Orbán nem ismerte, vagy nem elég homofób.
Döntsétek el.
Ne tévesszen meg a felszín. Minden ellenfelét továbbra is el fogja taposni Orbán.
fun fact: HVG-n írták, hogy egy DK-s ismerősét kérte meg, hogy bejusson valahogy a parlamentbe, aztán helyhiány miatt a fideszes vendégek között kapott helyett
amúgy én nem értem mire fel lett így felkapva, a tag egy pojáca, már bocsánat
oké, volt nála egy két interjú ami még okésnak is nevezhető, hű de klafa, de összességében ehh…
ráadásul fasz leszek, ő nála is meg van a “melegek ilyenek” szitu, nem tudom hogy rájátszik-e a sztereotípiákra vagy én vagyok ennyire ellenszenves vele, lehet mindkettő
Ez se mai hir. Nem tudom, de en ha valaki ellen (bar sokszor nem mondta ki Orban nevet a videoiban) beszelek, vagy a rendszere ellen akkor utana biztos nem fotozkodom vele jopofizva meg, ha az viccnek is van szanva. Valamint en nem mentem volna be a fideszesek koze, mert csak ott van hely, akkor inkabb kihagyom az esemenyt.
Ez a faszi még attól rettegett pár hete, hogy a csúnyaorbán el fogja lehetetleníteni.
Ennek a csávónak amúgy komoly gondja van odabenn. Vendégeink voltak, a kislány el szeretett volna menni az éttermébe. Ránéztem a Google értékelésekre és teljesen jószándékú kritikákra úgy reagált, hogy öröm volt nézni….
Általánosan alkalmazható szabály, aki egyszer eléri a 100K feliratkozót, onnantól úgy 50%-al nagyobb pózer lesz, attól függetlenül, mikett képviselt előtte.
Különösebb problémám nincs Zsoltival, a tartalom minősége is korrekt.
Viszont túlságosan bulvár az én ízlésemnek. Kiskegyed/Bors egy fiatalabb korosztálynak, néha komolyabban, érdekesebb témákkal.
Ez a csóka tuti meleg furry pornót néz.
Bocs, egy kő alatt lakom: ki az az Osváth Zsolt?
Legutóbbiv ideójában mondta a srác, hogy igazából poénból fotózkodott vele és igazából ugyanúgy elítéli.
Hát bocs, de ha meleg lennék és kb 1 egész országot próbálnak ellenem uszítani és kb emberszámba se venni, akkor lehet nem fotózkodnék széles vigyorral azzal az emberrel még csak poénból se főleg, hogy előtte nyilvánosan elmondtam kb mindennek.
14 comments

Ez ki?
[NEM VICC! Találkoztam ORBÁN VIKTORRAL A PARLAMENTBEN, ez lett a vége.](https://youtu.be/4fkS4dAfEQc)
Ennek a csávónak amúgy komoly gondja van odabenn. Vendégeink voltak, a kislány el szeretett volna menni az éttermébe. Ránéztem a Google értékelésekre és teljesen jószándékú kritikákra úgy reagált, hogy öröm volt nézni….
Általánosan alkalmazható szabály, aki egyszer eléri a 100K feliratkozót, onnantól úgy 50%-al nagyobb pózer lesz, attól függetlenül, mikett képviselt előtte.
Különösebb problémám nincs Zsoltival, a tartalom minősége is korrekt.
Viszont túlságosan bulvár az én ízlésemnek. Kiskegyed/Bors egy fiatalabb korosztálynak, néha komolyabban, érdekesebb témákkal.
Ez a csóka tuti meleg furry pornót néz.
Bocs, egy kő alatt lakom: ki az az Osváth Zsolt?
Legutóbbiv ideójában mondta a srác, hogy igazából poénból fotózkodott vele és igazából ugyanúgy elítéli.
Hát bocs, de ha meleg lennék és kb 1 egész országot próbálnak ellenem uszítani és kb emberszámba se venni, akkor lehet nem fotózkodnék széles vigyorral azzal az emberrel még csak poénból se főleg, hogy előtte nyilvánosan elmondtam kb mindennek.
Ennyi gerince legyen már.