
https://telex.hu/belfold/2025/11/23/kisbolt-mozgobolt-eltunes-bezarasok-falu
„Lesz még ilyen? Gyertek, mert nekünk könnyebb lenne” – mondja egy nő, amikor megáll a Lidl kisbusza az Egertől 26 kilométerre lévő, Balaton nevű településen.
A Lidl az első olyan nagy szupermarket, amely kísérleti jelleggel egy hónapra mozgóárussá is vált, így járja az ország olyan kisebb településeit, ahol vagy nincsenek, vagy csak korlátozottan érhetők el a kisboltok. A balatoniak reakciója alapján van is igény erre: ahogy a mozgóbolt megáll és kipakol, már jönnek is az emberek.
„Tegnap már erről beszélt mindenki a faluban, azért jöttem ki” – mondja egy idősebb nő. Aztán az eladókhoz fordul, megkérdezi, milyen gyakran jönnek majd. Ez még csak egy felmérés, válaszolják a Lidl dolgozói, minden attól függ, van-e rá igény. „Van!” – vágják rá határozottan a helyiek. A faluban három kisbolt is van, de a legtöbben Egerbe járnak nagybevásárlásokra.
„Itt minden kisbolt drága, nem bírnak a multikkal. Drágán kapják, drágán kell eladniuk, mi meg inkább ingázunk” – mondja egy nő, miközben egy tízes karton lisztet kötöz a biciklijére. „Kell, tésztát csinálok. Innen olcsóbb” – magyarázza. A liszt a szupermarketben nagyjából 50 forinttal olcsóbb, mint a helyi kisboltban, ami a „nyugdíjnál számít”.
Az egyik közeli falu kisboltosa, aki azt kérte, ne lehessen azonosítani, maga is elismeri, hogy ők drágák. „Itt ez a tej 680 forint, a nagyban 420, kartonszámnál már nem mindegy, melyiket veszed. De mi máshogy nem élünk meg”. Mint mondja, náluk főleg az idősebbek vásárolnak, akik már nem tudnak bemenni a nagyobb városokba. „Magam ellen beszélek, de én minden vásárlónak mondtam, hogy ma itt lesz a Lidl, menjenek inkább oda. Nekik segítség, ha olcsóbb”.
by deniel_son
39 comments
Méghogy a hevesiek sosem nyaralnak a magyar tengernél… Ezek például minden nap ott hédereznek!
Nyuggerek szarabbul élnek vidéken, mint korábban, de 4 évente megy az X a Fideszre mert jaj mi lesz itt ha nem ők lesznek
ennél jobb, és karitatívabb tevékenységet nem tudok elképzelni amit egy bolt csinálhat.
Hasonló a probléma gyökere, mint hogy nincs tanár és orvos vidéken. Egyrészt tönkrebaszta a kormány, másrészt senki nem fog tanárnak és orvosnak menni olyan helyre, illetve boltot nyitni olyan helyen, ahol első nap megkéselik. Ez NEM minden falura igaz, de sajnos elég sok falura igen. Szabolcs, Borsod, Nógrád, Heves, Somogy egyes részei, és Fejér is. Hajdú Bihar is. Jászság.
Középkori viszonyok.
Szerintem ez kurva vicces. Megérdemlik ezt, az összes ilyen seggluk falu. Jó étvágyat, jövőre légyszi ugyanígy.
https://preview.redd.it/xul4i3lzvz2g1.png?width=1000&format=png&auto=webp&s=5b63dce593ad728cac46a353a42e4198f2b095bf
Minek csináltak egy Balatont a hegyekbe? /s
Mégis ezek élvezik a legjobban a fidesz elnyomását. Sajnáljam őket?
Inkább örüljenek, hogy ugyan nincs bolt, de migráns sincs.
Erre szavaztak.
Az írás valóban lesújtó, de remélhetőleg arra jut a lidl, hogy igenis van igény a mozgóboltjaikra, mert ezek szerint ez sokat javíthat a faluban lévők életminőségén
Kívülállóként úgy látom, hogy a Lidl terjeszkedése Magyarországon az elmúlt 8–10 évben jóval lassabb volt, mint például Romániában.

Faluban felnőtt emberként írom, hogy nem értem miért kell sajnálni mindig a falusiakat. Tapasztalatból írom, hogy náluk rosszindulatúbb bagázs nincsen. Ez a falusi ember= segítőkész, jószívű, stb kb a magyar népmesék terméke. Amint Pestre költöztem rácsodálkoztam, hogy a pestiek mennyivel jobbfej és segítőkészebb emberek.
Aztán hazamennek, szarrá szídják a multikat mert eltapossák szegény jó magyar árusokat (akiknek kurvaszar áruik vannak) és leszavaznak a fideszre
De majd nyitnak a kisboltok, amikre fel lehet venni 50-100 milliókat nem? Ja nem, láttam pár YT videót, ahogy rohadnak üresen, viszont az azokat ellenőrző országgyűlési képviselőt, kameramant 50-100 milliós terepjárókból kipattanó mérges mókusok aktívan támadják. Mindegy, ez a Magyar Péter, hajaismilyen, meg hát a migránsok, meg nem akarunk menni az ukránháborúba, meg meg itt olcsóbb a borsó, mint a, a izéba.
https://i.redd.it/5o7o7456yz2g1.gif
Lord of War, valamiért ez jutott eszembe erről a képről…
Ez nem a magyar valóság, hanem a tények. Ha valaki nem városban él annak kell a mozgáshoz valami. Nagyon sok országban hasonló a kép, de ott vannak önerőből szervezett buszjáratok, átlagosan kisebb a lakosságnak a létszáma aki rászorul a segítségre.
