baj hogy Ukrajna pszichopata szadista gyilkosok szabad jatszotere lett.
Tehat akiben van gyilkos hajlam, az most nyugodtan jatszadozhat szabadon.
Es felelmetes, mennyi van koztuk. Meg felelmetesebb hogy szabadon jarnak emberek kozott az utcan. Csak civilben, nem katonakent.
Az oroszokra ertem.
Ez biztoSan így van, attól tartok ez lesz a végkimenetel. Szerintetek érdekli őket bármi is mint a saját büszkeségük?! Nem, ők bármire képesek, ez világos.
Egyértelmű, hogy putyin is arra számít, hogy ez az életébe kerüll, szóval neki is oly mindegy.
31 comments
Szombat van?