Ma reggel behívták a hétfőn sztrájkoló tanárokat az igazgatói irodába, ahol ezt a levelet megkapták. Az igazgató csak szomorúan kézbesítette a levelet, amit a tankerülettől kapott.
A levél csak fenyegetés, nem jogi lépés.
Szerintem most érkeztünk el a vízválasztóhoz.
A budapesti gimnázium állami fenntartású.
Edit:Az igazgatónak ebben a helyzetben nincs szava, országosan mindenhol kötelező volt így és ilyen módon ezt az üzenetet átadni. Ő lenne az utolsó ember aki a tanáraival ilyet csinálna.
A tisztelt kormány belenavigálta magát abba a lyukba, hogy a tanároknak gyakorlatilag nincs veszítenivalója, szorongatott tanárlétszámú iskolákban ki se mernék őket rúgni.
Közben minden Facebook csoportban amiben benne vagyok keresik a tanárokat ezerrel
Szerencsére barmi másba fog bele többet fog keresni
Szuszogó maruzsa hangok
Így kell a szlovákiai magyar tanárhiányt megszüntetni. Milyen aranyos a magyar kormány, hogy ránk is gondol.
Nem fogják, nincs elég tanár
Most kéne lépnie minden tanárnak, aztán megnézhetik magukat a tankerületek tanárok nèlkül. Ennél már nincs lejjebb, komolyan…
Valahogy úgy érzem ki kellene mellettük állni, spontán támogató demonstráció hétfő reggel a suli előtt??
nem fogják kirugni őket, mert így is komoly tanárhiány van. de ha igen, csinálnak egy kéthetes tanári kurzust, mint a határvadászoknál baszki
Es mit tudnak csinalni? Kirugjak azt a par tanart, aki maradt?
“fogjatok le, mert valakit a falhoz vágok”

Tényleg? És kivel fogják helyettesíteni, amikor állítólag kb 16 ezer tanár hiányzik a szférából, és abból a kevés pályakezdőből is 10-ből nyolc 1-2 éven belül inkább elhagyja ezt a szakmát?
Ez az, úgysincs tanárhiány, rugdalják ki őket. Majd tanít a takarító. Összeszerelő munkához az is elég.
/s
Kirúgják őket? LOL
* insert biciklis, küllős meme here
Most, hogy tanarhiany van, kirugassal fenyegetik az alulfizetett tanarokat? Meg a vegen elhagyjak a palyat jobb fizuert es kevesebb stresszert 🙁
Az autoriter rendszerek sajátossága hogy az embereket a saját félelmük tartja sakkban. Nem sztrájkolok, mert te sem sztrájkolsz. Nem sztrájkolunk mert Béla másik körzetben nem sztrájkol. Pár embert kirúghatnak, mindenkit nem. Az már elképesztően kínos amikor a diákok tüntetnek a saját tanáraikért. Mármint nyilván egy normális oktatási rendszerben a diákoknak szeretniük kéne az iskolát és a tanáraikat, de ha egyszerre csak három embert is rúgnak ki, nem toporognak annyira a sorban a potenciális tanárok, hogy ne érjen el az egész egy olyan kritikus tömeget, ahol már muszáj cselekedni.
Aztán megint nem mennek be. Helyette állásinterjúra mennek.
Első gondolatom: lehet jobban járnak
Második gondolatom: mégis ilyen tanárhiányesetén ki rúgná ki őket?!
Nem úgy van, hogy törvényileg nem lehetnek pályaelhagyók, és nem mondhatnak fel? Mert akkor ez egy jó kiskapu.
Nem túl életszerű, hogy 10-20-30 embert kirúgjanak egyszerre egy tantestületből, inkább majd sunyiban csinálnak egy jogszabályt, hogy a rendetlen tanároktól el lehet venni az ágazati pótlékot.
azért óvatosan fogalmaznak a levélben 😀 “alapot adhat” 😀 vagy kirúgunk vqgy nem, de inkább nem mert egyébként sincs tanár, de azért valahogy rádijesztünk
Pontosan ezért hagytam abba a tanítást, és inkább korrepetálásba kezdtem.
