A kortárs magyar filmek egyértelműen jobbak átlagban, mint a 2000-es évek magyar filmjei. A trailer alapján lesz olyan szintű, mint a környező országok történelmi alkotásai. Sajnos ugye a NER-kötődések miatt fenntartással kell kezelni, de én reménykedek.
Nektek mi a véleményetek? Szükség van ilyenre? Kell-e rá közpénzt költeni? Megnézitek, ha elkészül?
Bízom a Fidesz-es kultúrpolitikában, ebből is vmi nézhetetlen szahart csinálnak.
Elsőre olyan mintha lekopizták volna az HBO történelmi sorozatait. Előzetes végefele azért már gyanús, hogy senki nem szólalt még meg benne, aztán felkiált valaki a végén, és érezni, hogy nagyon más hatású lenne az előzetes ha dialógusokat is hallanánk. Inkább ügyes marketingnek érzem, én senki helyében nem számítanák semmi jóra.
Egy kis OFF, de nem tudja vki, h ebből lesz-e valaha valami?! [https://youtu.be/Gie9JBVq0OE](https://youtu.be/Gie9JBVq0OE)
tomott iskolabusz posztok when
Az utókor úgy fog emlékezni rá, mint “az egyik, az orbán-korszak kultúrpolitikájának egysíkú magyarságképét pátoszosan felmondó nagy költségvetésű ihletetlen iparosmunkája”. Alig várom.
Már a film címéből lehet sejteni, hogy egy ötlettelen történelemkönyv felmondás lesz az egész. Az, hogy egy mondat sem hangzik el az előzetesben csak megerősíti ezt. Én nagyon szeretem a történelmi témájú filmeket, de nem úgy, ha kispórolják belőle az emberi konfliktusokat, drámát.
Indavideo gecc. Valami fosabb felület nem volt?
>A film költségvetése egymilliárd forint fölött lesz. -Index
Elég kukinak nézz ki. Ezt a pénzt inkább adtam volna Antal Nimródnak vagy Deák Kristófnak.
Muszáj lesz megnézni, ki van fizetve
Ezek az igénytelenül szürkés szűrők a 2000-es években voltak divatban a nyugati filmekben, nem?
Csak mert úgy néz ki az egész, mintha egy sztahanovista vasmű sűrű szmogjában vették volna fel az egészet.
Az előzetes hangulatát eltaláltak, van szex, lovaglás és gyilkolás hozzá való háttérzenével.
Egy biztos, könnyű kitalálni a pornóváltozat címét.
14 comments
[deleted]
[https://index.hu/kultur/2022/06/30/aranybulla-sorozat-elozetes-krisko-laszlo-rakay-philip/](https://index.hu/kultur/2022/06/30/aranybulla-sorozat-elozetes-krisko-laszlo-rakay-philip/)
A kortárs magyar filmek egyértelműen jobbak átlagban, mint a 2000-es évek magyar filmjei. A trailer alapján lesz olyan szintű, mint a környező országok történelmi alkotásai. Sajnos ugye a NER-kötődések miatt fenntartással kell kezelni, de én reménykedek.
Nektek mi a véleményetek? Szükség van ilyenre? Kell-e rá közpénzt költeni? Megnézitek, ha elkészül?
Bízom a Fidesz-es kultúrpolitikában, ebből is vmi nézhetetlen szahart csinálnak.
Elsőre olyan mintha lekopizták volna az HBO történelmi sorozatait. Előzetes végefele azért már gyanús, hogy senki nem szólalt még meg benne, aztán felkiált valaki a végén, és érezni, hogy nagyon más hatású lenne az előzetes ha dialógusokat is hallanánk. Inkább ügyes marketingnek érzem, én senki helyében nem számítanák semmi jóra.
Egy kis OFF, de nem tudja vki, h ebből lesz-e valaha valami?! [https://youtu.be/Gie9JBVq0OE](https://youtu.be/Gie9JBVq0OE)
tomott iskolabusz posztok when
Az utókor úgy fog emlékezni rá, mint “az egyik, az orbán-korszak kultúrpolitikájának egysíkú magyarságképét pátoszosan felmondó nagy költségvetésű ihletetlen iparosmunkája”. Alig várom.
Már a film címéből lehet sejteni, hogy egy ötlettelen történelemkönyv felmondás lesz az egész. Az, hogy egy mondat sem hangzik el az előzetesben csak megerősíti ezt. Én nagyon szeretem a történelmi témájú filmeket, de nem úgy, ha kispórolják belőle az emberi konfliktusokat, drámát.
Indavideo gecc. Valami fosabb felület nem volt?
>A film költségvetése egymilliárd forint fölött lesz. -Index
Elég kukinak nézz ki. Ezt a pénzt inkább adtam volna Antal Nimródnak vagy Deák Kristófnak.
Muszáj lesz megnézni, ki van fizetve
Ezek az igénytelenül szürkés szűrők a 2000-es években voltak divatban a nyugati filmekben, nem?
Csak mert úgy néz ki az egész, mintha egy sztahanovista vasmű sűrű szmogjában vették volna fel az egészet.
Az előzetes hangulatát eltaláltak, van szex, lovaglás és gyilkolás hozzá való háttérzenével.
Egy biztos, könnyű kitalálni a pornóváltozat címét.
(Mert hogy lesz, azt a Rule 34 garantálja)