A tavaszi szezonban is Vladimir Radenkovic marad a Diósgyőri VTK vezetőedzője, annak ellenére, hogy a diósgyőri szurkolói csoportok új trénert követeltek.
A DVTK drukkerei még december 19-én, a Ferencváros ellen elvesztett bajnoki mérkőzés után egy petíciót nyújtottak át Petrán Vilmosnak, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetőjének és Kovács Zoltán sportigazgatónak – emlékeztet a Csakfoci.
A minap döntést hozott a klub Radenkovic jövőjét illetően, ennek értelmében továbbra is marad a posztján. Petrán arról beszélt a klubhonlapnak, hogy bár nagyra tartják a szurkolóikat, a szakmai kérdésekről csakis a klub falain belül döntenek.
“A Szervezett Szurkolói Csoportok a DVTK család nagyon fontos tagjai, tiszteljük a véleményüket, de a szakmai döntéseket továbbra is szakemberek hozzák a klubban.
A vezetőedző személyéről Kovács Zoltán sportigazgató dönt, az ő bizalma pedig továbbra is töretlen Vladimir Radenkovic felé”
– nyilatkozta az ügyvezető.
Ezt követően hozzátette, többet várnának a csapattól a jelenlegi tizedik helynél. A DVTK 18 kör után mindössze négy ponttal előzi meg a 11., már kieső helyen tanyázó Nyíregyházát.
“Természetesen a csapat jelenlegi helyezésével, az elért pontszámmal én sem vagyok elégedett, de remélem, a tavaszi szezonban a vezetőedző és a szakmai stáb megszolgálja Kovács Zoltán bizalmát” – zárta szavait Petár.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
