Gyerünk, írd le hogy te nem iszol ilyen szennyet. 🙂

47 comments
  1. 30 napja nem ittam, ezzel leszámolva az energiaital függőségemmel, volt olyan hogy kettő fogyott egy nap

    én is kurvára szeretem amúgy a szörnyeteget, de ha most meginnék egyet lehet rosszul is lennék

    edit: a budos retkes kurva életbe, megkívántam tőletek

  2. Én már az üdítőket sem tudom meginni. (Kiveve az alkoholos italokat) Reggel lefőzök 2 liter gyümi/hibiscus teát, be a hűtőbe, esetleg kis citrom bele és azt iszogatom egész nap.

  3. Ja ezt nem üvegből szokták inni, ezt megszokták inni abból a szarból aztán lebasszák a földre ott ahol vannak és rágyújtanak egy cigire amit aztán megint a földre dobnak mellette, közben kihangosítóval beszélsz a haveroddal és minden 2. szavad ,,bazdmeg”.

    Monster drinker POV

  4. hmm szép reaktor hűtővíz színe van 😀

    (tudom a reaktoroknak nem zöldül meg a vizük, de kb minden popkulturális utalás ami a sugárzó anyagokkal kapcsolatos szereti használni ezt a szép uv zöld színt)

  5. Igazából nem azzal van feltétlen baj, hogy ilyet isznak az emberek, hanem azzal, hogy napi szinten és sokat. Főleg fiatalok. A mostani fiatalabb generáció (tinédzserek) közül – 30-40 éves korukra, vagy előbb -, annyi kardiovaszkuláris beteg lesz, mint az állat. Aki tud mértéket tartani, annak nem hiszem, hogy baja lenne tőle.

  6. A szagától is hányok, az utcán messziről megérzem, a villamosról is leszállok, ha vkinél nyitva van egy dobozzal.
    De persze, inni iszom /s

  7. Én tényleg nem iszok. Nem emlékszem pontosan mikor tettem le, de 3 éve biztosan. Azért mondom, mert még a Hell előtt. Azt viszont tudom, hogy 2019 eleje volt, talán február vagy március vége, valamilyen érzelmi kataklizma után, amikor akkor még lakótársnőmmel mentünk be dolgozni, és egy Hell Focus-t iszogattam, amikor éreztem, hogy “valami nem fasza”. Valami rossz volt. Ekkor értünk el a hajléktalanszálló elé, ahol a kukára leraktam a fél doboz Hellt, és azóta energiaitalt nem, csak kólát iszok időnként, meg ritkán kávét. 3 in 1, vagy automatás chokochinót.

  8. Energiaitalos dobozokat gyűjtök. Fénykoromban több mint 500 db dobozom volt. Azóta dobtan is ki belőle de a főbb márkákat még mindig gyüjtöm. Valamennyivel kevesebbet is iszok mint anno de nem azért mert egészség vagy valami, hanem szimplán nem kívánom.

    ps: ha valaki lenne olyan cuki és hozna be nekem külföldi monstereket megpuszikálnám

  9. Pont Monstert nem, mert hányingerem volt tőle és ki is hánytam egyszer, azóta nagyon kerülöm. Nagy szénsavas ásványvíz fogyasztó vagyok, de a Coca/Pepsi Cola az jöhet bármikor azzal szeretem rombolni magamat. Heti egyszer tuti veszek kólát, azt mondják rontja a fogakat, 32 éves vagyok 32 fogam van és még sose kellet tömni, mondjuk rendszeresen mosom is őket.

  10. Nagyon ritkán iszom már, szimplán mert a kávé jobban ízlik. Néha, ha a gyomrom nem kívánja a kávét, bedobok 1-1 energiaitalt (értsd: max havi 1). Plusz, ha másnapos vagyok. Bármikor iszom energiaitalt, egyből fosnom kell tőle 😂 Másnap reggel lenyomok egyet, nemcsak felébreszt az energia, de ki is jön belőlem még a Szentlélek is a mosdón, úgyhogy sokkal gyorsabban múlik el a másnaposság. Röhögni ér, de tényleg úgy megy nekem 😂

  11. Már kb 50 napja nem iszom ilyen szennyet 😀
    A monster nekem mindig nagyon sok volt, inkább poklot ittam dee ez a nitro sajnos nagyon el lett találva. Főleg ha jól be van hűtve. Egyszerre édes, savanyú, szénsavas, cukros, koffeines, minden amire a dopaminszegény agyam vágyik

  12. Krónikus hólyaggyulladásom van ezért mindentől ami nem víz egyből fájni és égni kezd a hólyagom. Múlt héten megittam egy pohár kólát és az volt életem legrosszabb döntése, azóta is fáj minden nap.

Leave a Reply