kedves és kedvetlen reddit olvasók!:\]
​
pár órája volt egy hasonló poszt kilőve, ami nem sokkal később törölve lett. akkor írtam egy picit hosszú – tudom, sokatoknak már a legendás szmájlim:Đ kettő darab karaktere is több a kelleténél – szöveget a saját családtagjaimtól hallott első és második véhás (és az azokat időben nem sokkal megelőző, ill. követő) történetekből. elsősorban a rájuk való tekintettel szerettem volna, ha ezek a begépelt karakterek nem vesznek el csak úgy az éterben. ettől még lecsútozhattok engem, amennyi a csövön kifér, és természetesen jöhetnek a saját vonatkozó történetek is.
​
i. vh. szegről-végről, a trianoni döntés után nem sokkal anyai ükanyám erdélyben lázított – állítólag – a románok ellen, ezért kötél általi halálra ítélték, ő ezért inkább meg-, ill. átszökött “sonkamagyarorzságra”.:Đ
​
ii. vh. anyai nagyanyámék, akik tősgyökeres óbudai family voltak, a háború utolsó évében/az ostrom idején repülőgépolajat találtak vhol, és abban sütöttek krumplit, a pincében bujkálva. mki kifosta/okádta a lelkét napokon keresztül. ami neccesebb volt, az az, amikor a drága szovjet felszabadítók portyára érkeztek a házukhoz. az akkor 14 éves nagyanyámat fiúnak, a pár évvel idősebb nővérét öregasszonynak maszkírozták/öltöztették be a szülők, h megóvják a lányaikat a felszabadulási gang bangtől a világ egyik legundorítóbb hadseregével hordájával.
​
ii. vh. anyai nagyapám sztorija. a tetves fattyú szovjetek, amikor már ellepték egész pestet, kőbányán a dreher gyárat is megrohamozták, szarrá lőttek mindent. az üzem pincéjében, ami le volt betonozva ugyebár, kibaszott mennyiségű alkohol (sör és valszeg más is azon kívül) gyűlt össze, kvázi végtelen mennyiségű piamedencét létrehozva. a tatár meg egyéb félvadember koszosok, a lejárati lépcsőről guggolva/négykézlábra ereszkedve vedeltek belőle, v akár a fejüket bele-beledugva. 1-2 nap múlva több hulla is úszott már ebben a finom koktélban, de jó páran még mindig visszajártak repetáért így is. elvégre az alkohol fertőtlenít, és nyilván volt abban már a szovjet hullák előtt is mindenféle jóság, amitől dúsabb lett.
​
ii. vh. apai nagyapám. viszonylag korán árvaságra jutott, és amikor a zsidótörvények már kezdtek egyre jobban bedurvulni, a ’40-es évek elején behívták munkaszolgálatra. (kb. egyéves voltam, amikor meghalt, szóval az ő sztoriját nyilván nem tőle hallottam.) több helyen is volt vidéken, mindig megszökött, és végül a leendő apai nagyanyámék családja bujtatta őt, kvázi a szovjet megszállásig/felszabadításig. a fivére, aki a húszas éveit taposta akkortájt, nem járt ilyen sikerrel; őt elvitték munkaszolgálatra, és sosem tért haza, valószínűleg útközben ölték meg a nagyon derék nemmivótunk magyarok, és temették többed magával tömegsírba. nagyapám halála is közvetve visszavezethető arra, h miket kellett át-, ill. túlélnie zsidóként a ’20-as, ’30-as és ’40-es évek magyarországán. az kb. a legkisebb gondjuk volt a fivérével együtt, h a numerus clausus miatt már a ’30-as évek végén nem tanulhattak tovább felsőoktatásban…
​
ii. vh. apai (mostoha)nagyanyám (nagyapám második felesége). ők egy nagyon vallásos, nagypolgári zsidó család voltak. az édesapját, akinek gyára volt, még a háború alatt ölték meg, a saját derék magyar dolgozói, az egyik nemmivótunk magyar legény – nagyon lovagiasan – hátulról betörte a koponyáját egy vascsővel, kórházba került, de hamarosan belehalt a sérülésbe. amiket leírok, azokat a nagymamám a spielberg féle soá alapítványnak is elmesélte anno, a ’90-es évek közepén. sokat bujkáltak (tősgyökeres újlipótvárosi família voltak, de újpesten is éltek rokonaik), éheztek, és elég sok rosszat tapasztaltak a nem zsidó magyarok irányából. érdekes módon a németekről (perfekt beszélt németül mki a családban) viszont kvázi csak pozitívan nyilatkozott, legalábbis a velük való személyes találkozásokról, amik ’44 tavaszán/nyarán történtek az elmeséltek alapján. több német tiszt/katona is utazott velük vmi szerelvényen, és nagyanyámék vmi útbaigazítást adtak nekik németül (mittomén h ez az utca v mi hol van, haszontalan infó kvázi), mert vakon voltak. és azt mondta róluk – az amúgy világéletében elkötelezetten cionista, és liberális ős-szdsz-es(!) – nagymamám, h igazi úriemberek voltak, kiváló modorral, és kifogástalan megjelenéssel. szerencséjükre a friccekkel nem is nagyon volt több élményük, viszont az utolsó időkben az ő házukban (is) lakott a méltán hírhedt kun páter, az nem tiszta h ennek köszönhetően, v ettől függetlenül ’45 elején őt és a testvérét, több más, a környéken összegyűjtött zsidóval a nyilas csicskák megindították a nem túl nagy távolságra lévő duna-partra. néhány tömbnyire a célállomás előtt, katolikus (de lehet, reformátusok voltak, ez most nem ugrik be) papok a sorban utolsókat berángatták magukhoz egy épületbe, ezzel megmentve őket a dunába lövéstől. a történtek hatására ő mélyen vallásos zsidóból, liberális ateista meggyőződésre váltott, míg a bátyja hithű kommunista lett (többek között emiatt végérvényesen megromlott, majd örökre megszakadt a kapcsolatuk egymással. emiatt is nagyon büszke vagyok rá, mert bizony better dead than red!)
