>Az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén több olyan ellenzéki képviselő is tisztség nélkül maradt, akiket pártjuk pozícióra jelölt. A 24.hu információja szerint őket a Fidesz, illetve Kövér László házelnök minősítette alkalmatlannak a posztok betöltésére, lehúzva nevüket a listáról, így nem is szavazott róluk a parlament. Erről eddig sem a kormányoldal, és – ami különösebb – az érintettek többsége sem beszélt a nyilvánosság előtt.
>
>A Demokratikus Koalíciónak két olyan politikusa is volt, aki kimaradt a helyosztásból. Úgy tudjuk, a kormányoldalon mindkettőjükkel kapcsolatban azt kifogásolták, hogy az országgyűlési választás előtt „lázítottak alkotmányos rend ellen”, ezért nem érdemelték ki szerintük a parlamenti vezető pozíciót.
talán ez egyetlen olyan intézkedése a fidesznek, aminek tiszta szívből tapsolok. jó lenne, ha nem értenék egyet vele, elvégre az ilyen húzások irdatlanul pitiánerek, és elmondhatatlan szintig alacsonyítják a parlament intézményét, de ezzel együtt undorító, ahogy a semmirevaló ellenzék nemhogy beül a parlamentbe, de még mindenféle parlamenti tisztségeket is fel akarnak venni. Hogyne. Hízzatok a pénzünkön, fiúk, megérdemlitek, keményen megdolgoztatok érte.
Férgek vagytok. És igenis, rászolgáltatok, hogy a következő években porig alázzanak benneteket. Odáig jutottunk, hogy mindegy, ki ver benneteket pofán, csak valaki végre már.
Legközelebb azért büntessék meg őket, mert kormányváltást emlegetnek.
5 comments

Demokrácia!
Ebből majd tanulnak.
Hát pedig ezért a salátáért nem lenne kár.