Criscilla Anderson, a Netflix Country Ever After című műsorának szereplője 45 évesen hunyt el.

Hosszú időn át harcolt a vastagbélrákkal, amely végül felülkerekedett rajta.

Hozzátartozói halála után közzétették megható üzenetét, amelyet ő maga írt meg Jézus szeretetében való megnyugvásról.

Korábban sikeres táncosként olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Britney Spears és Rihanna.

Anderson három gyermeket hagyott hátra, akik közül kettő lánya és egy fia született házasságából Coffey Andersonnal.

Mindössze 45 éves korában elhunyt Criscilla Anderson, a Netflix egyik ismert szereplője. Halálhírét pedig – döbbenetes módon – ő maga jelentette be, hiszen azt az Instagram-bejegyzést tették közzé hozzátartozói, amelyet még életében írt meg, arra az esetre, ha már nem lehet közöttük.

Síron túli üzenet a Netflix színésznőjétől

Criscilla Anderson 45 évesen hunyt el, miután hosszú éveken át küzdött a rákkal. A country-zenész Coffey Anderson egykori felesége nemcsak a betegség elleni harc miatt vált sokak példaképévé, hanem azért is, ahogyan utolsó üzenetét megfogalmazta – egy olyan posztban, amelyet szerettei halála után hoztak nyilvánosságra.

„Ha ezt olvasod, végre Jézus karjaiba bújtam – békében és szeretettel körülvéve. Kérlek, ne maradj a sötétben e pillanatban! Keményen küzdöttem és mélyen szerettem. Nem távoztam… Hazaértem” – állt a megható sorokban.

Criscilla 2009. február 14-én, Valentin-napon ment feleségül Coffey Andersonhoz. Házasságuk 2022-ig tartott, és három gyermekük született: egy fiú és két lány. A párt a Netflix Country Ever After című műsorából sokan ismerték, de Criscilla már korábban is komoly karriert épített, táncosként olyan világsztárok mellett dolgozott, mint Britney Spears, Rihanna vagy Snoop Dogg.

A színésznőnél 2018-ban diagnosztizáltak vastagbélrákot. Bár az első kezelések után javult az állapota, 2021-ben már arról beszélt, hogy nagy esély van a betegség visszatérésére. Sajnos félelme beigazolódott: 2022-ben a rák ismét felbukkant, és végül legyőzte a szervezetét.

via Borsonline

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával
könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.