​
epilógus. ahogy az apai felmenőimet az “ártatlan”, magyar antiszemita söpredék ölte meg, v tette pokollá évtizedeken keresztül az életüket, az anyai oldalnak meg a vörösöktől nem volt nyugtuk azok ’45-ös beözönlése óta. elvették, államosították mindenüket, ennek következtében sikeresen deklasszálódott a család. nagyanyám nővére nem sokkal később öngyilkos lett. a nagyanyámat és dédapámat non-stop figyelte az ávó. nagyit, aki elég jaú nő vót fiatalon, és mki meg akarta ba… bonázni, az egyik ávós csicska, aki hónapokon keresztül rá volt állítva, egyszer egy virágcsokorral becsöngetve várta az ajtaja előtt, amikor is konkrétan szerelmet vallott neki. csóró nagyanyám szerencsére megúszta a szarházi út 60. alatti manikűrt, annak dacára, h nyilván kikosarazta a komcsi (VIGYÁZAT! SÚLYOSAN DEHUMANIZÁLÓ JELZŐ KÖVETKEZIK! VEGYE BE SZÍVGYÓGYSZERÉT, HA ÖN ÉRZÉKENY AZ ILYESMIRE!) férget.:ĐĐĐ
​
anyai nagyfaternak se jöttek be az elvtársak, meg az a töménytelen szar, amivel kecsegtettek hosszú távon, ergo nagyanyámat, és az akkor kb. 2 és fél éves anyámat hátrahagyva, ’56 novemberének elején megpattant nyugatra, a leendő – akkor már terhes – második feleségével. psota irénnel együtt menekültek ([a cikkben említett frissen megismert házaspár, valszeg nagyfateromékat takarja](https://www.origo.hu/kultura/20180727-kemkedessel-gyanusitottak-psota-irent-rovid-parizsi-utja-miatt.html)), a fertő tavat átúszva. azt tudjátok, h psota nem sokkal később visszatért, nagyfaterék viszont ny-németországban találták meg a számításaikat, és ott is halt meg végül, pedig nagyon szeretett volna hazatelepedni az utolsó években, de ez már nem adatott meg neki.
​
the end.
​
summa summarum, idekívánkozik egy nem túl fennkölt, de annál validabb aranyköpés barcs “dr. flash” miki bácsi tollából, hogyaszongya: [“tökmindegy jobbos vagy balos, te szopod meg szaros!”](https://drflash.hu/)
​
p.s.: nem sokkal ezelőtt volt szintén egy törölt poszt, amihez írtam hsz-be, az idegesítő vásárlók archetípusairól, szíves engedelmetekkel, azt is újra fellövöm saját posztként. (mki jól jár, az utálóim több lecsútotot adhatnak nekem két posztra, mint egyre, én meg nem fogok az ocd-mmel azon megőrülni, h olvasatlan/lecsútozatlan írtam egy-egy kisregényt.:\] win-win.;\]
7 comments
Első világháborús sztorim nincs, mert a nagyszüleim kicsik voltak.
Második világháborús sztori : Nagymamám odadta az útlevelét egy zsidó néninek, hogy megmentse az életét.
A háborút követően a nagymamám Prágába akart költözni, mert azt hitte, hogy ott nem lesz kommunizmus, végül nem lett belőle semmi.
Nagyapámnak pedig felajánlották, hogy legyen Washingtonban hadi tanácsadó, bár ez inkább legenda.
