lyen tanulmány náluk nem jelent meg, a szerző pedig soha nem publikált a lapjukban – ezt közölte Híradónkkal az az egyiptomi egyetem, amelynek környezetvédelmi kiadványára hivatkozva a macska- és kutyaadó is szerepel a Tisza párt állítólagos adóterveiről szóló dokumentumban. Ez az Indexen jelent meg elsőként, azóta a kormány kampányt is épített rá, pedig az ellenzéki párt azonnal cáfolta, hogy közük lenne hozzá. A kormányt hiába kerestük, nem reagáltak.





by deniel_son

25 comments
  1. feltárta = elolvasta az egy hónappal ezelőtti reddit posztot?

  2. Mennyire eghet a haz valojaban ha tenyleg mindent bevetnek, akkor is ha kinosan nevetseges. Ezek tenyleg be vannak fosva es valodi eselyt latnak arra h sitt legyen a vege🤞🏻

  3. Attól félek hogy még áprilisig nagyon sok mocskos dolgot fognak rogángeciék kitalálni…

  4. Ez eddig is tudtuk, hogy az egész hazugság. A valóság úgysem érdekli a hardcore fideszszavazókat, a kormány meg a Tiszás szakértők hibájának állitja be ezt. Lásd Gulyás Gergely év végi utolsó agymenését.

  5. Teljesen mindegy, mert alá van írja. Nem tudom, mit nem lehet ezen érteni.

  6. Valódi nem valódi, ha bevezetik,akkor rájuk szavazok. 😂 

  7. Amit MZP mondott erre: Hogy a fenébe lehetne ilyen hülyeséget bevezetni, mint a macskaadó? Semmilyen nyilvántartás sincs a macskákról. A NAV emberei majd körbejárnak, aztán benéznek minden udvarba, hogy lakik -e ott egy cirmos?

  8. A célközönség nagy része számára ismeretlen a “megcáfol” kifejezés. Ne használjuk. Ha azt szeretnénk, hogy a mondanivalónkat még a hülyék is megértsék, mindig kommunikáljunk úgy, mintha hülyékhez beszélnénk.

  9. Jó hogy az RTL ilyen félreérthetetlenül és szájbarágósan tálalja, így nincs az a felháborodás mint a Telexnél :DDDD

  10. Mennyire ostobák lehetnek ezeknek a szavazóik, hogy ez elég. Elképesztő. Azt mondja a vezér, elvékonyodó, anyáskodó hangon: “ezek alá vannak írva”.

  11. De gecc, nem is kell ilyen részletekkel foglalkozni, hogy AI. Alapból milyen párt ad ki 600 oldalas dokumentumot csak adóemelésről választások előtt, amelyik nyerni akar? 😂😂 és miért szerző nélküli cikkben jeleníti meg az index, és miért arra hivatkoznak a bíróságon, hogy ez csak egy vélemény? ;D Ha igazi, álljanak bele arccal, hogy igazi és honnan van. Ilyen mélységekbe már el sem kéne menni, hogy AI-al írt, már az első jelek is tök egyértelműek, hogy kamu az egész.

  12. Tehát még forrást sem tud a Tisza megjelölni, hallatlan!!! /s

  13. Látszik, hogy visszahozták a reklámadót, hirtelen megugrott az “RTL exlkúzív” riportok száma

  14. Nagyon meglepődtem amikor hirtelen Kovács 4 Zoli bukkant fel az RTL híradóban 😀

  15. A betűtípust nem állították át az chatGPT alapbeállításról xd

  16. Ezt az RTL hathatós segítsége nélkül még a hülye is tudja

Comments are closed.