Sziasztok!
​
Reggel jött szembe [ez a cikk](https://noizz.hu/szines/egyre-tobb-felnott-nem-kivan-gyereket-es-a-szakertok-szerint-nem-is-fogjak/m129x36?fbclid=IwAR3JF3fx14PHdmSmoDW69UVOasYgGWIz-AaCJrnt9opUs6UdnJU-OBarmbU) a gyerekmentes életről. Kíváncsi vagyok ki milyen véleménnyel van közületek erről a témáról. Én személy szerint szinte 100%-ra mondom, hogy én sem szeretnék gyerkőcöt (29/F).
Egész egyszerűen, ha azt nézem, milyen irányba halad a világunk, országunk, akkor azt látom, hogy én ennek nem akarom kitenni a következő generációt. Jól érzem magam így ahogy vagyok, nem érzem azt, hogy bármilyen szinten hiányozna a mindennapjaimból a gyereknevelés stb.
Mégis azt látom, hogyha valaki ezt a döntést meghozza, akkor már eleve ferde szemmel néznek rá, és kapja a savat, hogy “Hát de ez a legnagyobb öröm a világon”, de mégiscsak a kedvenc reakcióm, a “De hiszen gyereket KELL vállalni”.
​
Ti hogy vagytok ezzel?
49 comments
Nem teljesen a kerdesre valasz, de barmilyen dontest hozol (barmivel kapcsolatban) lesznek olyanok akik ferde szemmel neznek rad. Szoval csak le kell szarni az ilyeneket.
Btw en se vagyok oda a gyerek gondolataert jelenleg, hasonlo okok miatt amiket felsoroltal + szemelyesen se akarok egyaltalan
Nekem ketto is van, el se tudnam kepzelni az eletemet gyerekek nelkul. Nekem tenyleg elvezet babazni.
De tokeletesen megertem, ha valaki ezt nem akarja vegigcsinalni. Rengeteg ido, penz, faradtsag egy gyerek.
Kelleni viszont nem kell, ez a legnagyobb hazugsag az egeszben. Innen jonnek a lelki nyomorek felnottek, akiket csak azert szultek meg, mert kellettek.
Azon az alapon nem utasítanám el a gyereknevelést, hogy minek nem szeretném kitenni. Valakinek fel kell építenie egy jobb világot.
Elnézve a mostani fiatalabb politikus generációt itt Magyarországon, ezt nem a mostani fiatalok fogjál felépíteni, mert ugyanolyan korrupt gennyláda majdnem az összes. Szóval a mi gyerekeinkben van a bizodalmam.
Egyébként a gyereknevelés egy olyan kihívás, amit mindenképp át akarok élni, meg valami zsigeri ösztön is van bennem, hogy szeretnék gyereket.
Van a családban gyerektelen, teljesen boldog, kerek egész ember, szóval enélkül is le lehet élni az életet. Nem gondolom, hogy bárkinek bármi köze van hozzá, mit vársz és mit akarsz a saját életedtől,
Frászt kapok pl. egy rokonomtól, akinek most lett gyereke és kérdezgeti nekünk mikor lesz… Én örülök, hogy egy álma valósult meg, de nekem ez még várat magára és a gyerekvállalás pont egy olyan dolog, amit tapintatlan dolog így kierőszakolni a másikból.
159 forintos vizeszsemle árak mellett magamat is épphogy eltartom nem hogy egy gyereket.
43 éves férfi vagyok, nem hiányzott sosem a gyerek az életemből, de nem is zavarna, ha lenne. A párom 38, nála mostanában tört elő az anyai ösztön, szóval ha épp úgy alakul, simán bevállalom. Egy volt páromnak 2.5 évig neveltem a kisbabáját a születésétől fogva, én nagyon élveztem azt az időszakot.
> ha azt nézem, milyen irányba halad a világunk, országunk, akkor azt látom, hogy én ennek nem akarom kitenni a következő generációt
A szüleim rohadt szegényen hoztak a világra, 5 éves koromig szó szerint egy olyan putriban laktam, ahol a padló néhány földre leterített szőnyegből állt. Úgy nőttem fel, hogy háború dúlt a környéken, néha nem volt mit ennünk, sokszor nem volt áram, melegvíz, rengeteget nélkülöztünk. Ettől függetlenül egy relative sikeres felnőtt lett belőlem, és mégha sok megpróbáltatás is volt az életemben, azért örülök, hogy megszülettem. Szóval a “mi lesz majd a jövőben, a világvége felé haladunk” szerintem nem mindig mérvadó.
Mindkét oldalról hallottam már extrém véleményeket, de bármi legyen is a döntésed, amíg azzal nem bántasz mást, kit érdekel?
Én 18 évesen eldöntöttem, hogy nem akarok gyereket. Nekem ez volt az optimális választás, másnak nem ez.
Én savat eddig nem kaptam, csak minden alkalommal, amikor ez szóba került, mindenki azt mondta, hogy meg fogom bánni. 47 vagyok, nem bántam meg.
Nekem van kettő is, mindkettő 10 alatt, abszolút imádom őket és el sem tudnám képzelni az életemet nélkülük.
Viszont ha 10 évvel fiatalabb lennék, nem valószínű, hogy belevágnék a dologba.
Én bennem valami tuti félrement, mert egész életemben írtóztam a kisbabáktól, a szüléstől is rettegek, meg én bennem undort keltenek az újszülöttek. Mikor már ilyen nagyobb a gyerek viszont akkor nagyon elvagyok velük, szeretek velük játszani, szóval én maradok a menő nagynéni.
