A magyar külpolitika nem választ Kelet és Nyugat között, hanem összeköti azokat; ez adja az ország mozgásterét és stratégiai céljainak alapját – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Danube Institute és a The Heritage Foundation szervezésében tartott V. Geopolitikai Summit konferencia hétfői nyitóbeszédében.

Várgesztes, 2025. szeptember 11.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond Az utolsó töltényig című kiállítás megnyitóján a várgesztesi Keltike Házban 2025. szeptember 11-én. A kiállítás az első huszárhadosztály Vértes hegységben való második világháborús helytállását és felmorzsolódását mutatja be.
MTI/Vasvári Tamás
MagyarországMagyarország felkészült a honvédelmi miniszter szerint. Fotó: Vasvári Tamás / MTI Fotószerkesztõség

A honvédelmi miniszter emlékeztetett, hogy Európa védelme nyolcvan éve az amerikai vezetésű NATO-ra épül, az európai országok mégis gyakran kevésbé tartanak a valódi ellenfelektől, mint az éppen hivatalban lévő amerikai elnök hangulatától. Hangsúlyozta: a NATO biztonságát nem az amerikai vezetők személyisége veszélyezteti, hanem az, ha az európai államok elveszítik akaratukat saját védelmük biztosítására. Európa új stratégiai gondolkodásának szerinte az önállóságon, az alkalmazkodás képességén és a konnektivitáson kell alapulnia.

 

Magyarország felkészült

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, Magyarország felkészült: a NATO-ban és az Európai Unióban megalapozottan, magabiztosan őrzi szuverenitását, ugyanakkor elutasítja a központosítást, a túlzott szabályozást és az elfogult bírálatokat, amelyek megosztják Európát. Aki Kelet-Európában nem a saját stratégiáját követi, előbb-utóbb más háborúját vívja – mutatott rá, és kiemelte: a magyar geostratégiát ezért soha nem a hangos szavak, hanem a pontos, átgondolt lépések határozták meg. A magyar külpolitikáról szólva hangsúlyozta: a Kelet és Nyugat összekapcsolásába rejlik az ország mozgástere, ezt mutatják a közép-európai közlekedési útvonalak, a vasutak, az energia- és adatáramlás, a kereskedelem és az infrastruktúra, amelyek az önállóságot erősítik, nem az alárendeltséget. 

A cél világos: újra erőssé kell tenni Európát

 – hangsúlyozta a miniszter. Az Európai Unió jövőjéről szólva úgy fogalmazott: az EU fennmaradásának feltétele egy rugalmasabb, több szintű szerkezet kialakítása. Egy olyan rendszerre van szükség, amely különválasztja a katonai-energetikai együttműködést, a közös piacot, az euróövezetet és a politikai integrációt. Hangsúlyozta: Európának a Balkán bővítésére, a déli és keleti nyitásra, valamint a regionális együttműködés erősítésére kell összpontosítania.