Erről nagyapám jut eszembe, aki egyszer a buszmegállóban hagyott egy sírpárnát.
Tudni kell hozzá, hogy a családban ő volt a temetési bizottságok örökös vezetője, ezzel pedig az járt, hogy őnála nem lehetett temetés sírpárna nélkül. Ilyenkor mindig fogta magát, elment a virágoshoz, megrendelte jó előre (ezzel együtt részletesen el is magyarázta a virágboltos legnagyobb bánatára, hogy éppen milyen virágból mennyit hova rakjon), a temetés napján pedig felvette, aztán irány a helyszín (legtöbb esetben valamelyik szegedi, makói vagy kiszombori temető).
Így történt minden aznap is, szépen kisétált a sírpárnával a Római körúti buszmegállóba, letámasztotta a korláthoz a cuccot, és várt a buszra. Igen ám, de a busz meg sehol – hogy késett-e, vagy csak nagyapám ment már megint ki egy fél nappal előbb, arról már nem szólt a történet. Jött viszont arra egy ismerős arc, akivel viszont leállt hosszan beszélgetni. Ahogy éppen beszélték megfelé a világot oda-vissza, egyszer csak befutott a zombori busz. Nagyapám észrevette magát, se szó, se beszéd, gyorsan elbúcsúzott, felugrott a buszra, az elindult – a mocsok nagy csokor meg egyszerűen lent maradt.
Ha a sírpárnáért visszarohant volna, az én mesém is tovább tartott volna.
1 comment
Erről nagyapám jut eszembe, aki egyszer a buszmegállóban hagyott egy sírpárnát.
Tudni kell hozzá, hogy a családban ő volt a temetési bizottságok örökös vezetője, ezzel pedig az járt, hogy őnála nem lehetett temetés sírpárna nélkül. Ilyenkor mindig fogta magát, elment a virágoshoz, megrendelte jó előre (ezzel együtt részletesen el is magyarázta a virágboltos legnagyobb bánatára, hogy éppen milyen virágból mennyit hova rakjon), a temetés napján pedig felvette, aztán irány a helyszín (legtöbb esetben valamelyik szegedi, makói vagy kiszombori temető).
Így történt minden aznap is, szépen kisétált a sírpárnával a Római körúti buszmegállóba, letámasztotta a korláthoz a cuccot, és várt a buszra. Igen ám, de a busz meg sehol – hogy késett-e, vagy csak nagyapám ment már megint ki egy fél nappal előbb, arról már nem szólt a történet. Jött viszont arra egy ismerős arc, akivel viszont leállt hosszan beszélgetni. Ahogy éppen beszélték megfelé a világot oda-vissza, egyszer csak befutott a zombori busz. Nagyapám észrevette magát, se szó, se beszéd, gyorsan elbúcsúzott, felugrott a buszra, az elindult – a mocsok nagy csokor meg egyszerűen lent maradt.
Ha a sírpárnáért visszarohant volna, az én mesém is tovább tartott volna.