Ez holnap és április 12 után sem lesz jobb. Akkor lesz jobb, ha a kiöregedett falvakban felpezsdül az élet vagy kiürülnek.
Na jó, de nincsenek is migránsok a hevesi falvakban, és a fiataljaikat sem viszik el a háborúba… Düsseldorfból.
https://preview.redd.it/bqkv8tfzyz2g1.jpeg?width=405&format=pjpg&auto=webp&s=2d3e69e6d35e69596c47c49dc87080dfaccb230b
A, “Mi a városba inkább elingázunk mert nagyon drága a kisbolt!”
B, “Jaj de kár hogy *valamiért* bezárt a kisbolt! (Ahova amúgyis csak pofázni jártunk, nem vásárolni)”
Kevés a nyugdíj és minden drága. De azért a fideszre X-el. (Tisztelet a kivételnek)
Kiírnám, hogy kiszolgálás csak nem fidesz szavazóknak
Lehet ezeket is szabályozni fogja a macskás fadísz, mint anno az ubert.
Szegényes megoldás a szegények országában.
A fő probléma a tisztességtelen kisboltosok, legtöbbet nem szabadna gazdasági tevékenység közelébe engedni. Nálunk falun több is van és ég és föld. Csak sajnos egy fecske nem csinál nyarat, hiába van egy korrektebb, ha nincs meg a tőkéjük, helységük, helyi támogatottság mögöttük. Viszont a multiknak ez sikerülhet, nem vagyok ellene a dolognak.
Ha már úgyis jönnek ki, akkor hozzanak ki online rendelést is. Akkor nem csak a nénikék vesznek parizert meg zsemlét, hanem sokan, akik bemennek a városba nagybevásárolni, élnének a lehetőséggel.
Én pl tuti mindig tőlük rendelnék, mert utálok vásárolni. Ellenben ha bent járok a varosban, akkor az első utamba eső helyen vásárolok, ami nem biztos, hogy a Lidl.
Jó kezdeményezés, és ezt nem egy külföldi munltinak kellett volna meglépni. Legalább az időseket nem nyúlják le a helyi kisboltok pofátlan áraival, egy alkalommal legalábbis. Kár, hogy kevés az ilyen bolt, és ritkán mennek egy településre.
Ezt max addig csinálják, amig az uzsorás boltok (és a mögöttük lévő vezetőség) nem fogják felgyújtani ezeket a kocsikat.
Szerintem ez jó dolog, de inkább a kis/zsákfalukat kellene teljesen megszüntetni – de ez már más kérdés.
De nincsenek migráncsok. /$
Azt kapják amire szavaztak. Én nem sajnálom őket… a Lidl-t meg sem.érdemlik. menjenek a városba ha akarnak valamit.
neked miért kell mindenen picsogni? ahelyett, hogy örülnél, hogy a lidl elérhetőbbé teszi magát országszerte, ezzel sokakat segítve, te csak szenvelegni akarsz. szánalmas
Hát most dögöljek meg, ha értem, hogy ezen mi a szomorú. Hogy nincs egy állandó szupermarket minden 900 fős faluban?
Gecinyomasztó bazdmeg!
Mer’ a mocsok multik…
Eközben a mocsok multik akik olcsóbb kaját visznek nekik a faluba:
Mondjuk a nerfidesznyik k.rmány 2010 óta, 15 év 2/3-dal akár megtehette volna, hogy a kistelepülési boltok esetében adókedvezményeket vezet be.
A Lidl 27% ÁFA + 4,5% kiskereskedelmi adó mellett ezt megteszi.
És a rezsicsökkentéssel kampányolnak a nerfidesznyikek, ami csak 2025-ben több mint 1.000 milliárd plusz kiadással jár az államnak!
Mellé a 2019 óta 150%-kal megszaladt államadósság 3.000 milliárdos éves kamatköltsége!
Még szűk 5 hónap!
De azért maradjon a Fidesz örökké.
Ez marhasàg. A vidék viràgzik, aki akar dolgozik, jól élnek, Gyopáros Alpàr szerint is csodàkra lesznek képesek. A Lidlit is csak Brüsszel küldte, hogy úgy tegyen, mintha a nyugdíjak semmire nem lennének elegek, a kisboltokat, kis-középvàllalkozàsokat meg MP teszi tönkre, ezt mindenki tudja, ne nézzenek már minket hülyének.
Csúcsra lett járatva a magyar falu program.
Hat nem tudom. Amikor valami egertől 26 km-re vesz kéglit, vajon mire számít, ilyen tekintetben?
Ez nem szomorú ez adottsága a falvaknak, nagyobb városokban éri meg lidlt üzemeltetni.
A koncepció viszont nem rossz, logisztikai költségekkel ha kijön nekik a matek biztosan lesz ilyen.
Comments are closed.