Nem nézem le azt, aki gyereket vállal, de cserébe elvárom, hogy az én döntésemet is tiszteljék. (28/F)
Macskás néni life, here I come! 🐱
Két gyermekem van, pici korom óta “anyuka típus” voltam és ez meg is maradt. Szerencsére megadatott, hogy édesanya lehessek és ebben ki is tudok teljesedni, számomra náluk és az egészségüknél, boldogságuknál nagyobb ajándék nem lehet az életemben. DE! Mivel tudom, mennyire kemény dolog a gyermeknevelés, és mennyi alázatot, türelmet, lemondást igényel, abszolút nem való mindenkinek!!! Sajnos, hogy sokan lesznek úgyis szülők hogy bár ne tették volna… ennek issza majd a levét a gyermek, ahogy viszi tovább magával pedig a következő generációk is… óriási felelősség, és én nagyon nagyra becsülöm azt, aki vállalja, hogy ez nem az ő útja. Egyébként is, kinek mi köze hozzá? Ez bőven intim téma, csak sokan késztetést éreznek ezzel kapcsolatban okoskodni másoknak…:D
Edit: meg az is lehet, hogy valaki természetesen jó szülő lehetne, de ezer és más okból kifolyólag dönt úgy, hogy nem lesz… ezt is tiszteletben kell tartani és a párján kívül nem sok mindenkinek (senkinek) sincs köze hozzá!
Én azt látom, hogy a korábbi generációban nem is volt kérdés a gyerek, eljött a huszonéves kor, természetesnek vették, hogy házasság-gyerek, mint ahogy természetesnek vették, hogy munkát kell vállalni. Ennek az a hátulütője, ahogy azoknak is lett gyereke, akik nem voltak alkalmasak gyereknevelésre, és széééép naaaagy diszfunkcionális családokat hoztak létre.
Én is egy ilyen családnak a terméke vagyok, és mivel ilyen családból jövök, meg se tanultam, tanulhattam, milyen gyereket nevelni, mert a szüleim se tudták. Éppen ezért senki ne várja el tőlem, hogy csakazértis vállaljak gyereket, hogy legyen, ha egyszerűen tudom, hogy ugyanolyan semmilyen nevelésben részesíteném, mint amiben engem is részesítettek. Nem, ezt nem lehet varázsütésre megtanulni.
Nem szégyen, ha valaki nem akar gyereket, szíve joga így dönteni. Nem való mindenkinek a gyerek. Sokkal jobb világban élnénk, ha minden szülő alaposabban átgondolta volna a gyerekvállalást.
30 éves nő vagyok vegyes érzelmekkel…
Egyrészt szeretnék gyereket, mert valakinek tovább szeretném adni tapasztalataimat, a javakat amikért én és az elődeim megdolgoztak. Valakit tanítani szeretnék az életre.
Viszont ott a másik fele… Nem tudok mit kezdeni a gyerekekkel. Unokatesómnak van egy most már 9 évese. Baba korban ha pl nálunk voltak nem mertem kézbe venni. Totyogó korban még elvoltam vele, de most hogy nagyobb, és hiperaktív, nem tudom kezelni. Egyszerűen idegesít, nem bírok vele 2 óránál többet. Önkéntelenül is belegondolok, hogy ha esetleg úgy alakulna, hogy lenne gyerekem, és ugyanilyen lenne, hát…
Másrészt egy gyerekhez egy másik nemű is kellene, ami jelen esetben kicsit sántít. Aki most “párom”, ő abszolút gyerek ellenes, meg igazából nagyobb bizalom is kellene a gyerekvállaláshoz.
Anyám olyan szinten akar unokát (de inkább csak facebook státusz és képnek), hogy ha nagy ritkán beszéltem vele és még történt is valami szerény életemben egyből: ” terhes vagy?”, erre csak a szokásos “ez ismét nem nyert próbálkozzon mással” szöveggel hárítottam. DE, amióta az unokanővéremnek született gyereke, azóta kibírhatatlan.Múltkor már olyat kaptam, hogy “Nem gondolod illene egy unokával megajándékozni minket?” Mi a k*rva élet? Hiába járatom a számat, hogy most biztos nem szeretnék gyereket és még azért fiatal is vagyok (25F), egyszerűen csak ez kapok:” Majd meggondolod” “Majd rájössz mikor már nem lehetne. “Szóval ez a megértés szerintem sose lesz e téma iránt…
Én sem szeretnék gyereket. Mármint ösztönösen és érzelmi alapon vágyom rá, de nem tartom etikusnak (vagy hogy is mondjam). Egyrészt, nem szeretném rátolni a felelősséget, hogy “majd te megoldod, amit mi elcsesztünk”. Minden generáció abban reménykedik, hogy majd a következő nemzedék változtatja meg a világot, de én azt gondolom, hogy az ember mindig egyforma. A legtöbben másoktól várják a segítséget. Ha azt gondolom, rossz irányba megy a világ, akkor próbálok én javítani rajta, ahelyett, hogy a saját gyerekem nyakába varrom a felelősséget. De mivel szeretem a gyerekeket, örökbe fogadni lehet, hogy fogok, így segíthetnék egy már megszületett gyereken. Nem kell ahhoz sajátot szülni.
30/F
Pont a héten beszélgettünk feleségemmel erről a témáról. Saját házunk van, autónk. Stabil anyagi háttér. Valahogy mégsem érezzük azt, hogy szeretnénk gyereket. Elég érdekes beszélgetés volt, ugyanis 2-3 éve még ezek voltak azok a feltételek, amelyeket akartunk a gyerekvállaláshoz. Viszont mindketten “önzőnek” lettünk titulálva, mikor baráti és családi társaság “mikor lesz gyerek” kérdésre azt mondtuk, hogy megszoktuk ezt az életszínvonalat, és nem szeretnénk ebből lejjebb adni. De ki tudja lehet 2-3 év múlva megint változik életszemléletünk és lesz gyerek. Jelenleg ott vagyunk, hogy közösen keresünk 400k-t amiből jelenleg megélünk, viszont egy gyerek jelenléte már nélkülözést kívánna meg részünkről, amelyet nem szeretnénk.
