Magyarország követendő példát mutat

A tagállami kormányzatoknak az a felelőssége, hogy megtalálják a megoldást, hogyan lehet a polgáraikat megvédeni. Magyarország a jó példa arra, hogy megállítható az illegális migráció, amennyiben az országokat vezető politikai erők a lakosság érdekeit képviselik – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Annak kapcsán, hogy Nyugat-Európa egyes országaiban „már-már erődrendszerre emlékeztetnek a karácsonyi vásárok”, Bakondi György közölte: 

a nyugat-európai nagyvárosok finoman fogalmazva nem a biztonság fő letéteményesei. 

A német kancellár is azt javasolta a nőknek és a gyerekeknek, hogy sötétedés után már ne menjenek ki az utcára – hozta fel példaként. Közölte: ezekben a nagyvárosokban rendszeresen történnek súlyos, migráns hátterű emberek által elkövetett közbiztonsági események – így késes támadások, nők elleni erőszakos cselekmények –, Magyarország pedig ilyen szempontból kivétel. Az nagy kérdés ugyanakkor Bakondi György szerint, hogy sikerül-e visszafordítani a mostanra kialakult helyzetet, de az Európai Unió központi elképzelése szerinte nem fog működni. Éppen ezért 

Magyarország konzekvensen ragaszkodik a bevált migrációs politikájához, amelyet […] a magyar emberek nagy többsége is támogat

 – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.