1. 1.vh storym csak annyi van, hogy mittudomén milyen nagyapám úgy élte túl, hogy egy cigány rá ugrott az öregre, hogy a gránát ne szaggasa szét. nem tudom mi az igaz belőle. Benne van, hogy ő rántotta magára xd
2. Dédiről viszont már vannak konkrétabb storyk. Megjárta a Dont. szovjet hadifogoly lett. Onnan nagynehezen némi kenőpénzzel kiszabadultak, majd ahogy menekültek vissza haza elkapták őket a németek, és a németek is hadifogolynak verte őket, mert biztosak voltak benne, hogy jugoszláv partizánok (lol) elvitték Berlinbe, árkot ásni megilyenek. Utána a nyugati szövetséges erők hadifoglya lett. a háború után haza jött, és valahogy úgy mesélte az öreg (voltam kb 13 éves szóval nem teljesen van már meg sajnos), hogy ő végig harcolta a háborút 41-től, de nem tudta egy idő után, hogy ki az ellenség meg ki nem.
Férjem nagypapája megjárta a Don kanyart . Valahogy hazajött , de olyan betegen hogy sokáig nem tudták, nem tudták hogy a papot vagy az orvost kell-e hívni.
Valamennyire felgyogyult, elvette a nagymamát, családot alapított , de soha nem lett az igazi, annak a betegségének a szövődményei e halt bele amit a fogságban szerzett szegény .
Anyai ágon az egyik dédnagyapámat elvitték szibériába, hadifogolyként. Itt a lovak istállójában aludt, ha vitték őket lovas szánon egyik helyről a másikra, akkor száraz kenyeret kellett szórniuk a farkasoknak, hogy ne támadják meg őket. Valahogy nagy nehezen hazaengedték, addigra már csont sovány volt. Volt egy falubeli társa, aki korábban megszökött és vonatok aljára felkapaszkodva,szintén csontsoványan jutott haza. Elvileg az egész akcióval csak pár nappal ért haza korábban, mint a dédnagyapám. Az ürge utána mindent felfalt amit eléraktak, bögréből itta a felmelegített zsírt. meg is halt pár nappal később. Dédnagyapám fokozatosan kezdett egyre többet enni, ő majdnem 90 évig élt.
Apai ágon a nagyapám valahogy elkeveredett Franciaországba, itt pedig amerikai fogságba esett. Állítólag nagyon jó dolguk volt. A nagyapám nem dohányzott, így az amcsiktól kapott cigit mindig eladta, vagy elcserélte valamire. A végén már volt biciklije, meg egy csomó holmija amit aztán elvettek tőle amikor hazatérhetett. Egyedül egy csizmából, saját kezűleg készített pénztárcája maradt meg, amit a fogság idején csinált. Ez a mai napig megvan. Őt és a családját végül kitelepítették a felvidékről.
Apai ági nagyanyám a II. Vh idején fiatal felvidéki lány volt. Ők szénporral kenték be magukat, és elbújtak a birtokuk pincéjében az oroszok elől. Egy története szerint a birtokuktól nem messze volt a front és egy bomba becsapódásakor az egyik melléképületnél meghalt egy fiatal (nem tudom milyen nemzetiségű) katona. Ezt sosem tudta rendesen elmesélni, mert mindig rátörtek az emlékek. A másik története, hogy volt egy gyönyörű csikójuk, amit nagyon sajnáltak, mert ellopták az oroszok. A legínségesebb időkben is cukrozott tejjel etették, a kurva orosz meg elvitte.
A háború végeztével őket is kitelepítették, mert a dédnagyapám volt a falu bírója és nagyon lázadozott a szlovákok ellen. Kaptak egy vagont, amit fel tudtak pakolni, azt elhozhatták. Egy nagy gazdaságot hagytak hátra. (A dédnagyanyàmat ez annyira sokkolta, hogy nem sokkal később elhunyt. Teljesen rámentek az idegei.) Végül nagyanyám már itt találkozott nagyapámmal, pedig eredetileg is csak pár falura laktak egymástól.
Modok, tök jó lenne ezeket a sztorikat, a posztokat összeszedni valahogy…évi párszor feljön és megérné hogy megmaradjanak az utókornak.
Nagyanyám talán nagybátyja volt nagy kommunista a II. vh előtt és alatt is. Amikor jöttek a szovjet “felszabadito” csapatok, akkor eléjük ment a legszebb ruháiban, kárórával, cipoben. Az első katona elvette az óráját, a második a kabátját, a harmadik a cipőjét. Végül gatyában vitték haza félig kihűlve a mínusz 5 fokban. Sokat gondolok most rá, mert kb minden putyinbarát kommentelő az ő sorsára jutna ma is.
Déd nagyapám utász volt első vh-ban, hazajött, második vh-ba szintén elvitték utásznak, a Don kanyarban hadifogságba esett, megszökött pár évvel később, és hazajutott gyalog/úszva a Dunán.
​
Felesége majdnem szívrohamot kapott, mikor benyitott, évekkel később, szarrá tépázott ruhában, lefogyva, hatalmas szakállal, azzal, hogy “Itthon vagyok drágám, mi van vacsorára?” Sajnos nem sokáig élt utána