Jöhetnek a kommentek, ugyanis ezt kb. úgy éli meg a környezetünk, mintha embert öltünk volna.
34/nő, van kapcsolat, nincs gyerek, nincs is tervben.
Bárhogy tervezed, az rendben van! A gyerek nélküli élet nagyon nincs normalizálva sajnos. Az alap feltevés az, hogy ha nincs, akkor még nincs / nem lehet / lelki sérült vagy / utolsó esetben: nem szeretnél (de majd meggondolod magad / megbánod.)
Nekem személyesen az hozta a nagy megnyugvást, hogy ez így oké, amikor rájöttem, hogy bárhogy döntök, lesz egy alternatív élet, amit nem élek meg, és ez oké. Nem csak akkor mondasz le bizonyos dolgok megtapasztalásáról, ha nem lesz gyereked!
​
>milyen irányba halad a világunk
Ez jogos felvetés, extrémebb vonalon (inkább az egyén szempontjából nézve) *antinatalism* néven fut.
​
>Jól érzem magam így ahogy vagyok
Tök jó, ez a legfontosabb! 🙂
​
más írta:
>Valakinek fel kell építenie egy jobb világot
De miért nem nekünk?
​
Random gondolatok:
* Attól, hogy nem akarsz gyereket, nem biztos, hogy utálod őket. Attól, hogy bírod a gyerekeket, nem biztos, hogy akarsz!
* Több olyan élményem volt már, amit nem cserélnék semmire.
Írj pm-et, ha szeretnél még beszélni a témáról 🙂
Anyám szerint: egy legalább legyen, majd lesz valami vele, valahogy felnő, adjuk meg a minimumot az úgyis elég, szeretetet meg úgyse kell adni, örüljön hogy él. De legalább lesz aki rólunk gondoskodjon és kiszolgáljon.
Hát köszi nem, ebből a genetikából még egy nem kell.
Mint egy gyerek apja, mondom: azonnal ignoráld az olyan tanácsokat mint hogy “ez a legnagyobb öröm az életben”. Meg úgy alapból azokat az embereket (vagy véleményüket) kerüld aki ilyen bölcsességeket mond, mert elég sekélyes gondolkodást sejtet.
A boldogságnak végtelen formája van, hogy kinek mit jelent ez az érzés, azt döntse el ő maga, a szocis dogmákat meg hagyjuk a múltban.
Jó lenne, ha nem ezt nyomatnák. Mi is nemsokára várjuk az elsőt, de bazz, ez már annyira szánalmas, hogy ha nem akarsz gyereket, akkor beleordítják a fejedbe h HÁÁÁÁÁTMÉÉÉÉÉRNEEEEEM??!?! önző vagy stb …kurva szánalmas.
Kit érdekel? Én sem akartam 5 évvel ezelőtt, most meg itt vagyok..
Az, hogy állandóan csesztetik az embereket, az nem ösztönzés….
Bár még nem tartok ott, de szívem szerint én mindig is szerettem volna gyereket, szerettem volna apuka lenni. Szeretek babázni, és nagyon jól kijövök velük.
Viszont mostanában egyre inkább azt érzem, hogy nem szeretnék kitenni egy életet ennek az egésznek.
Amúgy azzal, hogy nem szeretne valaki gyermeket a fenti gindolatom megszületése előtt sem volt soha semmi bajom. Mindenkinek a saját döntése ez, én pedig tiszteletben tartom.
Én nagyon szeretem a gyerekeket, de nem tudok velük úgy bánni, ahogy hagyományosan “szokás” anyaként. Képtelen vagyok gügyögni, “gyereknyelvet” használni vagy úgy csinálni, mintha életem értelme és egyben legnagyobb élménye lenne a terhesség, a pelenkázás meg a tartalmatlan játszótéri csevegés más szülőkkel. A másik, hogy a határaimat/szabályaimat szigorúan és következetesen tartom gyerekkel szemben is. Ami egyszer nem volt, az holnap és jövő héten is nem lesz, ha Pistike a taknyában vergődik a földön, akkor is. Ezzel még egyetlen gyereknek sem volt baja, a rokon gyerekek szó szerint rajonganak értem annak ellenére, hogy velük is úgy beszélek és bánok, mintha értelmes emberek lennének, nem veszek fel egy komplett másik “anyukás” személyiséget. A szabályaim sem szorongatóan szigorúak számukra (csak akkor megyünk fagyizni, ha ebéd után lefekszel aludni, stb), általában egyszer mondom el nekik és simán tudomásul veszik különösebb szorongás nélkül. Felnőttektől viszont már megkaptam élőben és online is nem egyszer, hogy “bunkó” vagyok a gyerekekkel és lelki sérültté teszem őket azzal, hogy nem szabad nekik mindent úgy, ahogy ők gondolják, amikor velem vannak.
Személy szerint nyugodt lelkiismerettel nevelnék fel egy (vagy több) gyereket, nincs kétségem afelől, hogy jó szülő lennék. Viszont ha ennek az az ára, hogy a családban, a bölcsiben, az oviban, a suliban és a játszótéren összesúgnak a hátam mögött, állandóan kioktatnak és kritizálnak, bántalmazással gyanúsítgatnak a szuperanyák és szuperapák, akkor inkább nem kell gyerek, mert semmi kedvem ennyi szarral foglalkozni az egyéb dolgok mellett.
Sosem szerettem a gyerekeket, nem bírom elviselni őket. Idegesít a síras, ordítás, nem érdekel/hoz lázba a pelenka vásárlás se. A testemet se akarom szétcseszni, főleg nem a nun_m. Lásd, mikor az orvos megkérdi mennyire szűken varrja össze az asszonyt… undorral fog el az egész terhesség gondolata meg minden, ami hozzá kapcsolódik. Csomó pénzt költsek el játékokra, ruhára, amit kinő, megun stb. Azt a pénzt inkább magamra költöm. Hálistennek párom is ilyen, így nem kérdés, hogy jól megvagyunk. Számunkra fontosabb a nyugalom, csend, jó kedv, hogy azt a pénzt magunkra fordítsuk. Elég csak ránéznem sógornőmékre, hogy gyerekük lett ês mennyire szétment a kapcsolatuk, idegbetegek, nem látom őket mosolyogni sem. Nyilván ez is más mindenkinél, de legtöbb tapasztalatok az, hogy csak nyűg, csak legyen gyermek, mert ez az elvárás.
