
A polgármestert egyúttal arra kérik, hogy győzze meg Rétvárit, találjon más alkalmat a kampányolásra, mint az ünnepség, ahol óvodások is előadnak.
A nyílt levélben azt kifogásolják, hogy Rétvári Bence belügyminiszter-helyettesként "annak a minisztériumnak a kiemelt vezetője, amelyik feltehetően tudott a nevelőintézeti undorító bűnökről és közel egy évtizeden keresztül vehetett részt a gyermekek ellen elkövetett, az egész országot felháborító szörnyűségek eltussolásában", most meg gyermekeket használna fel a kampányához.
by fussForrestfuss
7 comments
“Dr. Sárközy Péter helyi állatorvos egy nyílt levelet is küldött Szabó István polgármesternek és Rétvári Bencének, amelyben a látogatás ellen tiltakozik. Azt írja: “”Különösen groteszkké teszi a dolgot, hogy Rétvári Bence belügyminiszter helyettesként annak a minisztériumnak a kiemelt vezetője, amelyik feltehetően tudott a nevelőintézeti undorító bűnökről és közel egy évtizeden keresztül vehetett részt a gyermekek ellen elkövetett, az egész országot felháborító szörnyűségek eltussolásában.”
Korábban elterjedtek ezek a szlogenek politikusok kapcsán, miszerint: “Leülnél-e vele sörözni?” vagy “Vennél-e tőle használt autót?”
Magyarországon sikerült eljutni odáig, hogy: “A közelébe engednéd-e a gyerekedet?”
helyi komment: “Rétvári Bencének semmi keresni valója a gyerekek közelében. Konténer iskola, gyerekorvos egy éve nincs. Kampányoljon máshol”
Rétvárinak és az összes túlfizetett táptalajnak kivánok boldogtalan karácsonyt és pánikban gazdag új évet.😘
u/Cs_Latorcai_ gondolom a kádéempés tettestársa most biztos meg lesz sértődve.
Így kell ezt, hajrá Őrbottyán!
Ez tetszik! Még több ilyen állampolgári kiállást kívánok! ….és a fideszes politikusoknak meg azt, hogy kezdjenek el végre önállóan gondolkodni és gyakorolják az önkritikát, az önismeretet és az önmérsékletet!
Comments are closed.