>Ahogy tavaly is, idén is a forradalom szimbolikus helyszínein **vonulunk**, zászlókkal, fáklyákkal, közösségi erővel. Itt nem szűk táborok gyűlnek össze, hanem minden hazafi, aki hisz egy tisztább, szabadabb, demokratikus Magyarországban.
Macskakövet vigyünk?
Nem lennék most Rendőrség. Kemény nap lesz.
Amúgy most látom, távolról pixelbetyárnak tűnök, de ha rákattintok a képre, akkor teljesen éles, nem tudom mér van ez
A fordított Grósz beszéd!!!!
Félve megragadom a lehetőséget hogy megkérdezzem, hogy egyébként a Tisza rendezvényeire mi értelme elmenni tiszásként? A legtöbbünk úgyis rájuk fog szavazni jóformán akármit is mond már MP, meg most még bármit mondhat igazából úgyis választások után derül ki hogy mennyi volt igaz ebből a fene nagy jó szándékból. Legalábbis ha magamból indulok ki akkor elmegyek, bólogatok, aztán hazamegyek és igazából ugyanott vagyok. Ezekre inkább azokat kellene elrángatni akik fideszesek vagy még mindig nem döntöttek hogy kire szavaznak. Ellenérvekre nyitott vagyok.
Békemenethez csatlakozik majd a bácsi a tankkal megint?
Célirányos, végiggondolt koncepció alapján akarják széjjelzilálni a szocializmus intézményrendszert. A harc eredménye csak tőlünk függ, mert osztályharc lesz ez a javából. Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk állítani a józan erőket, s ha kell, az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szemben határozottan fel tudunk-e lépni. Ha nem: az anarchia, a káosz, és ne legyen illúziónk, a fehérterror fog eluralkodni.
(Grósz Károly, 1988 november 29, Budapest Sportcsarnok)
Remélem lassan MP nem reagálni fog már csak, hanem újra a Fidesz kényszerül majd védekezésre. Újra az van, hogy a fidesz bejelentett valamit és MP rákontràzik. Ami biztos ütős egy nap lesz, csak az lenne a legjobb ha újra ki lenne a fidesz kezéből csavarva a közbeszéd irányítása
Ha a Pride miatt kiment fél Budapest, remélem most is felemelik a seggüket az emberek. Nem lehet a megbomlott elméjű pártfőtitkárnak egy jó napja.
13 comments
Hol?
Vajon lesz direkt provokálás? Mármint narancstól.

https://youtu.be/N9srYSMsLk0
Remélem lassan MP nem reagálni fog már csak, hanem újra a Fidesz kényszerül majd védekezésre. Újra az van, hogy a fidesz bejelentett valamit és MP rákontràzik. Ami biztos ütős egy nap lesz, csak az lenne a legjobb ha újra ki lenne a fidesz kezéből csavarva a közbeszéd irányítása
Ha a Pride miatt kiment fél Budapest, remélem most is felemelik a seggüket az emberek. Nem lehet a megbomlott elméjű pártfőtitkárnak egy jó napja.
Tiszás tuntetesre mindenképp megyek.
Comments are closed.