Sok kritika érte Marco Rossit amiatt, hogy az Írország elleni, elveszített világbajnoki selejtező hajrájában két cserét is végrehajtott. Dárdai Pál azonban úgy véli, nem ezen múlt a magyar válogatott veresége.

Az Újpest sportigazgatója a Lelátó stábjának adott interjúban értékelte a szövetségi kapitány döntését, amelyet az írek elleni mérkőzés utolsó perceiben hozott meg. Mint ismert, a nemzeti csapat a 96. percben kapott góllal szenvedett vereséget, ami azt jelentette, hogy lemaradt a pótselejtezőről. Marco Rossit sokan támadták azért, mert a 93. percben kettős cserére szánta el magát: Loic Nego helyére Mocsi Attila, míg Sallai Roland helyére Damir Redzic érkezett. Dárdai Pál szerint azonban nem ez döntötte el a mérkőzést.

Dárdai Pál véleménye Marco Rossi döntéséről:

„Én nem szoktam meccs után okoskodni, meccs előtt mondom el mindig a véleményemet, hogy mi és hogy legyen. Meccs közben tudsz belenyúlni, félidőben van egy analízis, és a végén a mai labdarúgásban rengeteg olyan pillanat van, ami szerencsés, balszerencsés. Ez azt gondolom, hogy egy picit balszerencsés volt, annak ellenére is, hogy a csapat nagyon mélyen védekezett, de gondolom, ez a remény, a világbajnokság a játékosokból ezt hozta ki. Nem volt a pályán olyan vezér, aki kitolja a csapatot, úgyhogy itt nem a cserén múlt.”

– vélekedett az Újpestre hazatérő szakember

Az Újpest sportigazgatóját arról is kérdezték, hiányzott-e egy hozzá hasonló karakter a kispadról az írek ellen.

„Nem hiszem, a Dárdai Pál, amikor itthon volt, megtette a maximumot. Elindított egy gyönyörű közeget, ahol megszűnt a toxin, a szurkolók elkezdtek szurkolni, a játékosok elkezdtek játszani, mindenki a maga dolgával foglalkozott, bekoordináltuk a környezetet, és lett egy csoda, az Európa-bajnokság. Azóta pedig szépen alakul ez”

– húzta alá a Hertha BSC-től decemberben távozó szakember.

Dárdai ugyanakkor megjegyezte, komoly kihívást jelent majd a válogatott számára az olyan rutinos futballisták pótlása, mint Willi Orbán. Bízik benne, hogy az Újpest is hozzá tud járulni a nemzeti csapat jövőjéhez azzal, hogy fiatal, tehetséges játékosokat nevel ki.

Az interjúban Dárdai Pál emellett arról is beszélt, hogy le fog ülni az Újpest kispadjára, de ezenkívül szóba került az is, hogyan élte meg a családja, hogy visszatér Magyarországra.

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default