Végül is, Menczer Tamás agyhalott, jogos a részvétnyilvánítás 🙂
Inner thoughts
Bírom ezt a csávót 😊
Menczert már nem kéne kérdezni soha, semmiről, minek? Mi a szakterülete, ami miatt különlegeset mondana? Csak felemeljük azzal, hogy mikrofont tartunk a fejéhez. Amúgy is az összes fideszes ugyanazt a 3 mondatot ismétli egy-egy témában, elég lenne a Gulyás meg a Vitalyos, többinek pedig nulla figyelmet kéne adni. Azt az időt és energiát pedig fektethetnék az újságírók/riporterek oknyomozásba
Másnak is az a benyomása, hogy Menczer olyan féle faszi, akinek a pubertás korának végéig legfeljebb a női családtagjai dícsérték meg a megjelenését? Meg is látszik mind a testbeszédén, mind a stílusán, mind a megjelenésén.
Imádom, hogy végre valaki visszaadja nekik azt a fölényes hangnemet, amit ők mindig is használtak. Remélem, egy nap bayerzsolti is megkapja a magáét. Tetves szemétláda, semmit nem tett ezért az országért, nem ért semmihez, csak az uszításhoz.
21 comments
A kérdés az volt, hogy Menczer helyesli, hogy a propaganda kirakta a Tiszások adatait és, hogy ő erről mit gondol. Magyar: Bűnözőkkel nem foglalkozom.
[https://www.youtube.com/live/jOHW5Xs6dmo?si=0-RG_ECSgKWDIJmL&t=11775](https://www.youtube.com/live/jOHW5Xs6dmo?si=0-RG_ECSgKWDIJmL&t=11775)
Végre visszatért, az elmúlt hét elég “csendes” volt, remélhetőleg kipihente magát és hétfőtől újult erővel védheti a jelölteket.

Tyrannosaurus Rekt
Kapta. Halt. Megérdemelte.
Jajj láttam a Partizán élőben, nagyon röhögtem 😀
villámgyors reakció, tempója halálos
Érthető reakció… menczer arcát mindig patkómágnesnek gondolom, ha kezembe kerül egy kalapács 😀
https://preview.redd.it/kfzsldtkdh1g1.png?width=736&format=png&auto=webp&s=a9e624eedc9a70b23d0b6aab6b2471479a7ad1dd

:DDDDDDDDD ez mélyről jött
Csád as fuk

Végül is, Menczer Tamás agyhalott, jogos a részvétnyilvánítás 🙂
Inner thoughts
Bírom ezt a csávót 😊
Menczert már nem kéne kérdezni soha, semmiről, minek? Mi a szakterülete, ami miatt különlegeset mondana? Csak felemeljük azzal, hogy mikrofont tartunk a fejéhez. Amúgy is az összes fideszes ugyanazt a 3 mondatot ismétli egy-egy témában, elég lenne a Gulyás meg a Vitalyos, többinek pedig nulla figyelmet kéne adni. Azt az időt és energiát pedig fektethetnék az újságírók/riporterek oknyomozásba
Másnak is az a benyomása, hogy Menczer olyan féle faszi, akinek a pubertás korának végéig legfeljebb a női családtagjai dícsérték meg a megjelenését? Meg is látszik mind a testbeszédén, mind a stílusán, mind a megjelenésén.
https://preview.redd.it/7gsrs3eb2i1g1.jpeg?width=474&format=pjpg&auto=webp&s=1ecec8722cbd721e9a2d7c2cc2d637fcd6fbadd2
Imádom, hogy végre valaki visszaadja nekik azt a fölényes hangnemet, amit ők mindig is használtak. Remélem, egy nap bayerzsolti is megkapja a magáét. Tetves szemétláda, semmit nem tett ezért az országért, nem ért semmihez, csak az uszításhoz.
Apply cold water to burned area
Comments are closed.