Még néhány napig marad az északnyugati áramlás amellyel váltakozó nedvességtartalmú, hűvös léghullámok érkeznek fölénk. Keddig változékony, szeles idő várható, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből bárhol előfordulhat rövid futó zápor, de emellett napos időszakok is lehetnek. A hőmérsékletekben eleinte nem lesz lényeges változás, majd szerdától már több fokkal erősödik a nappali felmelegedés.
A következő három nap időjárása Somogyban:

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol futó zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: vasárnapig kellemes őszi idő várható 20 fok körüli nappali hőmérsékletekkel. Napos és erősen felhős időszakok váltakoznak, jelentéktelen zápor csak néhol fordulhat elő.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok…
Címkék:
Somogy vármegye, időjárás, Kaposvár