Magyar Péter: Egyre többen jelentkeznek nálunk a belső körökből és NER-es cégektől atombombának nevezhető információkkal

by roggahn

30 comments
  1. Csak ezeket a belső körös embereket nehogy a végén rehabilitálják.

  2. Én már nem hiszek az atombombákban.
    Az MNB botrányoknak és pedofil ügyeknek sem sikerült átütni azt a burkot, amiben a fidesz szavazók vannak. Szerintem már teljesen lehetetlen, nincs az az információ, amivel a vak hitet meg lehetne ingatni.

  3. Nagyon érdekes lesz a választási kampány vége, az egyik fél létező problémákkal (bocs tudom, hogy ez nem elég kifejező) foglalkozik, a másik meg szar mémeket gyárt az utcákra és olyasmit hazudozik amit már egy általános iskolás sem hisz el.

  4. Tipp: MVM fogja megadni a kegyelemdöfést a Daginak, ugye a vezetője erősen Neres, viszont oroszellenes.

  5. Hagyjuk már ezt a parasztvakítást. Nem léteznek atombombák. Ha kikerülne egy videó amiben Orbán gyerekek fejét vágja le és iszik a koponyájukból annak sem lenne semmi következménye. Nem tudsz olyan dolgot nyilvánosságra hozni hogy az a 1.5-2 millió debil ne szavazna le a Fideszre. Basszátok meg most derült ki hogy egy évtizeden keresztül buzikurvának használta a rábízott gyerekeket egy intézet igazgató, aki csak ezen 108 millió forintot keresett, a rendőrség tudott róla, semmit nem csináltak nyilvánvaló felsőbb utasításra, az egész ország le se szarja és van pofátok atombombákról ugatni?

  6. Menekülnek a patkányok , jövőben meg mindenki vér Tiszás volt 92 óta , aztán kezdődik a korrupció és mindent meg basznak.

  7. Nem kell most ellőni mindent, maradjon a kampány végére is.

  8. O1G nap óta ez sorozatban hányadik atombomba bejelentés?
    Jó lenne már pukkantani.

  9. Atombomba biztos nincs, MP szeret ilyen témákban nagyot mondani. Maximum petárda, ami a pár napig pörög. De az is jó, addig se a fidesz irányítja a közbeszédet.

  10. Ha a kampány időszakban valóban elő fognak kerülni infók olyanoktól, akik menekülnek a süllyedő hajóról, az minden eddiginél durvább dolgokat hoz.

    Viszont ezt némileg árnyalja az a legenda, hogy Orbán, Rogán, Pintér nagyon komoly anyagokkal rendelkeznek az elvtársakról, amit nyilván használni is fognak, ha az érdekük azt kívánja.

  11. 👏👏👏 elkezdett belülről rohadni a magyar narancs ( bocs a hetilaptól!) gyorsabban, mint eddug, de mostmàr kïvülről is látszik!

  12. Bármilyen atombomba lesz is sajnos már olyan szar szinten vagyunk hogy az lesz a reakció: na ez egy semmi

  13. Csak szép lassan kell csepegtetni hogy a választásig gyűljön az indulat a ner ellen.

    A legnagyobbakat a végére mert tudjuk a választói emlékezet mennyire rövidke.

  14. Választások előtt 2-3 héttel! Aranyhal magyar választók ugye. Meg 1-2 karácsony előtt, legyen miről beszélni az asztalnál.

  15. Lesz még a fidesz 5% -os törpepárt! Ha ezeket elkezdik megszellőztetni, akkora égés lesz az egész NER -nek! Márpedig a diktatúra végét nem az jelenti, ha félnek tőle, hanem ha körberöhögik.

  16. Nyilván MP is szeret túlozni, mint minden politikus, hogy foglalkoztassa a közbeszédet.
    Én megelégszem hangos petárdákkal is, ha azok ütnek a kormányon.

  17. Ettől függetlenül, amennyiben felelősök, várjuk az elszámoltatást. Különösen igaz ez a forájdzsi féle hazaárulókra, szivárogtatás ide vagy oda.

  18. A patkányok a süllyedő hajón abban reménykednek, hogy ha elárulja a másikat, akkor lesz számára hely a mentőcsónakban.

  19. azt mar simicska meg gyurcsany is ledobta egyszer… ja nem…. ez egy maffia kormany. MP is a tuz kozelebol jott ez o is hazalt mar atombombaval. de nem jott. amig a mafiaallam sikeresen zsarolja az embereket szerintem senki sem mer kiallni.

  20. Sok szikofanta nyomorék azt hiszi, hogy most átigazolhatnak a Tiszába, hátha kapnak munkalehetőséget. A Fidesz körül lassan teljesen elfogy a levegő.

  21. ne nevezzünk semmit atombombának ami nem atombomba, mert elvesszük a szó erejét

  22. Simicska is ezt mondta, hogy atombombát fog ledobni, aztán lófasz se lett belőle… Ezúttal remèlem igaz lesz.

  23. Hopium… amíg napfényre nem kerülnek…

    Le lesznek csukava?!
    Kétlem…

    De én legyek a pesszimista! (Remélem!)

    Még 4 hónap!

  24. Vajon Szijjártó DeCaprio es Rogán Winslet fel fog férni a hajóajtóra? Úgy izgulok.

  25. Pont ez az amitől sertés Viktor parázik a legjobban, ne felejtsük el a “semmi sem lesz elfelejtve” megjegyzését…. NER-el belül is tudják sokan hogy vége, de lejönni a pénzcsapról meg nagyon nehéz. Inkább helyezkednek..

  26. Nagyon sokan reménykednek hogy el fojuk felejteni a közreműködésüket az elmúlt 15 évben

Comments are closed.