>A bankok úgy tapasztalják, hogy sok áldozat egyszerűen annyira szégyelli, hogy átverték, hogy nem is jelenti be az esetet, ezért is nehéz megbecsülni az esetszámot.
Annyira szégyelli magát valaki, hogy inkább hagyja a fenébe azt a párszázezer/millió forintot?
engem felhivtak .. mikor kerte h telepitsek egy app-ot akkor kertem h emailben kuldje le.. megadva azt az emailt amit csak vasarlasra hasznalok.. persze nem jott email de kozben folyamatosan mondogatta h siessek.. kozoltem h amig nem jon egy email az otp-tol addig semmi.. majd par perc mulva elkuldtem a francba es bejelentettem a bankban
Az egyik ismerősöm mesélte, hogy így járt egy ügyfele, én meg csak pislogtam, hogy azt hogy? Kb. ugyanez a sztori, jól megijedt és gyorsan elutalta az összes pénzét. A szép az egészben, hogy a rendőrség csak széttárta a kezét. Szóval oké, hogy azért ennek bedőlni tényleg erőfeszítést kíván. De azért ne már, hogy ez nem bűncselekmény? Ott egy számlaszám. Nem crypto, rendes mezei utalás rendess magyar forinttal. Kb. kettő percig kellene tartania, hogy letartóztassanak valakit, nem?
tehát a telex olvasók semmivel sem értelmesebbek, mint pl az origo olvasói, jó tudni
Férjemet is felhívták h van 2 gyanús, nagyobb összegű függőben lévő tranzakció. Ő megnézte a mobilbankon, nem látott semmit. Amikor azt kérdezték h mennyi pénz van a számláján, visszakérdezett, h miért maga nem látja? Kiröhögte őket a picsába és letette. Aztán felhívta az OTP-t és szólt nekik.
Felhivtak , mondta a fickó, h van egy vásárlásom amit nem hagytak jóvá!? Szuksege van minden kártya adatra… hallgattam. Kb 10 mp-ig, majd elkezdtem hahotazni… azonnal lerakta.
“‘Minek ment oda?”
>Az általunk megszólított áldozat korábban nem hallott még ilyen jellegűcsalásokról, de mióta átverték, a környezetéből egyre több ilyenpróbálkozásra derült fény, szerinte ezért is lenne szükség erősebbkommunikációra a bankok részéről.
mintha nem küldenének havonta smst hogy ne dőlj be ezeknek, meg nem lenne ott minden bejelentkezésnél hogy sosem kérnek jelszót, vagy utalást…
direkt fel kéne hivniuk mindenkit és átbaszni, aztán a végén közölni vele, hogy de hülye vagy, istenem?
9 comments

“Szinte”…..”akár”….