Ez egy börtönszerű valami… ezek bűnözők… egy nem javító.
Egyébként… ö… egyébként…, pont most szavaztuk meg bro, még 4év és ígérjük meg is kapja az ágazat.
A többi megblablabla powered by Gulyás nem voltam ott nem tudok róla Geri edition.
Ennyit én is el tudtam volna makogni, ingyen is.
Szekunder szégyen érzet ez a valami.
“Tehat ha barki, ezekkel az…elitelt fiatalkoru bunozokkel barmit tett, annak FIZETNIE KELL” – dehat Pista, ez maga az egyik nagy problema, nem a megoldas lesz🙈🙈🙈🙈
hát…remek bizonyíték rá, hogy fogalma sincs a jogi részéről, csak nyomja a leiratot…szemben a gimis tudja. különbséget a kénszerintézkedés és a büntetés között. Joghallgatót másodéven Hollik válaszáért illik elküldeni visszatapsolásra. De ami a legtanulságosabb, hogy nem is gondolkodik a válaszon, bólogot, 3-as panel amit ma reggel kiküldek, azt kell mondani mint egy ropot. fuj
Hebeg habog, hazudik!!!!! Hányok attól, ahogyan hülyének néznek mindenkit is a f@szszopók!
Amikor a gimnazista értelmesebb, mint egy politikus…
Egyrészt: a fiatal korúak börtöne továbbra is Tökölön van, nem? A szőlő utcai nem az.
Másrészt: az elítélt fiatalokkal sem lehet így bánni!
Azt hittem a video elején, hogy dühöngve kirohan.
Pont ugyanúgy kellett volna bánni ezzel a fasszal, mint a Hankóval.
NE HAZUDJÁL BAZDMEG, NEM ELÍTÉLTEK ÉS NEM BÖRTÖN, **JAVÍTÓINTÉZET!** Tudod mi a börtön? Amibe kerülni fogsz a többi köcsöggel együtt! Tényleg addig feszítik a húrt, amíg valakinek eldurran az agya és felégeti azt a kurva parlamentet.
“Hollik a haja bele a szép arcába” By Alex Cover /xD
Amikor egy gimnazista leszereli mint a szar, akkor hogy akarják velünk elhitetni, hogy csak ők képesek kormányozni??
u/andrasdoktor erről is mehetne a short
Az Európai Bizottsághoz benyújtott írásbeli kérdésben az uniós források magyarországi igazságügyi és gyermekvédelmi vonatkozású felhasználásáról kértek tájékoztatást. Emellett megerősített uniós felügyeletet követelnek és parlamenti tényfeltáró vizsgálatot szorgalmaznak e kérdésben. Arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy tisztázza, milyen programokban és mekkora összegekben használtak uniós forrásokat gyermekvédelmi és fiatalkorúakat érintő igazságügyi kérdésekben Magyarországon, szerepelt-e ezek között olyan, amelyben javítóintézetek is érintettek. Arra is keresik a választ, hogy a jelenlegi szabályozás megfelelő-e a szisztematikus gyermekbántalmazási ügyek ismeretében.
“Éppen most szavaztuk meg” 16 éve kormányoztok 2/3al bazmeg…miért éppen MOST?
szorul a hurok fanszőrfej!
Azert szomoruan latom mikor valaki a Fideszt bortonbe kuldené, miert kene oket bortonbe kuldeni?
Ott van a javitointezet, kuldjuk oket oda. Ott jobb helyuk lenne. Dugja meg oket naponta tobbszor Juhasz Peter Pal.
Szokták mondani, hogy az okos haj elhagyja a hülye fejet. Na, hát ez általában csak vicc. Viszont itt igaz, a vicc meg a balfasz hollik maga
A legnagyobb respekttel mondom, hogy már a kérdést nem így kellett volna feltenni mert minden ami nem fekete fehér módon van megfogalmazva, ott elkezdenek ködösíteni. Mutatom :
– kedves Hullik úr, mi a hivatalos neve a szőlő utcai intézménynek?
– Blablabla la
– tehát mi a neve?
– Budapesti Javítóintézet
– köszönöm, tehát nincs benne a nevében, hogy börtön?
– Blablablabla
– tehát nincs?
