Csütörtökön EU-csúcstalálkozó lesz Brüsszelben, aminek fő témája Ukrajna, Kína, és az éghajlatvédelem lesz. Orbán Viktor a nemzeti ünnep miatt nem fog tudni részt venni a találkozón, ezért Robert Fico fogja képviselni Magyarországot a csúcstalálkozón.
Budapest arra kért, hogy a csúcstalálkozó Ukrajnával kapcsolatos következtetéseit ne egyhangúlag, hanem csak 26 ország, Magyarország kivételével fogadja el
– mondta el Fico az osztrák közmédia szerint egy szlovák parlamenti meghallgatáson. Lapunk kérdést küldött a Külügyminisztériumnak és a Miniszterelnöki Kabinetirodának, hogy erősítsék meg ezt az értesülést. Az Euronews szerint viszont lassan már hagyomány, hogy Magyarország kivonja magát a támogatók névsorából.
A szlovák kormányfő egyébként támogatni fogja az EU legújabb, Oroszországot célzó szankciócsomagját, annak ellenére, hogy Fico maga sem támogatja teljes mellszélességgel a szankciókat. „Csak azt eredményezték, hogy az oroszok most önellátóak, míg korábban nem voltak azok” – mondta.
A csütörtöki egész napos találkozón a védelmi felkészültség, a versenyképesség, a Közel-Kelet, az illegális migráció és – most először – a lakhatási válság is szóba kerül.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tervek szerint személyesen vesz részt az ülésen, hogy támogatást kérjen.