Közzétették a benzinárstop új szabályait, péntektől kétféle árat láthatunk a kutakon

10 comments
  1. > A benzinkutasoknak az útról is jól láthatóan, nagy méretű számokkal – például az ún. totemoszlopon – a hatósági, maximum 480 forintos üzemanyagárat kell feltüntetniük;

    > viszont a kútoszlop kijelzőjén „az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője a nem hatósági árat alkalmazza” a rendelet szerint, tehát ott, ahol tankolunk, a kisebb méretű kijelzőn a piaci árat kell feltüntetni.

    > A kút üzemeltetője köteles „a kútoszlop környezetében, az üzemanyagtöltő állomást kiszolgáló kereskedelmi egység bejáratánál, valamint a pénztárnál a vásárló magyar és angol nyelven jól látható módon tájékoztatást” kihelyezni, amelyben elmagyarázza a kétféle árazás okát és azt, hogy ki miért melyik árat fizeti.

    > Ha a benzinkutas nem biztos abban, hogy a vevő valóban magyar illetékességű járműbe tankolt, előírhatja „a gépjármű honosságának okirattal történő hitelt érdemlő igazolását”, és ha valaki ezt nem tudja igazolni, azzal a piaci árat kell megfizettetni.

    > Ha valaki technikai okokból nem tud nem hatósági áras terméket értékesíteni, az értelemszerűen mentesül az alól a kötelezettség alól, hogy utánajárjon, valóban magyar vevő tankolt-e nála.

    Azt hiszem kiülök egy benzinkúthoz egy nagy adag popcornnal

  2. >Tehát ahol szintén van hatósági ár, és az a magyar autósokra is vonatkozik, akkor az abból az országból érkező autósok élhetnek a 480 forintos tankolás lehetőségével.

    Nem lennék ma kutas.

  3. Ebből megint uniós kötelesség szegési eljárás lesz. De mit számít majd 2-3 év múlva az akkori államkasszából kifizetjük. Átgondolt rendeletek, megfontolt szabályozások…….. Ja nem, mi így mulatunk. Három millió döglégy NEM TÉVEDHET.

Leave a Reply