– nincs
– köszönöm.
Minden más kurvára nem hatékony ezzekel a gerinctelen hazudozó senkiháziakkal szemben.
Edit : és ez most nem kifejezetten a diáknak szólt, az újságírók is rendre belefutnak ebbe a hibába.
Ez az ember mindig úgy néz, mint akit szétbasz az ideg. Remélem így van.
Akkor ez most gyermekotthon, nevelő intézet, vagy javító intézet?! Döntsd már el pistám! Tudom hogy mind az összes agysejtedet (mind a kettőt) leköti hogy ne kezdj ordítani mint a sakál, de azért már eldönthetnétek a fidess-ben hogy mi legyen a kommunikáció!
Ezt a bráner faszfejet. A hajbeültetes sem maradt meg a nyomorulton.
Elítélt… pont nem elítéltek, hanem előzetes letartóztatásban lévők. Ezek amúgy jogászok? Hogy lehetnek ilyen hülyék jogból?
Aztakurva így befosva lenni 🤣🤣🤣🤣 Pacsi a kérdezőnek
Mekkora veréb ez a pali, te jó isten. Egyébként ijesztő visszagondolni, hogy 4 éve még ő volt az ügyeletes beszólogató karakter, aki ma a menczer, de ez ma már meg se uti az ingerküszöböt, ennyire melyre kerültünk.
Bortonszeru intezmeny, ugy lehet ki-be jarkalni mint a bortonokben? Nem teljesen ertem de tudtommal a boribol nem arkalsz csak ugy ki-be
Ez a kibebaszott relativizalas, mert ott bunozok vannak. Ezek szerint a sitten is megkurhatja a bortonor a fogvatartottat, gondolom…
Igazi patkany ez a hollik, baszodjon meg.
Engem nem zavar ha hollik,csak otthon a négy fal között holljon!
32 comments
Ez hajbeültetés ellenére sem lett okosabb.
Látszik, hogy félelmetes számára, hogy ez az új generáció már mer kérdezni.
https://i.redd.it/us358gp4ff7g1.gif
Ez egy börtönszerű valami… ezek bűnözők… egy nem javító.
Egyébként… ö… egyébként…, pont most szavaztuk meg bro, még 4év és ígérjük meg is kapja az ágazat.
A többi megblablabla powered by Gulyás nem voltam ott nem tudok róla Geri edition.
Ennyit én is el tudtam volna makogni, ingyen is.
Szekunder szégyen érzet ez a valami.
“Tehat ha barki, ezekkel az…elitelt fiatalkoru bunozokkel barmit tett, annak FIZETNIE KELL” – dehat Pista, ez maga az egyik nagy problema, nem a megoldas lesz🙈🙈🙈🙈
hát…remek bizonyíték rá, hogy fogalma sincs a jogi részéről, csak nyomja a leiratot…szemben a gimis tudja. különbséget a kénszerintézkedés és a büntetés között. Joghallgatót másodéven Hollik válaszáért illik elküldeni visszatapsolásra. De ami a legtanulságosabb, hogy nem is gondolkodik a válaszon, bólogot, 3-as panel amit ma reggel kiküldek, azt kell mondani mint egy ropot. fuj
Hebeg habog, hazudik!!!!! Hányok attól, ahogyan hülyének néznek mindenkit is a f@szszopók!
Amikor a gimnazista értelmesebb, mint egy politikus…
[Na mi van, Pista? 😀 ](https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1n2phby/valaki_jelentse_fel_légyszi_hollik_istván/?utm_source=share&utm_medium=web3x&utm_name=web3xcss&utm_term=1&utm_content=share_button)
Egyrészt: a fiatal korúak börtöne továbbra is Tökölön van, nem? A szőlő utcai nem az.
Másrészt: az elítélt fiatalokkal sem lehet így bánni!
Azt hittem a video elején, hogy dühöngve kirohan.
Pont ugyanúgy kellett volna bánni ezzel a fasszal, mint a Hankóval.
NE HAZUDJÁL BAZDMEG, NEM ELÍTÉLTEK ÉS NEM BÖRTÖN, **JAVÍTÓINTÉZET!** Tudod mi a börtön? Amibe kerülni fogsz a többi köcsöggel együtt! Tényleg addig feszítik a húrt, amíg valakinek eldurran az agya és felégeti azt a kurva parlamentet.