Fogamzásgátlással sincsen bajunk, óvszert használunk, nem szeretnék tablettát használni, ami szétcseszné az egêsz szervezetemet. Párom is egyetért ezzel, így jól megvagyunk.
Jöhetnek a savazások, hogy önző vagyok, hogy mondhatom, hogy utálom a gyerekeket, a terhességet undorítónak tartom kommentek, de nem érdekel. Senkinek nem kötelező vállalni, csak mert társadalmi elvárás!
Sokan átgondolhatnák ezt, mielőtt felnevelnek egy csonka családban egy idegileg ês érzelmileg instabil embert, aki későbbi életében megszívja majd ezeket.
25N, 30F
Nekem van kettő , imádom szeretem őket , de maximálisan megértem azt aki nem szeretne. Senkinek nem KELL gyereket szülni. Teljesen valid ha valaki nem vállalja be. A saját döntése mindenkinek.
> akkor már eleve ferde szemmel néznek rá
Mindenki ferde szemmel néz arra aki felelősség teljes döntést hoz.
Agyukban ez a kerdes jatszodik le:
– Te mért nem vagy hulye mint én?
Szimplán ennyi :B
29/F
Nem szeretnék gyereket. Soha.
Nem szeretem a gyerekeket, nincs türelmem hozzájuk, baromi nagy felelősség felnevelni, baromi drága is és amerre halad a világ (nem csak az országunk) nem szeretnék kicseszni a gyerekkel, hogy ilyen világban éljen.
Szomorúnak tartom, hogy itthon nálunk a gyerekvállalás már igazából pénzügyi befektetés sok embernél.
Unpopular opinion, de szeretném fiatalként bedobni a gondolatmenetet:
19 évesen úgy látom, hogy egy gazdaságilag összeomlásra rendszeresen képes, egy middle-class-t elnyomó világba gyereket hozni elsősorban az ember arroganciájától és elvárásaitól függ. Túlnépesedés van, fogy minden, drágul minden. Tényleg kell még egy?
Úgy érzem, hogy sokaknak az “enyém”, a “saját vérem” és a “majd én felnevelem rendesen” jelzők nagy szerepet játszanak a gyermekvállalásban. Amit a szülő nem tud elérni (kor vagy státusz miatt), azt elvárásként rádobja a gyerekre (pl. mi nem tudtuk a jövőt szebbé tenni, majd Te!). A gyereknek is jó lenne, ha megszületne, vagy a szülő egoját és elvárásait elégítené ki inkább? Kiről szól?
Személy szerint én az örökbefogadás mellett állok. Ráadásul pasiként nekem azt elvárni, hogy a párom szenvedjen már 9 hónapig légyszi légyszi – csak még egy lapáttal hozzáad az arroganciához.
Szerk.: Ráadásul nem is beszélve a genetikai hibákról. Nem egy tökéletes gyereket szeretnék (ha szeretnék), de hogy mindkét szülői ágról kapott szívproblémákat nem adnék át a gyerekemnek, az is biztos.
Szerintem ez teljesen rendben van. Nekem van 1 gyerekem, de abszolút támogatom a gyermekmentességet, mert értem az okokat. Ez egy felelősségteljes döntés, egy olyan, amikor az ember egyszerűen magába száll és bevallja, hogy ő ezt nem akarja/nem képes rá. Már önmagában becsülendő, hogy nem az árral úszol, mert senkinek nem KELL gyereket vállalni. Szóval szerintem király, tarts ki az álláspontod mellett, ha pedig esetleg változna a véleményed, amellett.
Mindig lesz akinek nem tetszik a döntésed. Rám azért néznek ferde szemmel mert van 2 gyerekem, ergo én vagyok a rohadt csok-os aki az ő adójából gazdagodik. (Kurvára nem) Aki meg nem akar az meg egy önző szar.
Én úgy gondolom h nem mindenkinek való a gyerek, rengeteg idő, energia és türelem kell ha relatíve jól akarod csinálni. Nevelőapám mondja mindig h baromira csodálja h mennyit fektetünk a gyerekeinkbe és mennyire látszik rajtuk.
Szerintem meg tök jó h sokan fel merik vállalni h nekik ez nem menne és nincs gyerekük. Én mindig elmondom nekik h ez szuper és örülök a döntésüknek.
Köszi, hogy írtál posztot ebben a témában, szerintem fontosak ezek a párbeszédek.
Én 26/nő vagyok, sokáig azt hittem, mint a legtöbb ember, hogy hát mindenki vállal gyereket, nem is gondoltam, hogy lehet máshogy is dönteni.
Aztán néhány éve rájöttem, hogy nem akarok saját gyereket. Tegyük hozzá, hogy alsós gyerekekkel dolgozom, jól kijövök velük, de teljesen leszívják az energiámat. Részben ez is vezetett a döntésemhez.
