>A vállalat célja, hogy a növekvő infláció mellett megőrizze munkatársai bérének reálértékét, ezért a januári, egységesen 8%-os béremelés után július 1-jétől – pozíciótól függően – további 8-19%-kal emeli munkatársai fizetését
​
>Az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett havi bruttó 391 600 forintra, a budapesti üzletekben bruttó 407 300 forintra emelkedik. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 542 400 forint lesz.
>A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése havi bruttó 433 700 forintra, a 6. évtől bruttó 503 300 forintra nő, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 522 400 forint.
>Az üzletvezetők bére július 1-jétől bruttó 749 500 forinttól indul, míg a 10 éve az ALDI-nál dolgozó áruházvezetőké a 11. évtől akár bruttó 1 157 000 forint is lehet.
>Az irodai dolgozók bére egységesen 8%-kal nő.
edit: formázás
Szemét multi. Nem hogy alul fizetné inkább az alkalmazottakat, mint egy rendes magyar áruházlánc.
Mocskosmulti.
Métely! Bezzeg a Coop.
Nem baj ha most “éhen halok”, legalább 11 év múlva nem fogok…
Aztán meg augusztustól visszamenőleg kötelező a munkavállalóknak az extra profitjukat befizetni az államkasszába.
Közben a milfina kakaó szép csendben 300 Ft lett (2018-ban 160 volt), de erre valamiért nem ennyire büszkék 😬
Hogy van merszük?! 😤
Korábban hír volt, hogy 300 rendőr felmondott, gondolom sikerült nekik jobb bérezést kialkundi mint árúfeltöltő aztán az Aldi meg úgy gondolta egye fene megkapják a többiek is.
Erre is csak azért futja nekik mert kihasználják a szegény magyar dolgozókat!!
Ettől nő az infláció egyébként, infláció idején az a jó ha minél hamarabb minél többen csak kajára költenek. Ha meghosszabbítod csak a megtakarításaid érnek kevesebbet.
Én erre csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek legalább ennyit kéne keresnie ebben az országban.
Az tenne jót az országnak hosszútávon, ha ezek multik elhagynák az országot. Akkor talán lenne végre valami változás a fejekben.
-edit-
Láthatóan nem sikerült megérteni amit írtam. Amíg a nyugati multi az árfolyamromlás segítségével emeli a fizetést, a magyar melóst nem zavarja a kleptokrácia és Orbán örökre marad. A downvote-ok Orbánt támogatják.
Dik. Akkor ez nem magyar cég, amúgy nem tudtam.
Ebben benne sincs a regiovezeto vagy boltlatogato. Uj 3 as BMW es brutto 1,5 milla.
Azért egy kicsit árnyalnám a dolgokat. Jelenleg is az Aldiban dolgozok. Mindenképpen 25 órába vesznek fel a próbaidőre, ami 3 hónap és utána lehet 30 óra maximum. Egyetlen egyszerű eladó sincs 40 órában, csakis az üzletvezetők, legalábbis megyeszékhelyen ez a tapasztalatom. Ettől függetlenül egész jól fizet, de amennyi idiótát el kell viselni a 30 néha 50-nek érződik, szóval bőven elég.
Úgyis sokan mondják, hogy akinek nem tetszik a tanári szakma az elmehet egy igazi munkahelyre ahol ténylrg dolgozni kell, és nincs 3 hónap fizetett szabi. Csak a diákok miatt nem szeretném azt, hogy a lehető legtöbb tanár lépjen le, és dolgozzon olyan helyen ahol nem a 2014-es minimárbérhez viszonyítják a fizetését.
19 comments

Csak úgy kontrasztnak, böngésszétek: [https://www.hrportal.hu/hr/pedagogus-bertabla-2022-20220109.html](https://www.hrportal.hu/hr/pedagogus-bertabla-2022-20220109.html) (kék oszlopok, bruttó)
Az tenne jót az országnak hosszútávon, ha ezek multik elhagynák az országot. Akkor talán lenne végre valami változás a fejekben.
-edit-
Láthatóan nem sikerült megérteni amit írtam. Amíg a nyugati multi az árfolyamromlás segítségével emeli a fizetést, a magyar melóst nem zavarja a kleptokrácia és Orbán örökre marad. A downvote-ok Orbánt támogatják.
Dik. Akkor ez nem magyar cég, amúgy nem tudtam.
Ebben benne sincs a regiovezeto vagy boltlatogato. Uj 3 as BMW es brutto 1,5 milla.
Azért egy kicsit árnyalnám a dolgokat. Jelenleg is az Aldiban dolgozok. Mindenképpen 25 órába vesznek fel a próbaidőre, ami 3 hónap és utána lehet 30 óra maximum. Egyetlen egyszerű eladó sincs 40 órában, csakis az üzletvezetők, legalábbis megyeszékhelyen ez a tapasztalatom. Ettől függetlenül egész jól fizet, de amennyi idiótát el kell viselni a 30 néha 50-nek érződik, szóval bőven elég.
Úgyis sokan mondják, hogy akinek nem tetszik a tanári szakma az elmehet egy igazi munkahelyre ahol ténylrg dolgozni kell, és nincs 3 hónap fizetett szabi. Csak a diákok miatt nem szeretném azt, hogy a lehető legtöbb tanár lépjen le, és dolgozzon olyan helyen ahol nem a 2014-es minimárbérhez viszonyítják a fizetését.
Meg lesz a következménye az Aldi viselkedésének…