Nagyon sajnálom a mostani diákokat, nem elég hogy kurva sok órájuk van de emiatt a bullshit miatt mégjobban nem lesznek tanáraik. A tanárokat is sajnálom mert ez már tényleg a hulla gyalázás szint amit főniék művelnek velük.
Szegények, hol fognak ilyen jól kereső állást találni…
És ha kirúgják őket, akkor mi lesz? Elmennek a legközelebbi boltba, és megkeresik a fizetésük másfél vagy akár kétszeresét… Tényleg nagyon kibasztak velük, gratulálok.
Majd akkor szóljatok, ha megyünk a Parlamentet a Dunába tolni. 12 éve ez megy.
Ez igazából szerintem tök jó. Én nagyon szeretném, hogy kirúgják a tanárokat! Akkor talán annak is felnyílna a szeme, aki eddig a homokba dugta. A rendszer jelenlegi formájában össze *kell* omoljon. Ha ráadásul a kormány húzza ki az utolsó támasztó lapot a kártyavár alján, csak látványosabb!
Hajrá tanárok, most ne adjátok fel! Veletek vagyok!
(Btw, ha tud valaki olyan felületet, ahol a polgári engedetlenség miatt késő fizetésre gyűjtenek, ossza már meg velem. Kerestem, de nem találtam. Szívesen adnék bele, akár havi rendszerességgel is!)
Nonszensz. És még fel vannak háborodva, hogy nincs elég tanár? A tavaly végzett 80 fős évfolyamunkból örülhetünk, hogy nyolcan a pályán maradtak, akik a létminimumért(SE) gürcölnek naphosszat. Mindenki más elhúzott külföldre vagy szakmát váltott. Vicc.
A két kezem összeteszem, hogy nem kellett a közoktatásban dolgoznom egy percet se…
Ha valami, akkor ez meg fogja oldani a tanarhianyt.
Az angol banyaszsztrajk idejen volt hasonlo Tatcher magatartasa. Nem tudott mast tenni, mint demonizalta a banyaszokat es elotte pedig felhalmozott keszleteket. Azzal viszont nem szamolt, hogy egy evig kitartanak.
Remelem minel tobb tanar bele fog ebbe allni es nem enged a fenyegetesnek.
Lol, Pintér at his best! Ilyenkor kell jól pofánröhögni ezt a barmot, és csak azért sem dolgozni! Meglátjuk, ki mer-e rúgni sok tízezres tanárhiány mellett. Na gyerünk, te sz*r, ne csak a szád legyen nagy!
en is kaptam ma egy pont ugyanilyet, csak nalunk nem az igazgato osztotta ki, hanem jottek a hresek a tankertol
az a ciki, hogy nalunk a tantestulet 90%at jelenti az a letszam, amiben reszt vettunk ebben az akcioban, ezert en azt gondolom, hogy most kene mindenkinek megegyszer egyszerre felallnia, es ha kirugja a tanker mind a 34 pedagogusat egy intezmenynek, akkor labon lovi magat az egesz rendszer, meet oda az osszes csimota tanulashoz valo joga…
En már csaladtaggal is vitatkoztam/vesztem össze emiatt. Csaladtagom fizikai munkás, azt mondta miért nem elég a tanároknak a nettó 180-200? Ő is annyit kap a gyárban és ő a két kezével dolgozik, az ő munkájának látszatja van. Annyira felcseszett, egyszerűen nem értik meg.
Másik: munkatarsaimat hallottam, azon ment a szájtépés, hogy a tanárok kussoljanak, mert egy csomó szünetük van, alig dolgoznak…
Én nem vagyok tanár ( nem veletlenul) de maximálisan belelátok, hogy mi történik ott. Dolgoztam a híres északon, ahol a tanár tényleg egy megbecsült szakma. Fényévekre vagyunk tőlük.
Első munkahelyemen sokáig igy tartottak sakkban. Nem tudtam hogy mit lehet és mit nem. Senki nem tanitott meg hogy mit engedhet meg magának a munkáltató. Pár évvel később felmondtam, persze ekkor már túl voltam többszöri idegösszeomláson. Életem legjobb döntése volt az a felmondás.
35 comments