[Edit: Itt található meg a dokumentum https://fra1.digitaloceanspaces.com/framer/gyermekvedelmijelentes2021.pdf ]

MP:

A mai napon eljutott hozzám egy, az Orbán-kormány részére készült, elhallgatott, hivatalos jelentés az állami gyermekvédelem alatt álló gyermekeket érő egészen elképesztő bántalmazásokról.

Nem hamisított, nem mesterséges intelligenciával összetákolt, hanem egy szakemberek által készített, valódi dokumentum.

Már a kormányzat alsóbb szintjein sem bírják elviselni Orbánék bűnrészességét és elhallgatását a gyermekbántalmazásokban, ezért juttatták el hozzám ezt az eltitkolt jelentést.

Ez a kutatás 2021-ben készült az állami gyermekvédelmi szakellátás alatt élő gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekről és azok kivizsgálásáról.

A hivatalos dokumentum egészen megdöbbentő megállapításokat tesz

Ez egy majd 50 oldalas konkrét vádirat a Orbán-kormány ellen. A napnál is világosabban kiderül belőle, hogy Orbán Viktornak és a hatóságoknak legalább négy éve részletes információi vannak a gyermek ellen elkövetett rendszerszintű bántalmazásokról, mégsem tettek semmit.

Most egy megállapítását idézem a dokumentumnak:

A gyermekvédelmi gyámok 38%-ának van legalább egy gyermekről tudomása, aki szexuális bántalmazást szenvedett el a gyermekvédelmi szakellátás ideje alatt.

Még a mai napon nyilvánosságra hozom a teljes jelentést, amit Orbán Viktorék 2021 óta elhallgattak.

Honfitársaim,

A gyermekek védelme nem pártpolitikai kérdés. Kérlek benneteket, védjük meg közösen a gyermekeket!

Ahogy az kiderült, az orbáni hatalom magára hagyta a nehéz sorsú, család nélkül felnövő fiatalokat.

Mutassuk meg a legelesettebbeknek, hogy az ország velük van!

Találkozzunk szombaton 15 órakor Budapesten, a Deák Ferenc téren és vonuljunk együtt a Karmelita Palotához!

A rendezvény egy méltóságteljes. de nagyon határozott kiállás lesz a magára hagyott gyermekek mellett.

Ne legyen nálad se zászló, se pártjelvény! Viszont kérlek, hozz magaddal egy gyerekjátékot, hívd el a családodat és a barátaidat!

Számítunk Rád szombaton 15 órakor Budapesten, a Deák Ferenc téren!

Link

A demonstráció linkje





by dead97531

45 comments
  1. Hirtelen milyen kuss van a propagandisták körében a macskaadóról

  2. Fú bazdmeg. Ha ez igaz, és nincs okom kételkedni, hogy igaz lenne, akkor itt szombaton kő kövön nem maradhat.

  3. Holnap tényleg kiderül, hogy van-e remény Magyarországon arra, hogy ne süllyedjünk teljesen Fehéroroszország szintre.

    Kiderül, hogy a magyar társadalom rendelkezik-e még minimális morális tartással és van-e a társadalomnak meg minimális immunrendszere, vagy teljesen elvesztünk.

    Aki ezek után sem érzi azt, hogy ki kell jönnie és kiallnia a leggyengébbek mellett, az pint ugyanannyit ér, mint a hallgató Fidesz birkák.  

  4. De azok gyerekek vagy bűnözők? Magyarok vagy cigányok?

  5. Algoritmust támogató komment. Szóljon nagyot. Remélem, tényleg meggyőződött róla, hogy hiteles a doksi és bizonyítani is lehet.

  6. Algoritmust támogató komment. Szóljon nagyot. Remélem, tényleg meggyőződött róla, hogy hiteles a doksi és bizonyítani is lehet.

  7. Azért ez kurva kemény. Legalább négy éve tudnak róla, hogy ez a helyzet, de a családbarát országban, a gyermekvédelembe beleőrült szélsőjobboldali kormány lazán leszarja, mi történik a gyerekekkel.