Aztán elkezdtem gondolkodni és úgy érzem, a gyerekvállalásnak több hátránya van, mint előnye. Kezdjük a 9 hónapos terhességgel, majd a szüléssel. Anyám például 3 napig kómában volt, miután megszülettem, és vérmérgezést is kapott. Köszi, nekem ezek nem hiányoznak. (Tegyük hozzá, hogy a nők ezeknek nem néznek utána, milyen veszélyekkel is jár a terhesség, szülés, vagy ha igen, naivan azt gondolják, hogy velük úgysem lesz semmi baj.) Aztán a szoptatás, a kialvatlanság, a folyton síró baba, az, hogy nincs időm semmire de cserébe itt van ez az önmagában életképtelen ember akiről teljes mértékben nekem kell gondoskodni. A kapcsolatok nagy részében az anyára hárul több gyereknevelési feladat, ő marad otthon egy felnőtt szót nem hallva, neki kell a háztartással foglalkozni. (Tudom, “nem minden férfi” de sajnos még mindig ez a tendencia.) Persze ott az anyagi része is: nekem senki nem fog telket/házat a seggem alá tenni, ahogy a nagyszüleim adtak a szüleimnek, és nem fogok annyit keresni, hogy saját lakásom legyen. Szülőként albérletet találni sem egyszerű, és őszintén én is félnék hogy a gyerek kárt tesz másvalaki lakásában. Aztán az önző okok: szeretem a csendet, a nyugalmat, szeretek aludni, szeretek elbíbelődni a hobbijaimmal, szeretek csavarogni. Szeretek meginni egy koktélt vagy egy pohár bort, szeretem a szusit (ugye ezek terhesség, szoptatás alatt kilőve). Szeretem a spontán szexet. És végül, amit már többen írtak, a környezeti okok. Sok helyen már most nincs elegendő víz, a nyarak egyre csak forróbbak lesznek, a tavaink, folyóink már most elkezdték a súlyos apadást. Az előző pár évben már a harmadik nagyobb vírusnál tartunk, azok is meghalnak, akiket többször oltottak, reális védekezés nincs. (Sajnos sokan vállalnak gyereket a covid kellős közepén és aztán surprised pikachu amikor a csecsemő elkapja a vírust és nem elég erős az immunrendszere – nyilván sajnálom a szülőket de basszus, nem gondolják, hogy ez az ő hibájuk is?)
És akkor ami a pozitívum, azt én pedagógusként is megélhetem: jóra nevelni a gyerekeket, megtanítani őket fontos dolgokra, megölelgetni őket, “szeretlek”-eket kapni naponta, felnéznek rám, tőlem várják az iránymutatást, stb. Az ilyen pozitív érzéseket megkapom saját gyerek nélkül is, cserébe otthon azt csinálok, amit akarok, és azt is csöndben.
Szeretem ezt a témát, szeretem, hogy egyre többen beszélünk erről. 32 éves, nő vagyok. Gimnáziumban beszéltünk erről és én már akkor mondtam, hogy nem szeretnék, köszönöm. Mindenki felröhögött, hogy “na biztos neked lesz először”. Nem lett, és nem is tervezek. Párommal szétmenőben vagyunk (ez egy másik sztori) úgyhogy én a párkapcsolat témán sem pörgök. Bőven jól elvagyok egyedül, és igen még az öregkoromra is van tervem.
Röviden én így szoktam összefoglalni, és általában mély, döbbent csend a reakció…
*Ha egy nő úgy válik anyává, hogy legbelül nem akart gyereket, akkor hazugsággal színlelt szeretettel neveli a gyereket, amit a gyerek megérez, hogy valami nem stimmel. Én annyira tisztelem és szeretem a gyerekeket, hogy tudom, sosem szabad hazudni nekik. Ezért nem lesz gyerekem, nem fogok hazudni nekik.*
Picit hosszabban:
Az az igazság, hogy reggelig tudnám írni hogy mért nem akarok: saját anyagi helyzet, ország gazdasági helyzete, klímaválság, technológiai fejlődés.
De van még egy dolog: szerintem minden embernek más az energiaszintje. Ismerek olyat aki 2 munkahelyen túlórákkal dolgozik és nem fáradt. Láttam anyákat akiket feltölt, hogy 3 gyerekkel vannak és nem fáradtak. Én kevesebbet bírok: 120%-on dolgozom a munkában, utána pihenek otthon. Ha elmegyek este vhova, akkor másnap pihenek. Egyszerűen kevesebbet bírok a mindennapokban. (Ennek is megvan az oka, nem fejtem most ki) és nekem nincs ennyi energiám egy gyerekhez. Ha a közelükben vagyok leszívnak, elfáradok. És nem gondolom, hogy sajátnál egy másképp lenne, nem kísérletezgetnék.
F/M és F/N jelölést keverve használják sokan. Female/Férfi – így nem derül ki.
Nem igazán tudtam ellesni jó mintákat apamtol, így nem igazán tudom hogy kene egy gyereket felnevelni, vagy csak simán szeretni.
Mondták sokan hogy jön ez magától, ha lesz gyerekem,de mi van ha nem? Egy gyerekkort kockára tenni így nekem azért meredek.
Szóval nem lesz gyerek, ez a legbiztosabb szerintem
Túl sok munka, csak azért hogy TALÁN ne maradj egyedül a halálos ágyadnál.
Hét képzeld, úgyis a kórházban gépekre kötve halsz meg egyedül, gyerek ide vagy oda.
Kurva jó a gyerekmentes élet.
Párommal (25M én 22F) elhatároztuk hogy nem lesz gyerek. Anyósom támogatja a hozzáállásunkat, szüleim hát…abba vannak hogy “úgyis meg gondolod magad!” meg a legjobb “ki fog téged ápolni?” stb. stb.
Jövőre meg szeretném lépni a sterilizációt Szlovákiában, hogy a biztos oldalon legyünk 🙂
És ha valaki megkérdezi hogy “nem fogod megbánni?” Inkább azt bánom meg, hogy nincsen gyerekem, mint azt hogy van
Viszont az a fura hogy nagyon családcentrikus kollégáim vannak. Na ott inkább lapítok mert kitörne egy olyan vita, hogy inkább ne 😀
Nem fogom megérteni hogyan lehet ilyen világba gyereket szülni, ők meg azt nem értenék meg hogy miért nem szeretnék
Én is nemmel szavazok. 8 milliárdan vagyunk, szerintem elég. Kicsit sok is. Továbbá mindenki arról magyaráz hogy a gyerek majd hozza a boldogságot. Hát akinek a környezetemben gyereke lett az leginkább csak kialvatlan lett, meg lepukkant, és alig maradt pénze. Kösz nem.
