Újra posztolva, mivel elsőre szégyenszemre kimaradt nekem fejben a szabályzat címekre vonatkozó része.
Nem nagyon ismerem emberünk hátterét és munkásságát, most találkoztam vele, mivel egy másik videóban láttam, hogy más témában kiváló meglátásai voltak. Szerintem ebben a videóban is érdekes dolgokat mond, és hasznos paradigmát állít fel arra, hogy hogyan tekintsünk a jelenlegi rendszerre.
Ennek a megértése segíthet akár abban is, hogy hogyan állítsunk ellenzéket vagy ellenállást. Ha “tradícionális” módon gondolkodunk a rendszerről, abba az eddigi események alapján is láthatóan bele fogunk bukni. Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne megfogni az egész témát – ez a videó pedig adott nekem egy erős ugrópontot, és ez a konkrétabb megértés egy minimális reményt.
Abból a pár kommentből amit kaptam előzőleg, egy darab kifejtett kritikát olvastam, miszerint “Tgm nagy vonalakban: ez a rendszer szörnyű, kizsákmányoló, embertelen, de azért a másikra se szabad szavazni mert hiába remény hogy valahogy jobb nem a reinkarnálódott Jézus Krisztus aki képzett közgazdász is….”
Szerintem igaz, hogy Magyarországon nem nagyon van olyan párt, amire érdemes szavazni. Természetesen ha azt mondta, hogy ne menjünk el emiatt szavazni, azt a véleményt én sem osztom, de ezért nem dobnám el az egész videót – jobban érdekelne, hogy erről a konkrét előadásáról mit gondoltok, mint az egész emberről úgy általában, mert amennyit a wikipédia írt róla, van egy hosszú és sokat változó háttere.
Köszi
Na már megint. Inkább a jegyek a lábakkal mint TGM.
5 comments

Khm eastern europe, typisch balkan
Fogalmam sincs mit akart közölni.
TGM a robot : https://m.youtube.com/watch?v=X7gw4flOQuA