
36 éve ezen a napon, Bukarestben felkelés tört ki, miután egy Ceaușescu által szervezett tömegrendezvényen, bukarest népe nyíltan kifütyülte a conducatort.
Nicolae Ceaușescu hitt abban, hogy a néhány napja kitört temesvári felkelés után, még megmentheti magát és rendszerét.
Bukarest főterén állt, a több évtizede megszokott díszletek között, és nem hitte el hogy az embereknek már elege van belőle. Fázva és kifosztva hallgatták, és ő még mindig ígért. Béremelést, nyugdíjemelést, támogatásokat, fényt az utcákra, meleget a házakba. Ígért, miközben a valóság már összeomlott körülötte.
A rendszer, amit felépített, már csak magát tartotta életben: parancsokkal, félelemmel és hazugsággal.
A nép pedig tudta, hogy minden szó, amit hall, ócska hazugság! A csendes tömeg először csak mormogott, aztán kifütyülte a vezért. A pillanat, amikor egy vezető elveszíti a népét, mindig a csenddel kezdődik.
És onnantól nincs visszaút.
Ceaușescu akkor ott az erkélyen állva nem a valóságról beszélt, hanem az ellenségekről:
A „külföldi provokátorokról”, a „reakciós elemekről”, a „nyugati imperialistákról”, akik – szerinte – szét akarták verni Romániát.
Ahelyett, hogy felelősséget vállalt volna, inkább mutogatott: kifelé, a világra, a másikra.
A diktatúra mindig így működik, amikor eljut a végéhez. Amikor már nincsenek eredmények, marad a bűnbakkeresés. Amikor már nincsen bizalom, marad a propaganda. Amikor már nincsen valóság, marad a mese, hogy „minden bajt mások okoznak”.
És az ilyen hatalomvesztés mindig ugyanúgy végződik.
by Super_Hotel_8875
36 comments
Következő évfordulót már ne hatalmon ünnepelje “a mi orbán viktorunk”!
Èn ezt kèrem idèn a Jèzuskátòl
Belzebubvuvád
https://preview.redd.it/ak8d0tggpp8g1.png?width=1263&format=png&auto=webp&s=80f9c797861ba0ead65b2fec0320cdee7afb0d7b
Sokan vagyunk, akiknek sokat jut eszünkbe az a karácsony… Bárcsak…
En Orbannak nem kivanom ugyanezt. Van borton, oda kell elzarni es a tobbi baratjat is.
Annyi bun utan, amit elkovettek kegyes megoldas lenne a….
Akkor szorítsunk a kamionos tüntetés eredményességéért!
https://preview.redd.it/ljrs2obcqp8g1.png?width=1028&format=png&auto=webp&s=8377358ea5698aac7363e08222da724620000306
“Amit úgy veszünk, mint…” és már nem tudta befejezni mondatot.
O1G-t is kifütyűlnék, ha nem a válogatott nyuggerei elé menne! 😏
A mijenk okosabb, Ő nem áll ki…
Nem tudom melyik néz ki szarabbul
https://preview.redd.it/m9keitwhrp8g1.jpeg?width=678&format=pjpg&auto=webp&s=6562a08763e49cac63d8c59c7a120bd95b4e89ba
Elképesztő a párhuzam.
Meg ő is
That sapka though
Itt a beszéd (magyar felirattal is megvan valahol, csak most nem találtam hirtelen, úgyhogy ez most angol). Érdemes végignézni és megfigyelni, hogy bizonyos elemeket orbán gyakorlatilag mondatról mondatra vett át.
[https://www.youtube.com/watch?v=TcRWiz1PhKU](https://www.youtube.com/watch?v=TcRWiz1PhKU)
Amúgy Orbán pontosan ezért nem nyílt tereken mond beszédet. Tudja, hogy olyan sokan utálják, hogy teljesen lehetetlen számára olyan fórumot tartani mint amilyeneket MP szervez. Folyamatos lenne a kifütyülés, és ez összeroppantaná azt a látszatot, hogy még mindig ő a szeretett vezér.