“Hollik a haja bele a szép arcába” By Alex Cover /xD
Amikor egy gimnazista leszereli mint a szar, akkor hogy akarják velünk elhitetni, hogy csak ők képesek kormányozni??
u/andrasdoktor erről is mehetne a short
Az Európai Bizottsághoz benyújtott írásbeli kérdésben az uniós források magyarországi igazságügyi és gyermekvédelmi vonatkozású felhasználásáról kértek tájékoztatást. Emellett megerősített uniós felügyeletet követelnek és parlamenti tényfeltáró vizsgálatot szorgalmaznak e kérdésben. Arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy tisztázza, milyen programokban és mekkora összegekben használtak uniós forrásokat gyermekvédelmi és fiatalkorúakat érintő igazságügyi kérdésekben Magyarországon, szerepelt-e ezek között olyan, amelyben javítóintézetek is érintettek. Arra is keresik a választ, hogy a jelenlegi szabályozás megfelelő-e a szisztematikus gyermekbántalmazási ügyek ismeretében.
“Éppen most szavaztuk meg” 16 éve kormányoztok 2/3al bazmeg…miért éppen MOST?
szorul a hurok fanszőrfej!
Azert szomoruan latom mikor valaki a Fideszt bortonbe kuldené, miert kene oket bortonbe kuldeni?
Ott van a javitointezet, kuldjuk oket oda. Ott jobb helyuk lenne. Dugja meg oket naponta tobbszor Juhasz Peter Pal.
Szokták mondani, hogy az okos haj elhagyja a hülye fejet. Na, hát ez általában csak vicc. Viszont itt igaz, a vicc meg a balfasz hollik maga
A legnagyobb respekttel mondom, hogy már a kérdést nem így kellett volna feltenni mert minden ami nem fekete fehér módon van megfogalmazva, ott elkezdenek ködösíteni. Mutatom :
– kedves Hullik úr, mi a hivatalos neve a szőlő utcai intézménynek?
– Blablabla la
– tehát mi a neve?
– Budapesti Javítóintézet
– köszönöm, tehát nincs benne a nevében, hogy börtön?
– Blablablabla
– tehát nincs?
– nincs
– köszönöm.
Minden más kurvára nem hatékony ezzekel a gerinctelen hazudozó senkiháziakkal szemben.
Edit : és ez most nem kifejezetten a diáknak szólt, az újságírók is rendre belefutnak ebbe a hibába.
Ez az ember mindig úgy néz, mint akit szétbasz az ideg. Remélem így van.
Akkor ez most gyermekotthon, nevelő intézet, vagy javító intézet?! Döntsd már el pistám! Tudom hogy mind az összes agysejtedet (mind a kettőt) leköti hogy ne kezdj ordítani mint a sakál, de azért már eldönthetnétek a fidess-ben hogy mi legyen a kommunikáció!
Ezt a bráner faszfejet. A hajbeültetes sem maradt meg a nyomorulton.
Elítélt… pont nem elítéltek, hanem előzetes letartóztatásban lévők. Ezek amúgy jogászok? Hogy lehetnek ilyen hülyék jogból?
Aztakurva így befosva lenni 🤣🤣🤣🤣 Pacsi a kérdezőnek
Mekkora veréb ez a pali, te jó isten. Egyébként ijesztő visszagondolni, hogy 4 éve még ő volt az ügyeletes beszólogató karakter, aki ma a menczer, de ez ma már meg se uti az ingerküszöböt, ennyire melyre kerültünk.
Bortonszeru intezmeny, ugy lehet ki-be jarkalni mint a bortonokben? Nem teljesen ertem de tudtommal a boribol nem arkalsz csak ugy ki-be
Ez a kibebaszott relativizalas, mert ott bunozok vannak. Ezek szerint a sitten is megkurhatja a bortonor a fogvatartottat, gondolom…
Igazi patkany ez a hollik, baszodjon meg.
Engem nem zavar ha hollik,csak otthon a négy fal között holljon!
Mekkorat nyelt mielott elkezdte lokni a sodert ..
Comments are closed.