A fiúk hátrányos helyzetben vannak a magyar oktatásban

16 comments
  1. Az hogy rosszabbul teljesítenek nem jelenti azt hogy hátrányos helyzetben vannak…

    Szerk: Most látom, “Modern Férfipolitikáért Mozgalom”, így már értem az önsajnáltató, nőgyűlölő hangnemet

  2. Még a végén eljutunk oda, hogy ebből a témából fognak kinőni vadhajtásként a gendertanulmányok, csak majd máshogy kell hívni. Elképesztő amúgy, hogy sikerül ezt a szart úgy tálalni, hogy itt csak a fiúk vannak hátrányban, hiszen a lányok velük született lányos tulajdonságait “jutalmazza” a rendszer, nem pedig arról van szó, hogy a lányokat teljesen máshogy nevelik születésüktől fogva.

  3. hard to swallow pills

    >A standardizált tesztek eredményeit azért érdemes az osztályzatok mellett megnézni, mert ezek kimondottan azokat a tárgyi készségeket vizsgálják amikkel a gyerekek rendelkeznek, ellentétben az osztályzással, amiben megjelenik a tudás értékelése mellett például a tanórára való készülés, vagy az órái munka értékelése. Ehhez a 2017-es Országos Kompetenciamérés kompetenciatesztjeinek eredményeit vizsgáltuk meg, mely a tanulók szövegértési képességét és matematikai eszköztudását méri fel. Az OKM matematika eszköztudásra vonatkozó felmérése – ellentétben az osztályzatokkal – matematikából a lányok kis mértékű hátrányát mutatja: A fiúk előnye matematikából 6. évfolyamon 11 képességpont, a 8. évfolyamon pedig 20 képességpont. Ennél lényegesen nagyobb azonban a fiúk hátránya szövegértésből: a 6. évfolyamon 52 képességpont, a 8. évfolyamon pedig 45 képességpont.
    >
    >Az, hogy a fiúk matematikából jobb kompetenciákkal rendelkeznek, mégis rosszabb osztályzatokat kapnak arra utal, hogy Magyarországon is érvényesül az a több országban (például Norvégiában) megfigyelhető jelenség, hogy a fiúk jobban teljesítenek a standardizált teszteken és vizsgákon, mint amilyen tanulmányi osztályzatokat kapnak.

  4. Miért kell egy ilyen fos kis blogot megosztani? Nincs elég nagy feszültség a nemek között már így is? Nincs elég nő és férfigyűlölő komment és poszt?

  5. Meg sem nyitom a cikket, de cim alapjan azt merem mondani hogy mutsuk at mindet lannya es meg van oldva a problema.

  6. Kulon tetszik, hogy a matematika az egyetlen targy, ahol a keszsegfelmeresben a fiuk vannak elonyben. De attol jegyekbol matekbol is a lanyok kapnak jobbakat.

  7. Szóval adott egy névtelenül szerzett provokáló blog post amit azzal a céllal írtak, hogy felháborodj, erre bepostolod ide felhaborodva…

  8. Akkor tegyék vonzóvá a pedagógus szakot, több férfi megy oda, több férfi kivételezhet a fiúkkal is. Azért a cikkbe ilyeneket berakni, hogy a fiúk között több a beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézség… Igen, ez valóban így van, és akkor ez egy valid dolog, amit felhasználhatsz ehhez a cikkhez? Ez egy olyan dolog, amin nem változtathatsz, de mondjuk megfelelő integrációval, nem ekkora gyógypedagógus hiánnyal megoldható lenne, hogy ők is felzárkózzanak. A másik, hogy mennyire meglepő, hogy ha a gimnáziumban kevesebb fiú van, akkor a szakközépiskolában több van. :O arra nem gondoltak, hogy mondjuk mennyi férfias szakma van, amihez nem kell diploma. Csak hogy párat említsek, az autószerelő, ács, kőműves, villanyszerelő, vízvezetékszerelő. És pl ezekben a szakmákban egy nőt se láttam még. És szerintem nincs is értelme kiegyenlíteni az összes szakmát, hogy akkor fele-fele legyen a női és férfi kőművesek aránya, de az ápolók aránya is.

  9. A feministák régen úgy érezték, hogy a nőknek is érdekük egy csomó olyan dologban való részvétel,ami a férfiaknak lehet. Aztán évtizedek alatt elérték,hogy a tehervallalas ne legyen nemenként kategorizalva. Gyerekneveléstol kezdve a politikai szerepvallalasig – legyen minden megosztva. Az érv,amit felhoztak az volt, hogy a nőknek nyilván nem jó a hatalomból való kizarasuk, hiszen a férfiak nem tudják az érdekeiket képviselni. A férfiakat is korlátozza, hogy azok a szerepek,amik a nőknek voltak fenntartva, számukra nem hozzáférhető, valahogy nőiesnek lettek elkönyvelve és furcsának. Gondoljunk arra, hogy egy csomó szociális készség nem volt fiúk számára fejlesztendő, mert az női dolog, így lett az érzelmi intelligencia női privilegium.

    Szóval, ez a fajta konstrualasa a nemi szerepeknek meglehetősen asszimmetrikus. Ennek a fenntartasa mind a nőkre, mind a férfiakra negatív hatással van – talán volt társadalmi funkciója valamikor, de mára úgy tűnik, hogy a férfi – női különbségek biológiai okai elhanyagolhatóak a tarsadalmiakhoz képest. És a társadalmi okok már a mi felelősségünk, hiszen minek eroltessunk egy régi modellt, ha a racionális okai megszűntek.

    És tessék, a fenti cikk ezt visszaigazolja. A fiúkra negatív hatással van az alacsony szociális készségük és a magas női arány a tanárok között – utóbbi a szakmák noiesedese, már többször kimutatott jelenség. A nők nevelésre és szociális skillekre, a férfiak absztrakt gondolkodásra vannak predesztinalva a százéves biológiai redukcionista szerint. Tapasztalat szerint persze a férfi bőven nőies és a nő is férfias – ha a nőiesség és férfiasság többszáz éves jegyeit vesszük alapul. De ez már gender propaganda ugye, inkább maradjunk annál a hagyományos szerepleosztasnal, ami szépen formára vagja az egyéneket.

Leave a Reply