Másik érv szokott lenni hogy idős koromban ki fog rólam így gondoskodni. Kérlek szépen egy kedves ápoló akit jól megfizetekmajd ezért. Ja hogy ehhez tudatos öngondoskodás kellene meg tudatos életvitel? Hát akinek ez gond az csináljon csak gyereket nyugodtan ikszdé.
Nevetek azokon, akik mások elvárásai miatt bevállalják a gyereket, aztán panaszkodnak hogy szar az élet. Nagyon is sajnálom viszont az így világra jött gyerekeket, mert ők szívták meg valójában miattuk.
Én nem szeretnék gyereket, de tiszteletben tartom, ha valaki magának igen. Ugyanakkor értetlenül állok azelőtt, amikor valaki elképzelni sem tudja, hogy az életnek lehet bármiféle más célja vagy értelme, mint a szaporodás.
Sőt, nem is csak a gyerekvállalással vagyok így, hanem en bloc azzal is, amikor valaki mérlegelés nélkül követi a “default” életpályamodellt: tanulj, aztán végezz el valami alibi egyetemet, hogy lehessen egy 8 órás alkalmazotti munkád valami fosadék cégnél amit utálsz és panaszkodhatsz róla, találj valakit még a huszas éveid elején (persze szigorúan ellenkező neműt!), házasodjatok össze 1 év után, esküvői fotós meg esküvői videós hogy lehessen minél többet posztolni az instára meg mutogatni másoknak hogy milyen tökéletes az életetek, CSOK, babaváró, közös ház hitelből, szüljetek 1 gyereket, akibe neveljétek bele ugyanezt, rinse and repeat.
Csak aztán amikor bebassza a valóság az ajtót, és rájöttök pár év után, hogy ki nem állhatjátok egymást, meg igazából utáljátok az életeteket, akkor mindenki vakarja a fejét, hogy most mit, meg hova tovább, meg *miért pont vele történik ez*. Azért mert egy birka szar vagy bazdmeg, aki képtelen felmérni a saját igényeit és minimálisan is kilépni a társadalmi komfortzónából ha az igényeid nem találkoznak azzal amit mások elvárásként támasztanak feléd.
Ennél még az jobb, amikor valaki ki is hagyja a felsoroltakat, egyből a közepébe ugrik, és egy random párhónapos/páréves kapcsolatba odaszül egy gyereket a másfél szobás panel albérletbe, nincstelenségbe, nulla egzisztenciával, kilátással, vagy felelősségtudattal. Mert gyereket csinálni *kell*.
De ugyanitt felsorolhatóak a KISMAMA INFLUENSZEREK, meg akik azzal hakniznak hogy szültek egy gyereket. Ultrahang vlog, minden intim részletről beszámolás az egész internetnek, mi legyen a gyerek neve szavazás a követőkkel, *pocaklakó*, szülőszoba live, napi 5 kép a kis Nolenkéről meg Lorabelláról hogy jöjjenek a lájkok meg nézzék a hirdetéseket az emberek, fürdetős kép Facebookon ami majd 14 év múlva rém kínos lesz a gyereknek, baba-mama magazin, és hasonlók.
Nem érzem egyáltalán azt, hogy life goal lenne nekem, hogy gyereket vállaljak, ennek több oka is van.
1. Nem gondolom, hogy ettől lenne jobb/szebb/boldogabb az életem, sőt.
2. A mai bizonytalan világban (szar az egész ország helyzete, világjárványok, munkahelyi instabilitás) örülök, hogy magunkat el tudjuk tartani, nem hogy egy gyereket.
3. A bolygó (amit rövidesen kinyírunk) túl van népesedve.
4. Egyszerűbb az élet gyerek nélkül, nekem csak nyűg lenne. Kompromisszumot kötni úgy egyáltalán a mindennapi életben, plusz a nyaralások, programok, stb, mindent a gyerek köré kéne szervezni, én meg ezt egyáltalán nem akarom.
5. Nem tudom elkèpzelni, hogy évekig azzal teljen minden napom, hogy a nap 24 órájában készenlétben legyek a gyerek miatt.
6. Saját magamból kiindulva tudom, hogy milyen könnyen el lehet baszni egy ember életét azzal, ha kiskoràban bizonyos dolgok érik a személyiségfejlődés hajnalán és nem akarom megkockáztatni, hogy esetleg önhibámon kívül bàrmi ilyet okozok egy gyereknek.
7. Itt az előző pontra lesz egy visszacsatolás: borderline személyiségzavarral nem lennék ideális szülő jelölt, épp elég néha saját magamat elviselnem, nemhogy még másnak. Aki ismeri ezt a dolgot, az el tudja talán képzelni, mit érezhetek ezzel kapcsolatban.
8. Még sorolhatnám, de ha egyet ki kell emelnem még, az az, hogy semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem, ha bejelenti egy ismerős, vagy bárki, hogy terhes. Nem vágyom rá, nem irigykedek, hogy jajj de jó neki. Sőt, konkrétan viszolygok a szüléstől. Ugyanez a helyzet, ha meglátok egy babát, kisgyereket. Nem vált ki belőlem ilyen ösztönöket.
+1 szeretem azt és akkor csinálni, amit és amikor akarok.
Szerintem semmi probléma nincs azzal, ha valaki nem akar gyereket, teljesen mindegy, hogy milyen okból. Nem kötelező. Az viszont nem oké, ha ezzel szapulnak a rokonok/ismerősök/munkatársak/bàrki, mert ez mindenkinek a saját döntése.
Személy szerint én azt gondolom, igenis jó, hogy aki nem érzi magát szülőnek valónak, az belátja és e szerint cselekszik, tehát nem csinál gyereket.
