A Broncos hároméves szerződéshosszabbítást kötött Wil Lutz-cal, aki így 2028-ig marad a csapatnál. A rúgó 20 kísérletből 17 mezőnygólt értékesített idén, illetve már öt győzelmet jelentő FG-nél jár. A szerződés részletei ugyanakkor nem ismertek.

A Chiefs nem számíthat Trey Smithre a Cowboys elleni hálaadásnapi mérkőzésen, miután a guard bokasérülést szenvedett a Colts elleni találkozón. Sőt, a hírek szerint akár több hét kihagyás is várhat a csapat elit közeli falemberére. A helyét Mike Caliendo veszi majd át.
–
A Patriotsnál is bokasérüléssel diagnosztizáltak egy guardot, név szerint Jared Wilsont. Kezdőnek számított, feltehetően több hétig nem lesz majd bevethető (bár a 13. heti bye week azért segít). A harmadik körös újonc idén 658 snapen lépett pályára, de nem játszott különösebben jól.
–
Quandre Diggs visszatér Seattle-be. Egyelőre még csak a gyakorlócsapatban fog játszani, de Julian Love és Ty Okada sérülései miatt várhatóan hamarosan felkerül az aktív keretbe is. A veterán safety kilenc meccset játszott idén a Titansben, a legjobb éveit pedig a Seahawksban töltötte, ahol háromszor is Pro Bowler lett.