64 százalékkal drágult a kenyér, 54-gyel a vaj

18 comments
  1. Mi az isten fasza van? Ne szórakozzanak már baszki, hogy 64 kicseszett százalékkal.

    A HVG egyik kommentjéből másolva:
    “Júliusban az előzetes adatok szerint 1149 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Ebben az évszázadban még csak a közelében sem járt havi deficitadat ennek az értéknek, de szinte biztosan mondhatjuk, hogy még sosem volt példa Magyarország történetében ekkora hiányra.”

  2. A kommersz vajak (magyar vaj, sajátmárkás vajak) simán 100%-kal drágultak tavaly óta pl. Auchan, Tesco blokkok alapján. 300-349-ért mentek ezekből a kicsik, most meg 799-829. A nagyok 629-699, most meg 1399. Ezeknél tuti nem jön ki az 54%.

  3. Amúgy Nógrád megyéből ismerek szerencsétlen embereket, akik már túrós tésztára valót sem tudnak kispórolni. Öregek főleg. Eddig megvoltak, de most napi néhány zsömlén meg zsíron, kis szalonnán élnek. A fűtési szezon csak most jön. Gyorsan haladunk egyfajta humanitárius katasztrófa felé.

  4. A kenyér a Gibbs javak egyike, ami azt jelenti hogyha az ára nő, akkor többen kezdik el vásárolni, mert annyira alapvető élelmiszer, hogy az áremelkedése a hiányát jelzi.

    Nincs kenyér -> Nincs élelem -> Éhezés…

    Tiszta sor.

  5. De mit számít? Meg lett mondva, hogy 400 bruttót keres mindenki a fiataloknak meg több van félre téve mint szegény miniszterelnöknek.

Leave a Reply