Ennél nagyobb kibaszást most hirtelen el se tudok képzelni.
*”itt kell lenned hogy elhidd”*
Már eleve azt se értem, hogy egy fogalmatlan falusi hivatalnoknak, hogy van hozzáférése a központi nyilvántartáshoz, hogy csak úgy átírja. Sőt visszamenőlegesen megváltoztatni, mintha sose hívtak volna úgy előtte.
Vicces a sztorit olvasni (de amúgy annyira mégse) mert a mi vezetéknevünk is oda vezethető vissza hogy az ükpapa nevét elírták a sorozásnál. Írástudatlan lévén ez őt annyira nem zavarta úgyhogy megmaradt
A magyar bürokrácia, mint ahogy az egész ország egy véget nem érő Monty Python jelenet.
Bevallom családfakutatásom során én is találtam egy hasonló turpisságot, de szerencsére ez nem tűnt fel senkinek. Bár a helyzeten már nem változtatna, lévén az illetők már nem élnek, és leszármazottaik sem viselik a nevet, mivel nő viselte a kérdéses vezetéknevet. Egyébként elképesztő, hogy milyen elírásokkal, és pontatlanságokkal találkozik az ember a régebbi anyakönyvi kivonatokban, és itt nem a régies írásmódra gondolok, hanem ilyen dilettáns belejavítgatásokra, elírt évszámokra, helységnevekre, a 19. század elején rögzített kivonatokban pedig még egy foglalkozást sem tudtak normálisan rögzíteni a szülők esetében. Felteszem akkor is sógor-koma-jóbarát volt az ilyen pozíciókba ültetve 😀
Erről eszembe jutott a barátom, amikor feljelentést tett a rendőrségen:
– Anyja neve?
– Nagy Erzsébet.
Erre a rendőr leírta, hogy Rzsébet! 😀
Anyai nagyanyam csaladnevet 100-150 eve az akkori idoben aminden pap ugy irta az anyakonyvbe az uj gyerekeknel ahogy tudta, igy tobbfele modon szerepelnek az akkori osok a csaladfaban.
Wiesenthal helyett mégis Wassertopf
Én úgy jártam, hogy mikor 14 évesen csináltattam az első személyimet, kiderült, hogy a hivatal anyakönyvi kivonatában nem ugyanaz a név szerepel, mint a családnak kiadottban, egyikben két keresztnevem volt, a másikban csak egy. Mondták választhatok, szóval mondtam mindkettőt szeretném, de ennek ellenére becsúsztak olyan hibák, hogy pl. az érettségim csak az egy keresztneves nevemre szól, whatever. 😀
Feszítő kérdés: hogyan címezték meg azt a levelet úgy, hogy ne sérüljön levéltitok?
Ez akkora hülyeség, nem kevés embert ismerek, akiknek elírták a nevét “azokban a jó időkben,” de nem hogy automatikusan javították volna, egyáltalán nem voltak hajlandóak kijavítani, amikor kiderült. Anyám is köztük van.
Ismerek olyat akinek komunista rendszerben elvett 2. keresztnevét adta vissza a hivatal, ott apelláta nem volt, de telex se, így szophatta végig a teljes egyéb névváltoztatós bürokráciát.
Az kemény, eleve születési név változtatásakor kapsz egy új anyakönyvi kivonatot és egy anyakönyvi kivonathoz hasonló kinézetű névváltoztatási határozatot, amit mellékelve a korábbi dokumentumaidhoz (bizonyítványok, nyelvizsgák, stb.), azok továbbra is érvényesek lesznek a régi névvel is. Rádásul, ha te kezdeményezed, akkor az elfogadása után 45 nap, amíg hatályossá válik.
Itt meg csak kaptak egy levelet, hogy ez van? Ilyen egyszerű bármit átírni a nyilvántartásban, hogy a huszadrangú mancika gondol egyet, és mától új vezetékneved van? Magyar bürokrácia at its best.
Abszurdisztán
Ez annyira magyarosch történet.
Nekem jóval kisebb összeütközésem volt a központi nyilvántartással egy bő évtizede. Valamiért a papírjaimon az anyja születési neve sorban szerepel a “dr.” előtag is, amiről érettségire jelentkezésnél derült ki, hogy valamenyik adatbázisban ponttal, máshol meg anélkül volt rögzítve. Mivel az informatikai rendszerek karakterazonos egyezést várnak el, egy jó féléves küzdelem volt ezeket egységesíteni. (Ezúton is köszönöm a segítséget Szabó tanár úr!)
Na, bazdmeg, Magyarország.
Nálunk nyolc hónap nem volt elég a TB elintézéséhez, amikor hazaköltöztünk.
Nálam a Milost sokszor Miklósnak írják vagy Pirost mondanak.
Ismerős első gyereke megszületett, nagy boldogan hozza el a születési anyakönyvi kivonatot, hát Mészáros helyett ezt írták be neki: “Mész-Áros” – ehhez mennyi ész kellhetett?
Nekem nem név elírás, de a házasságkötés előtti friss születési anyakönyvi kivonatba simán beírta a nevem mellé a néni, hogy “neme: fiú”. Na most velem volt a vőlegényem is, mindketten személyesen ott csináltattuk együtt, és kiállított két papírt férfi neműeknek. Kérdeztem is, hogy engedélyezték-e már az egyneműek házasságkötését. A néni majdnem elájult azt rebegve, hogy természetesen nem. Na, mondom, akkor tessék szíves lenni átírni a nememet lányra 😀
Az én “anyja leánykori neve”-m Dr. előtaggal szerepel a személyimen, de anyám “leánykori neve” anélkül.
Nem volt belőle probléma, néha kicsit vicces a gondolat, hogy már kislányként is doktor volt, de azt szoktam bediktálni. (Hiszen ha ezek a mezők nincsenek összekapcsolva, akkor az anyja leánykori nevém csak az enyém, és anyám leánykori nevéhez semmi köze.)
Születésemkor két TAJ számot kaptam és most kaptam Neptun üzenetet, hogy elutasították egy 1 éve leadott kérvényemet. Itteni bürokráciában sose csalódok, valami izgalom mindig van.
Nálunk ugyanez történt a családban. Szerencsére a mi esetünkben csak ékezetet, és nem az egész nevet, de azért ez is idegesítő volt, mert a nővérem 3 héttel a polgári esküvője előtt kapta kézhet, hogy akkor neki más a neve, szóval a javított névvel ment férjhez, és aztán volt már csak ideje visszaváltoztatni.
Hogy, hogy nem, nálunk is a szekszárdi anyakönyvi hivatal módosítgatott… ennyire ráérnének?
Általános suliban csomószor találkoztam azzal mindenféle adminisztrációs témakörben, hogy a születési dátumomban a hónap 08 helyett 09 volt. Fogalmam sincs, honnan szedték és hol, de egymástól független helyeken is előjött, ezért azóta is mindig ez az első, amit visszaellenőrzök minden papíron
22 comments