A látszat csal, vannak azok is dögivel sajnos, ne aggódj.
Ott vannak hátul, akiknek már csak elmosódott a pontokból áll a fejük. A fiatal demokraták jól neveltek, ezért előre engedték az idősebb fiatal demokratákat. Nem úgy, mint a drogos hippi komcsi bagázs, akik nyugdíjasokat vernek a Vona Gáborral együtt és hajtóvadászatot rendeznek öregekre, és agresszívak, mert drogos tejet isznak a Karóva tejbárban és bohócnak vannak öltözve. Köszönjük, nem kérünk ebből, nem akarjuk, hogy agresszív fiatalok verjék agyon a nyugdíjasokat, vagy hogy ne lehessen már kinyitni az ajtót este tízkor, ha csönget valaki, mert a mai fiatalok csak azért jönnek be, hogy kirabolják és megöljék az embert és agyonverjék a szegény nyugdíjast a komódon álló dísztárgy porcelán fallosszal.
Autofelláció a javából ez a borítókép.
Az még hagyján, de hol vannak a demokraták?
Ott vannak, csak kicsit megöregedtek.
Hol lennének? Németországban pl.
Bonus feladat: találd meg a nemzet patkányát
ÖDESZ
Vannak bőven ne aggódj, csak azoknak nem jár annyit a szája, mint a rendszerkritikusoknak.
Ha a “fiatalt” úgy definiáljuk, hogy 50 alatti, akkor talán látok hármat. Jó, van az négy is.
oreg tolvajok szovetsege
ISTEN TERVEZ, FIDESZ VEGEZ
És ezzel mit akarsz mondani?
’89-ben még azok voltak.
Csak nekem tűnt fel először Fásy Ádám?
“Babuska Nagy Feró nem létezik, Babuska Nagy Feró nem bánthat…”
43 comments
külföldön
A backstage-en, színpadon.

Babuska Nagy Feró: https://i.postimg.cc/4NDgPT5V/82-CF84-EF-4-AC4-4-E37-A0-A2-8-F57631-CBE4-D.jpg
(Ajándék Zsótti included)
Sajnálom pont nem tud a kép mély szimbolisztikus jelentése meghatni, amíg Fásy Ádám így bámul bele a lelkembe.
Ők pont Viktor mögött voltak.
Dolgoznak
“Hitler utolsó publikus beszéde, 1945, utólag színezett”
A fiatalok ugyanúgy megszavazzák. Csak nem mennek ki csápolni a pártnapokra.
Mert az kurva ciki.
Nincsenek fiatalok, helyettük Fásy Ádám van 😎
Alacsonyan van a léc.
külföldön
Buliznak és szarnak a világba, többségük az “engem úgysem érint”, “legyőzhetetlen vagyok” fázisban van. Amikor elmúlik, elkezdik szidni az időseket.
Megöregedtek 89 óta.
épp szülnek
iddesz
idszosz
ingsoc!
Sorkatonai szolgálatukat töltik, duh
Mennyi fiatal! Mennyi demokrata!
Nem FIDESZ ez, hanem DAGESZ.
Vannak sokan sajnos
Külföldön
Nemtom, de engem letilthattak, mert nem találom az oldalt.
Hát hol lennének? Zaji kiküldte őket harcolni Ukrajnába. Mondtam én ugye!?
Az ott Bayer babushkanak öltözve az első sorban?
De ott van NAGY FEROOOOOOOO HOHOOOO! :DDD a lázadóból lett igazi senkiházi fasszopó talpnyaló 😀
Nekem a kedvencem a jobb also sarokban az arcat a kezebe temeto ember. 😀 sums it up
Fidelitas gyűlésen
Londonban
Hátul, mamáék csak azért állnak elől mert szar a hallásuk.
COPIUM