>„Azóta viszont a politika nyomás miatt itt sok minden megváltozott.
Emiatt rég azt érzem, hogy csak egy átutazó vagyok, és tovább kell
állnom. Ezt a katás változások is megerősítették bennem. Mert míg a
kormány azt hangoztatja, hogy a gazdaság kifehérítése a cél, addig én
azt tapasztaltam, hogy bejelenteni senki sem szeretné a dolgozóit. Engem
sem fognak, pedig bíztam benne, hogy tizenkét év után, nőként,
gyermekvállalás előtt ez nem kérdés, ha Magyarország leggazdagabb
emberének dolgozom”
Ezt így bele az élő adásba, pedig tudja, hogy innentől kezdve rá fog szállni a NAV, zaklatni fogják a különböző hatóságok, bemondja Marsi Anikó a Tényekben, hány egyese volt a suliban, fura kopaszok fognak parkolni a háza előtt esténként, Bayer Zsolt elkacarászik a műsorában, hogy mekkora egy ostoba patkány libernyák tahó féreg kretén nyomorult szellemi véglény ez a nő, aki így mert beszélni a számos embernek munkát adó, nagyjószívű Mészáros úrról…
Masszívabb golyói vannak a hölgynek, mint nekem, ammán biztos.
got bigger balls than some men
Az igen, mekkora retek, szarházi banda ez: kb mindegyik rádióban éjjel-nappal szólnak a kormányzati szarok, gondolom úgy folyik a lóvé, hogy már nem tudják hol tárolni. Ennek ellenére még a 12 éve ott dolgozó embert is KATA-ztatják. Na ehhez pofa kell.
indulhat ’26-ban, egy szavazata már van
Vissza lehet ezt valahol hallgatni?
És akkor most azok, akik olyan kifogásokkal élnek, hogy ők félnek megszólalni is, nehogy kirúgják, ellehetetlenítsék, stb., azok most nézzenek bele a tükörbe, és mondják el szépen a saját szemükbe ezt a két szót: gyáva vagyok.
based
Megafonos posztot biztosan kapni fog szegény, esetleg origos gyalázás is kinéz. 1-2 cikk, semmi több. A NER-en kívüli médiatérben végig ment, reagálni kell. Elég jelentéktelen szereplőnek tűnik, de a bejelentés nélküli foglalkoztatás és a politikai nyomás kínos téma. Le fognak nyúlni érte ezek az aljas szemétládák.
Nem mutat ezzel rossz példát a diákoknak, hogy nem vállal el bármit bármennyiért? Nem kockáztatja ezzel, hogy összetűzésbe keverednek majd a hatóságokkal vagy bíróságon kell őket elítélni? Gondol itt még valaki a fiatalabb generációkra? Ébresztő!
Ja, hallottam élőben, meg is lepett, hogy meri vállalni. Őszintén sok sikert neki.
Amíg nem köptek bele a levesébe addig nem volt elég nagy probléma a politikai nyomás, a NER-es háttér és a disznóságok. Csak amikor már nem úgy folyik tovább a lóvé és nem lehet annyira profitálni belőle, mint előtte.
Örülök, hogy ébredezik, de az Orbán rendszeréből tudatosan hasznot élvezőket nem tudom utólag sajnálni.
Beáldozom a karmáimat, de vállalom a véleményem.
Ürge-Vorsatz díjas.
Innen lehet tudni, hogy van létjogosultsága a transzneműségnek, ennek a nőnek van a legnagyobb fasza az országban.
Nagyon sajnálom az ilyet, nagyon sajnálom hogy csak ritkán áll ki valaki ilyen karakánul és mondja el a frankót, sok áldozatos munka, és akkor megláthatja az ember az esetet mezitelenül teljes pompájában, egy elvtelen szar aki részese volt a gyülölet gépezetnek és azt derék módon hajtotta amikor is az őt eltiporta, több ilyet akarunk, és ez a csábító mosoly azzal az 5 centis ínyrendszerrel és hogy nem jelentették be az ember lányát pujázás elött hogy legyen egy szép dundi csed/gyed kombó hát páratlan egy történet, sok sikert kívánok a hölgynek a versen szektorban, úgy hallottam a médiában nagyon erős vagy várjá…
Tehát ő is katázva dolgozott be a Bestnek?
Bújtatott munkavállalás Lölő érdekeltségében? Hát mi a fasznak? Átszól, hogy “hallod, gec, dolgozik nekem egy csomó ember, tudod mennyi papírmunka adózni utánuk, meg ilyenek?”, a vonal másik végén meg “say no more, fam”, és közlöny megjeleníti még aznap, hogy Lölő érdekeltségei adómentességet élveznek, mert kiemelt nemzetgazdasági érdek, vagy bármi, majd Gulyás kitalál valami faszságot az újságírók etetésére.
Meg szerencse, hogy az elmult 12 evben nem volt rajta politikai nyomas…
Azert piedesztalra ne emeljetek mar…Eddig boldogan tolta a szekeret o is..
nem dolgozol 12 éve mészárosnak, hanem megbízásos szerződésben álltál a cégével mint magánvállalkozó… eddig előnyöd volt a több pénz miatt, de terhesség vagy betegség esetén magadról kell gondoskodnod… viszont ahelyett hogy félretettél volna erre a helyzetre, csak felélted minden pénzed… azért mert mérhetetlenül ostoba valaki még nem lesz automatikusan áldozat…
tehát ameddig kvázi alig kellett adót fizetni, addig nem volt probléma, hogy a Lőrincnek kell dolgozni? értem.
19 comments

*RTL Klub has entered the chat.*