Ha mindenki így tenne, nem lenne ennyi elhanyagolt, elcseszett ember a világon.
Éljetek úgy, ahogy nektek jó!
(28,5/L)
31 éves 2 gyerekes anyuka vagyok. Ha újrakezdenem a gyerekmentes életet választanám. Asszem ezzel sokat elmondtam…
Én sokáig nagy családot akartam. 3 gyerek nagy kertes ház, kutya macska you know the drill.
Aztán megismerkedtem párommal, aki egyáltalán nem akart. Elején sokat vitatkoztunk róla és beláttam, hogy jelen anyagi helyzetben nagy hülyeség lenne.
Azóta annyit közeledt a két álláspont, hogy ha eljutunk addig, hogy lesz lakás egy rendes egzisztencia, akkor szeretnénk majd örökbefogadni.Úgy érezzük, hogy ezeknek a gyerekeknek is szükség van szeretetre és nem többen leszünk tőle, de ha már megszületett, akkor ég, esélyt adunk neki.
Na már most a klimavalsag és a többi katasztrófa a mi kedvünket is elveszi, de úgy vagyunk vele, hogy ha erőnk engedi, akkor szeretnénk valakiről gondoskodni.
Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az anyagi szükségletek mellett még mindkettőnknek érnie kell kicsit, de a távoli jövőben nem tartom kizártnak, de az se fog zavarni, ha végül nem lesz gyerekünk.
Véleményem szerint ebben a témában hatalmas a társadalmi nyomás! “Gyerek az kell, mert kell!” “Az a legnagyobb boldogság az életben”. Ezek mind mind berögzült hülyeségek. A gyerek az életed csak egy darabja és nem a teljes élet. Van mellette párkapcsolat, karrier, barátság, egészség is. Én szerettem volna/ szeretnék gyereket, de az élet úgy hozta, hogy nem adatik meg (3sikertelen lombik eddig a mérleg) de ezt a környezetem úgy reagálja le, hogy kb akasszam fel magam, mert nem ér semmit az életem ha nem tudok szülni. Én teljesen megértem azt aki nem akar vállalni, és ez egy, felelőségteljes döntés! Miért lenne jó az, ha lenne gyerek, de le se 💩 a fejét? Csináld azt amit te jónak látsz, és 💩 ki mit gondol!
Én azt utálom, hogy ha nincs gyereked, akkor kevesebbet érsz, mint akinek van – legalábbis így kezelnek. Nem csak a támogatásokkal, hanem emberileg, hétköznapi szinten is. És ehhez még nem is kell, hogy ne akarjál, elég, ha csak simán nincs.
A felelősséget is fogják vállalni a döntésedért, az életedért, ha úgy döntesz gyereket vállalsz a kedvükért? Nem. Sőt, ha a szemükre hányod majd, hogy csak miattuk vállaltál gyereket, ők lesznek az elsők, akik a pofádba vágják majd, hogy a te életed, neked kell megoldanod. Mert pont annyira fogod őket érdekelni, mint amikor rád akartak valamit erőltetni: Semennyire.
**Na. Pont annyi beleszólásuk van abba is, hogy mit csinálsz, mint amennyi felelősséget vállalniuk kell azért, amit csinálsz: semennyi.**
Apucinak, anyucinak, nagymaminak, nagypapinak meg kellene tanulnia felelősséget vállalni a saját életükért ahelyett, hogy önfeladást várnak a gyerekeiktől / unokáiktól azért “cserébe”, mert ők feladták magukat felmenőikért / másokért az életükben. Csak nem magukba nézni és tovább hárítani a felelősséget egyszerűbb.
Én azt látom, hogy nagyon, nagyon súlyos gondok vannak a legtöbb családban. Drága édesapám sem bírta ki, hogy ne szóljon bele az életembe, ne kritizáljon állandóan, stb. Amikor teljesen kizártam az életemből, pár hónap alatt teljesen belebetegedett (rák), pár év múlva pedig meg is halt. Megérte? Ezt tőle kérdezzétek meg, én jól voltam végig és most is jól vagyok. Pontosan azóta vagyok jól, mióta nem az életem része. Megvetnek- e a rokonok azért, amiért kitagadtam apámat? Meg. Pontosan ezért ők sem az életem részei. Vergődjenek csak magukban, amennyit akarnak ezen. 🙂
Szülőknek, nagyszülőknek pedig üzenem, nagyon gondolják meg, hogyan viselkednek a leszármazottakkal, mert csak rájuk számíthatnak, és az idő ellenük dolgozik. Ha másért nem is, legalább önzésből adják meg a tiszteletet, mert így több esélyük van arra, hogy nem lesznek magukra hagyva és elfeledve.
Ha valaki akar gyereket, legyen neki.
Aki nem akar, ne legyen.
De a legfontosabb: ne akarja a másik tábornak megmagyarázni, hogy ők miért csinálják rosszul.
Élni, és élni hagyni.
az én problémám leginkább a terhesség és a szülés. azt hiszem, van is ennek külön neve, valami fóbia. ha legális lenne a béranyaság itthon, akkor elgondolkoznék rajta, így viszont kizárt. párom semleges a témát illetően, nem nagyon mozgatja meg a kérdés. szóval eléggé úgy fest, hogy nem lesz, és igen, mi is kapjuk az ívet miatta folyamatosan mindenkitől. elég fárasztó már.
Ez a rendszer anyagilag és szociálisan ellehetetlenítette hogy gyereket vállaljak, szóval eddig a kérdésig el se jutottam.
Én soha életemben nem akartam gyereket (30F), még fiatal koromban is úgy éreztem, hogy azzal, hogy gyerekem lenne vége lenne az életemnek. És igen, ez önző dolog, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az hogy egyszer anya lehetek, egy teljesen idegen és kényelmetlen, pánik közeli állapotot okoz bennem.
