“hiába a komoly reklámkampány, nem volt túl népszerű a képzés a jelentkezők között”
Sosem hallottam még róla.
Mondjuk ez egy elég specifikus szaknak hangzik, szóval egyenlőre nem igazán látom ennek a létszámnak a hírértékét, mert emellett (feltételezem) ugyan úgy megvan egy átlagos létszám a többi tanári szakra is.
De egyébként nem hangzik rossz elképzelésnek a szak, remélhetőleg lesz is valami értelme és nem csak PR szövegnek jó.
39 stockholm-szindrómás sérült.
Szóval 1 ez egy új dolog amiben van némi rizikó de jól is ki jöhet.
2. Tanár képzés amiből majd bértáblában helyezkedsz el 0 fizuért 0 megbecsüléssel.
Egyébként jó az ötlet csak hát utána bem lesz jobb a jövőd
Jó jó, de az a 39 hallgató egyben early adopterként A VILÁG ÖSSZES 39 HALLGATÓJA LESZ AZ ÚJ TANÁRSZAKNAK abban az évben. Majd 150 év múlva jól kinevetik azokat, akik nem erre az új, divatos szakra mentek régen.
( ͡ᵔ ͜ʖ ͡ᵔ )
A házat nem úgy kell építeni, hogy megcsináljuk a tetőt, majd a falakat, végül az alapot!
Ezt talán úgy kellett volna, hogy írnak egy tantervet, majd tankönyveket, azután a tanárképzés, s ha van elegendő tanár, akkor indulhat az oktatás! Előre megyünk nem hátra! 1945 után, az iskolákban az addigi német nyelv oktatás helyett oroszt tanítottak. A tanárok többsége egy leckével járt előbb, mint a tanítvány!
6 comments