Sajtóhírek szerint a közvetlen rivális DVSC csapatából pótolná Varga Barnabást a bajnoki címvédő Ferencváros, amennyiben túladna válogatott támadóján.

Ahogy Kubatov Gábor elmondta évértékelőjében, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik a Ferencvároshoz válogatott támadójáért, Varga Barnabásért, valószínűleg elengedik a csatárt a téli átigazolási időszakban. Ezzel kapcsolatban elmondta, már nézik Varga helyére a pótlást, és információk szerint a hazai rivális Debreceni VSC támadóját, Bárány Donátot szereznék meg a IX. kerületiek.

Ahogy a Blikk írja, Bárány Donát nagyszerű szezont fut eddig a hajdúságiaknál, 15 mérkőzésen hét gól és két gólpassz eddig a mérlege, és ezzel felhívhatta magára a figyelmet a fővárosi zöld-fehéreknél. A már a válogatottba is behívott támadó minden bizonnyal Varga Barnabás helyére érkezhet, akiért állítólag szaúdi és török ajánlat is érkezhet.

Az Öltözőn túl Facebook bejegyzésében szintén arról ír, hiába hosszabbítottak a debreceniek csatárukkal, nem zárható ki a távozása a téli átigazolási időszakban. A posztban idézik a játékos menedzserét, Vladan Filipovicsot is, aki szerint bár a külföldi folytatás a prioritás ügyfele számára, nem zátható ki, hogy Magyarországon belül váltson klubot Bárány Donát: „Bárány nyitott minden lehetőségre, elsősorban külföldre igazolna a következő téli átigazolási időszakban, de nem zárkózik el a magyarországi folytatástól sem, amennyiben az előrelépést és nemzetközi kupaszereplést jelent.”

Akár ithon, akár külföldön folytatja a játékos, még vár rá egy fontos bajnoki a Debrecen színeiben az utolsó idei fordulóban: a Kisvárda látogat a Nagyerdei Stadionba, és a dobogón telelnének a kelet-magyarországiak.

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default