Orban-Sanders Bernie Viktor

13 comments
  1. Kicsit paradox, hogy emeljük az üzemagyagok árát, hogy csökkenthessük belőle az üzemanyagok árát.

    Ha jól emlékszem az általános iskolai matekra, ez nem így működik.

  2. Maradjunk annyiban, hogy amit a BP befizetett a közösbe, az szinte semmi. Természetesen egy politikai win a kormányzó félnek, a BP meg letolt egy kis aprót. Kedves Bernie az energia árakra akkor kellett volna gondolni, amikor folyamatosan szívattátok az olajcégeket, amik így nem akartak/nak kapacitásbővítésbe fektetni, és nem akarnak új finomítókat létesíteni ,miközben nincs valódi alternatíva, de lehet még 10 év múlva sem lesz, amikor kizártátok az orosz olajat a piacotokról, amikor szétbasztátok a kapcsolatotokat Szaúd-Arábiával, így az OPEC röhög a vergődéseteken, amikor örökre elvágtátok magatokat Venezuelától. Biden asszem tegnap írt a nagy olajcégeknek, hogy közösen enyhítsék a drágulás hatásait, meg segítsenek. El kéne végre dönteni, hogy most akkor jó dolog-e nektek a kapitalizmus vagy sem… Amúgy kétségeink ne legyenek, ezek az energiaárak, illetve olaj/gáz árak velünk lesznek 3-5 évig még, drágítva ezzel mindent, mert az olaj gyakorlatilag szinte mindenhez kell, a gyógyszerektől az autógumiig, a földgázról nem is beszélve. A finomított termékek esetében folyamatos az áremelkedés, ennek a nagy része még le sem csapódott a fogyasztói árakban.

  3. Azzal a különbséggel, hogy orbán a veszteséges, vagy minimálisan nyereséges cégeket is megadóztatja, nem csak a MOL-t, és az ebből származó bevételt nem adja vissza a népnek sehogyan sem.
    Egy részét zsebre rakják (lásd fizetéseik emelése és szimpla lopás, sikkasztás, közbeszerzés), más részét az államadósság visszafizetésére használja talán, meg nem tudni mire, mert nem mondják meg, de nem fogják támogatni ebből se a benzint (most se a kormány ártámogatásának köszönhetően annyi, amennyi), se az internetet, se mást.

  4. Anélkül, hogy utánanéznék, pontosan ott hogyan is történik ez, biztos vagyok benne, hogy nem Orbáni megoldással, erővel.

  5. Ha jól tudom, a UK adóból a fejlesztésekre költött források például leírhatók. Tehát lehet úgy érteni, hogy ha fúrnak, kapacitást bővítenek, akkor kevesebb adó, és enyhítik a hiányt is.

  6. Különbség az hogy amerikának nagyobb piaci behatása van, tőlük nem lehet csak úgy elmenni (az EU összességének is de ez csak álom), meg persze nem balfaszul kéne ezeket az adókat kiadni.

  7. Az olajcégek esetében pont van értelme a különadónak mert sok esetben a nyersolajat ugyanannyiért nyerik ki mint régen, viszont piaci okok miatt sokszor annyiért tudják eladni, így hatalmas profitjuk keletkezik, gyakorlatilag a semmiért. Balosabb hangok ilyenkor azt mondanák hogy ez nem fair ha az átlagember meg kipurcan az energiaáraktól.

    Más iparágakra viszont egyáltalán nem igaz, azokat megszivatni Hungarikum.

Leave a Reply