  8. Csak a poén kedvéért rakhattak volna rá egy nagy fekete kapcsot.

  9. Akkor most terelésként visszahozzák Ferit vagy mi lesz az oroszlános győzelmi terv?

  10. Ez ütős lett. Ezeknek a szaroknak buknia kell…

  11. Algoritmust támogató komment. Szóljon nagyot. Remélem, tényleg meggyőződött róla, hogy hiteles a doksi és bizonyítani is lehet.

  12. sajnos holnap nem tudok ott lenni, de drukkolok mindenkinek, aki kimegy a demonstrációra. hajrá!

  13. A gyerekvédelem kifejezést ne használjuk. Itt az már rég nincs.

  14. *A harc útja: ügyesen támadni az ellenfél gyenge pontjait.*

    (kínai mondás, ha nem tévedek)

  15. Pont az ilyenek miatt írtam a legutóbb is hogy nem értem hogy mi a faszért kell doomerkedni a felmérések eredményein…..szinte havi szinten van egy olyan fideszes beégés ami 40% alatt tartja őket…

    https://i.redd.it/1notelrylr6g1.gif

  16. Csabiiiii meg kell védeni a gerinctelenkedéseteket!

  17. Ez maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád.

    Ja, hogy ez (is) igaz…

  18. én értem, de ez a vonulgatás ide már KEVÉS! itt olyan monumentális bűnük történtek/ történnek a fidesz részéről hogy itt már a tüntetés kevés!

  19. Hát ezzel véglegesen off a fidesznek 😄😄😄
    Itt mostmár akármit hazudhatnak ebből nem másznak ki..
    De várom, hogy láthassam a fejüket áprilisban amikor végre eltakarodnak😁

  20. Máshol ilyen ügyben a teljes kormánypárt azonnali lemondásra kényszerül. Itt meg csak tüntetünk hogy jobban érezzük magunkat, türelmesen várva hogy majd az előre elcsalt választáson szavazzunk, hátha nem tudnak most annyit csalni

  21. A politikus érintettség mikor esik már ki a szekrényől?

  22. komoly lezsárása ez a hétnek, de szombat is munkanap, ki tudja, hátha lesz még valami

  23. Hogy van képe a Fidesznek arra, hogy még mindig nem mondtak le?

  24. kurvajól csinálja amúgy. Karácsony előtt másfél héttel összehív egy bazinagy tüntetést, amiről utána 1 hétig fog még beszélni az egész ország és így mennek el az emberek karácsonyozni kisvárosba/faluba a rokonokhoz. ezzel eléri hogy a gyermekvédelem bukásáról és a Fidesz bűnösségéről szóljanak az ünnepek

  25. Szörnyű dolgok ezek, de a fidesz szarik a gyerekekre és a szavazóik is. És igazából a magyarok többsége is tesz az állami gondozottakra néhány hőbörgőn kívül.

  26. A gyerekek léptek, most nekünk kel!!! Segítségért kiáltanak, nekünk felnőtteknek kötelességünk segíteni nekik!!!

  27. a legszomorúbb az egészben hogy szerintem ezen senki nem lepődött meg

  28. Nem ártana ha a forrásokkal rendelkező oellenzéki pártok is elkezdenek tolni a szekeret hamar 16dik éve semmi érdemit nem csináltak … Vigyék le legalább ezt az egy hírt a kisfalukba főleg a ciganyokhoz hogy “látjátok így bánik az orbán kormány a gyerekeitekkel” , mert a jobbos magyar elfogja szarni 2 hét múlva mit csináltak a szőlő utcában , de romáknál sokkal erősebb a családi kötelék

  29. 15 éve vannak hatalmon de csak 4-éve tudnak róla?… Bocsánat most én nem értek valamit?

  30. Bulgariazhatnank mi is egyet….szegyen, h kirulottunk mindenki megbuktatja a kormanyt mi meg csak gyertyat gyujtunk….

Comments are closed.