Debreceni vakcinagyár: decemberre ígérték, de egyelőre nagyobb a titkolózás, mint a látható építkezés

12 comments
  1. Nem decemberre, Debrencenre ígértek, soha nem volt szó konkrét időpontról okosfeketeember.jpg

  2. A Fudanra emlékszik még valaki? Paks 2?

    Már arra sem emlékszem miket lengettek még be annyit shitpostolnak, de alig történt valami. Gondolom a megvalósíthatósági tanulmány, a tervek meg az alapkö már elég sok pénzt elnyelt 0 effortal így is.

  3. Ez olyan mint amikor a nem kívánt terhesség elkerülésére gumit húznak a 10 éves gyerek fejére?

    Az embereknek már eszükben sincs a vakcina, mivel el vannak foglalva azzal hogyan ne fagyjanak meg.

  4. Tegnap néztem, hogy akkor jogosult vagyok-e ötödikre, de a rendszer szerint ilyenre nincs lehetőség még. Pedig mintha azt olvastam volna, hogy jövő héten már több mint százezer vakcina lesz kiosztva. Majd ha elmúlik a 75 vészhelyzet, remélem, hogy meg lehet tudni valamit erről is.

Leave a Reply