Nemrég váltam el, de a házasság alatt a gyerekvállalás türelmi időt kapott, amíg csináltam a második diplomám. De minél közelebb került a vége, és ezzel minél közelebb került a gyerekvállalás lehetősége, úgy kerített egyre inkább a hatalmába a depresszió és a szorongás. Mintha egy pisztolyt tartottak volna a fejemhez, ami egyre közelebb került az elsüléshez.
Én mindig is undorodtam a terhességtől, nem tartom szépnek, főleg úgy, hogy egészségügyi végzettséggel kicsit jobban is beleláttam a változásokba, mint akartam. A szüléstől rettegés tölt el, és minden porcikám tiltakozik ellene. És nem, ezen szerintem egy partner sem tudna változtatni, mert egyszerűen pánikot és undort okoz bennem ez az egész.
Az én szüleim nagyjából elfogadták, hogy lehet, hogy felőlem nem lesz unoka, mert látják, hogy mentálisan nem bírnám ezt az egészet. Persze reménykednek benne, hogy megváltozik a véleményem majd, de nem erőltetik. (Holott anyukámtól, megkaptam anno még, hogy azért hozott a világra, hogy unokát adjak neki… De hál istennek azóta megbeszéltük, hogy ez azért nem úgy működik és az én boldoságom fontosabbnak.)
Ráadásul, a 10 évvel fiatalabb húgomat segítettem aktívan felnevelni, és pontosan láttam mennyi felelősség, odaadás kell hozzá. Egy megfelelő ember mellett ez lehet, hogy menne, de csak örökbe fogadással, mert én a saját testemből nem akarok létrehozni egyet.
Szóval szerintem, ha valakiben ennyi negatív érzelmet kelt ez az egész, és ezt régóta érzi, akkor nem kell elítélni azért, mert úgy dönt, a saját boldogsága és mentális egészsége (egyéb további okok és tényezők mellett nyilván) fontosabb neki. Elvégre nem egy még forgalomban sem lévő személy és a környezeted dönti el, hogy neked mi a jó. Meg nyilván, az a felelősségteljes döntés, ha valamiről beismered, hogy nem megy/menne, és nem csinálod, csak mert más rád erőlteti. Könnyű persze mondani, de a gyereknevelés mindig annak a felelőssége és terhe, aki megcsinálta, szóval másoknak nem sok köze van hozzá.
U.i.: amúgy meg a mostani infláció, gazdasági válság és a többi szar mellett örülök lassan, ha lesz mit ennem és nem fagyok majd meg télen 😃
1, Páran említik, hogy idős korukra a gyermeket nem vállalók elmagányosodnak és megbánják a döntésüket. De az [erről](https://eprints.lincoln.ac.uk/id/eprint/44794/1/Freeman%2C%20Shona%20-%20PhD%20-%20Health%20%26%20Social%20Care.pdf) [készült](https://academic.oup.com/book/36456/chapter-abstract/321027367?redirectedFrom=fulltext) [kutatások](https://www.researchgate.net/publication/355488191_Stigmatization_of_Voluntarily_Childfree_Women_and_Men_in_the_UK_The_Roles_of_Expected_Regret_and_Moral_Judgment) cáfolják ezt a feltételezést (ami nagyrészt olyanoktól származik, akik vállaltak gyereket vagy szeretnének gyereket). Sőt más subredditeken is lehet a témában olvasgatni.
Nekem a nagybátyám gyerekmentes, 62 éves és nem bánta meg. Nem magányos. Hétvégenként sokszor segít idősebbeknek a kertben, akiknek az unokáik túl elfoglaltak a saját gyerekeikkel, így már nem jut idő/energia az idősebb rokonok kisegítésére. (Ami szerintem érthető. Ez csak egy példa rá, hogy a gyerekmentesek hasznos tagjai a társadalomnak és nem feltétlenül magányosodnak el)
Semmi nem garantálja, hogy gyerekkel nem leszel magányos. Nagyon sok gyerekmentes marad aktív időskorában és találkozik rendszeresen barátokkal. Míg néhány gyerekes párnál azt vettem észre, hogy amint a gyerek elkerül egyetemre/felnő/dolgozik, sokan akkor szembesülnek azzal, hogy a barátaik nagyrésze a gyerek volt osztálytársának szülei, akikkel idővel megkopik a barátság. etc…
A lényeg az, hogy ha teszünk érte, akkor gyerekkel vagy anélkül sem leszünk magányosak. Nyilván egy gyerek biztosabb pontnak tűnik az életben, mint egy barát. De soha nem lehet tudni, hogy a gyerek támogat-e majd időskorodban. És hiba ezt elvárni. + Lehet, hogy 15 évesen belefullad a Balatonba, vagy II. Orbán uralkodásának 15. évében már annyira elszegényedik, hogy már vizes zsemlére se tellik neki és szomorúan jelenti be a szülőknek, hogy bizony neki nem lesz gyereke, mert nincs orvos akinél szülhetne az asszony, nincs oktatás, munka is alig van etc…
2, Ami pedig a nyugdíjat illeti, mi a férjemmel félreteszünk és úgy spórolunk/fektetünk be, hogy tudjuk, hogy nem lesz nyugdíjunk. Ha meg még is lesz, az egy kellemes meglepetés lesz. (Igaz, mi a hanyatló nyugaton élünk,)
De szülőként is hasonlóan terveznénk a pénzügyeinket, mivel nem szeretnénk a gyerekeinkre támaszkodni anyagilag.
Kinek mit intézett a kormánya.
A magyar nép az egy balkán szar lett Orbi papa alatt, ne csodálkozzon senki, hogy létszükséglet már , hogy legyen gyereked, egyből 3 is, de hogy hogyan neveled fel, miből… azt old meg bazdmeg, mert őket az már nem érdekli.
Az apa adót fizet, az anya inkubátor.