Kecskemét polgármestere, Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, és a város alpolgármestere, Engert Jakabné fogadta a Lechner Kávéházában a Magyarország Ifjúsági Fővárosa versenyen másodikként végzett, azonban így is győztesnek mondható kecskeméti csapatát. A Zenit csapat szereplése révén Kecskemét és Marosvásárhely ugyanis – mint korábban megírtuk – 2027-re elnyerte a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet. (Fotók: Szamler Roland – Szamler Photography)

A Magyarország Ifjúsági Fővárosa verseny célja a fiatalok tehetségének bemutatása, kreativitásuk ösztönzése, valamint az együttműködés és felelősségtudat erősítése volt. A fogadáson hangsúlyozták, hogy Kecskemétnek és Marosvásárhelynek is hatalmas elismerés és megtiszteltetés, hogy kiérdemelték a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címet. Amelynek révén összesen 100-100 millió forint támogatást kapnak a városok.

A városvezetők kiemelték, hogy a fiatalok hatalmas munkát fektettek a versenybe, de meg lett az eredménye. Óriási élmény és eredmény, hogy 2027-re sikerült elnyerni ezt a rangos címet.

2027-es Magyarország Ifjúsági Fővárosa eseménysorozat kiterjed majd zenei fesztiválokra, szórakoztató programokra, valamint a fiatalok szakmai és személyes fejlődését támogató tevékenységekre egyaránt.