És mivel pszichológiai tény, hogy egy nagyon nagy hányada a társadalomnak az erősebbhez húz, minden más faktort figyelmen kívül hagyva, Orbán a tömeg általi kifütyülés következtében jó esetben veszítene pár százalékot, számára balszerencsés esetben pedig elindítana egy Ceausescu lavinát.
Repül a sapi 🙏
Én ezt néztem a tv-ben este a híradóban. Akkor még az m1 leadott ilyeneket. Nem volt ‘èlőzés, de gyorsan beszerkesztették a felvételeket. Megdöbbentő volt hogy mutatták hogyan lövik le sorozatlövéssel a hírhedt házaspárt, miután a bíró ott helyben mondta ki az ítéletet, amit azonnal jogerősként hirdetett ki. Ma már cenzúra van ilyen szitukban.
Elképesztően érdekes érzés volt, főleg hogy mo-on is ugyan ilyen szellemi meg lelki feszültség volt az utcákon 88-tól, de itt sose volt/lesz töredék ennyi bátorság se.
A mai napig tisztelettel vagyok a Román emberek bátorsága okán.
https://preview.redd.it/93d8e3gctp8g1.jpeg?width=2250&format=pjpg&auto=webp&s=3512dc5ef30a77a191cf642d9027b738abe26dbe
# Egyébként nem csoda, hogy a korrupt, tolvaj diktátor megbukott.
**Nem kispályázott a kiöregedett komcsi:**
* Nicolae Ceaușescu szülőfalujában, a dél-romániai Scorniceștiben felépíttetett egy, a település méretéhez képest gigantikus foci-stadiont.
* Ceaușescu közvetve „átvette az irányítást” a kedvenc focicsapata, a Steaua București felett, extra pénzügyi támogatás adott neki az állami költségvetésből.
* Scornicești (szülőfaluja) környékén kiemelten fejlesztette a vasúti infrastruktúrát, részben presztízs- és személyes okokból. Még máshol hanyatlott a vasút, a szülőfalujába csilivili vonal ment, persze kihasználatlanul.
* Ceaușescu kettős játékot játszott: miközben mérhetetlen luxusban élt, a propaganda folyamatosan azt sulykolta, hogy ő „a nép egyszerű fia”, nem vagyonos ember.
* Hatalmas palotát, gyakorlatilag „uradalmat” építtetett magának és a családjának, állami pénzből. A Nép Háza (Casa Poporului) – ma Parlament Palotája ,a világ egyik legnagyobb épülete volt.
* Teljes állami kontrollt tartott fenn a média felett: Minden újság, rádió, televízió az állami párt- és propagandaminisztérium alá tartozott. Külföldi hírforrások korlátozva voltak; idegen televíziót vagy rádiót hallgatni tiltott.
* Mindenért a korábbi rendszert hibáztatta. Úgy állította be az 1944 előtti Romániát, mint egy mélyszegénységben élő, elmaradott, a nyugati tőkések által kizsigerelt országot. Minden új gyárat, tömbházat vagy iskolát úgy mutattak be, mint amit csak személy szerint Ceaușescu tett lehetővé. Azt sulykolták, hogy nélküle Románia még mindig a “középkorban” tartana.
* Hatalmas külfüldi hiteleket vett fel és hitelből akart gyárakat / energiaszektort kiépíteni
* Politikai ellenfeleit „nyugati befolyással” vagy „imperialista összeesküvéssel” vádolta.
* Ceaușescu gyakran „külső veszélyekkel” és háborúval riogatta a lakosságot, hogy növelje a lojalitást, elfedje a gazdasági problémákat,erősítse a személyi kultuszát
* A családját és barátait magas állami pozíciókba helyezte / értékes állami vállalatokat /cégeket adott nekik. **Elena Ceaușescu** (felesége) Románia „2. embere” lett, az Államtanács tagja, az Akadémia „tudósa” (hamisított tudományos érdemekkel), **Nicu Ceaușescu** (fia) Szeben (Sibiu) megye pártfőtitkára – gyakorlatilag helytartó. **Valentin Ceaușescu** (másik fia ) A román haditechnikai kutatás és sport (pl. Steaua București) körül kapott informális befolyást. **Zoia Ceaușescu** (lánya) Tudományos pályára lett „irányítva”, védett státusszal. **Testvérek, sógorok, unokatestvérek**: állami vállalatok élén, minisztériumokban , külkereskedelmi cégeknél…
* A román gazdaság Nicolae Ceaușescu vezetése alatt a kezdeti látványos növekedés után a **teljes összeomlás szélére sodródott**. Bár a rendszer a külvilág felé az „Aranykorszakot” hirdette, a valóságban az 1980-as évekre Románia Európa egyik legszegényebb és legelmaradottabb országává vált.
>Romániában három emberből kettő úgy tartja, hogy a kommunista diktátor Nicolae Ceauşescu jó vezető volt – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
>A felmérést a Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) megrendelésére készítette az INSCOP Research. Eddig ez a legátfogóbb szociológiai tanulmány, amely a kommunizmus iránti nosztalgiával foglalkozik. A válaszadók szerint a Ceauşescu-korszakban Románia gazdagabb ország volt, mint ma, az emberek jobban éltek.
>Az adatokat telefonos interjú módszerével gyűjtötték 18 éves vagy annál idősebb személyekből álló 1505 fős mintán.
>A megkérdezettek 66,2%-a úgy gondolja, hogy Ceauşescu jó vezető volt, és csak 24,1%-uknak van teljesen negatív véleménye az egykori kommunista vezetőről.
>Úgy tűnik, még a kommunista rendszer is jól szerepelt a közvélemény-kutatásban: a megkérdezettek 55,8%-a számára inkább jót tett Romániának, és csak 34,5% nem értett egyet ezzel az állítással.
>A válaszadók túlnyomó többsége ugyanakkor teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a kommunista korszakban nem volt szabadság: 80% állította, hogy nem volt, míg 9% úgy vélte, hogy akkoriban több volt.
>Ceaușescu elnyomó és vasöklű kommunizmusa volt az egyetlen olyan rendszer Közép-Európában, amelynek erőszakos megdöntésekor vér folyt az 1980-as évek végén.
>Az eredmény megdöbbentőnek tűnik egy olyan ország esetében, amely az EU-nak és a NATO-nak is tagja. Romániában sokan úgy vélik, hogy **hibás a szelektív emlékezet** és az **egyszerűbb idők iránti nosztalgia**, amelyet az **orosz propaganda** ébresztett fel a közelmúltban.
[https://hu.euronews.com/my-europe/2025/07/25/felmeres-romania-ceausescu-korszak-kommunizmus](https://hu.euronews.com/my-europe/2025/07/25/felmeres-romania-ceausescu-korszak-kommunizmus)
“mindig ugyanúgy végződik”
Remeljuk hogy tenyleg.
Kedves történelem, ugye most is majd ismétled önmagad…
https://preview.redd.it/wp184xnsvp8g1.png?width=241&format=png&auto=webp&s=33637d415c088de8bb373acf5869519fe1183496
https://youtube.com/@siculisweb?si=zSoyjmrRXG3r_lqk
Jó kis dokut rakott össze az egész kurva famíliáról a kontent kreatőr!
nem lesz ekkora szerencsenk…
Nicolae Ceaușescu bukása (videó). Bemutatja, hogy milyen törékeny az a hatalom, ami félelemre és hazugságokra épül: [https://www.youtube.com/watch?v=47MAyFsgMho](https://www.youtube.com/watch?v=47MAyFsgMho)
Ha valakit érdekel a teljes életpályája 48 percben, kissé mémesítve, viccesen előadva, itt megtekintheti:
[https://www.youtube.com/watch?v=3hhyQF6zby0](https://www.youtube.com/watch?v=3hhyQF6zby0)

Ostoba, hulladék egy ember volt. Méltó párja volt a négy osztályt végzett ribancával.
Erre itthon is lenne igény.
A kedvenc sorozatom a Ceausescu házaspárra leadott.
Reméljünk.
Honnan ismerős nekem ez az alaphelyzet? 🤔
A román nèphadsereg tisztikarànak àtàllása nèlkül nem lett volna semmi győztes forradalom ès gengszter módszervàltàs..
Este az M1-en már menni fog hogy a Reddit Tiszás csoportja nyilvánosan fenyegeti a kormányt
Történelem ismételhetné önmagát a Kárpát-medence géniuszával
Comments are closed.