Hatéves korukban kapnak először telefont a magyar iskolások

25 comments
  1. Amikor gimibe kerültem 2015-ben, akkor kaptam meg életem első okos telefonját (az is anyám lehurcolt 3 éves mobilja volt xd). Előtte tényleg csak azért volt telefonom, hogy nagyszülőkkel, anyuekkal ha elmegyek valahova, tartsam a kapcsolatot

  2. Születéskor építsék bele, minek ennyit várni. Unokaöcsém is ennyi idős kb. és szerintem egy percre sem engedi el egész nap, ha valamit csinálni kell vagy szólsz hozzá, egyből felcsattan, hogy mit vonják el a dolgától.

  3. Tegnap ültem a bankban, mellettem egy anyuka babakocsival a gyerekével várakozik. Gyerek visít, hisztizik, minden baja volt, anyuka pedig nem ért hozzá, hogy elcsitítsa, ezért kezébe nyomta a 6,5 colos bunkofont, hogy nézzen valamit a youtube-on. Bevált, mert csend lett, na de mit fog így átadni a szülő a gyerekének, milyen mintákat?

    6 éves korban okostelefon? Semmi szükség rá, csak a techipar jár vele jól. El lett ez rendesen cseszve.

  4. 1999ben, 6 évesen kaptam az első telefonomat, ami egy sárga Nokia 5110 volt. Csengőhangokat állítgattam rajta, és azon beszéltem mindig az egyik mamámmal. Kaptam hozzá nyakbaakasztót is.

  5. Én 12 évesen kaptam az első telefonom. Kamerája még nem volt, de már színes volt a kijelzője. Én már azt is nagyon menő dolognak éreztem akkor 🙂

  6. 14 évesen kaptam a mamámtól egy Nokia 6300 mobilt. Akkor (2011) nagyon állat telefon volt, nagyon büszke voltam rá.

  7. Nálunk ez most nagy dilemma, 10 éves lesz a legnagyobb, többször itthon van egyedül, emiaztt gondoltuk, hogy egy régi telefonba teszünk sim kártyát és ha bármi van tud szólni. Aztán elkezdett rájárni és most ot tartunk, hogy napi fél órát játszhat vele, de valahogy vissza szeretnénk ezt fordítani, mert azt gondolom ezt elcsesztük. Az a nehézség, hogy a barátainak korlátlan használatra van telefonjuk, bár még nem jutottak el arra a pontra ahol kiközösítenék, vagy ilyesmi.

  8. Kiskamaszként kaptam az első telefonomat. Úgy örültem neki, mint majom a farkának. Akkoriban csak nyomógombos, monokróm kijelzős készülékek léteztek.

  9. Fogalmam sincs, hogy a 3. osztályosok hány évesek, én akkor kaptam először telefont annak apropóján, hogy egyedüli hazajárkálásomnál tudjak telefonálni, ha baj van.
    Természetesen egy jó kis Nokia 3210es zsebkvantumszámítógép volt.

  10. Az én időmben még csipogót használtunk, akinek meg nem futotta, postagalambbal küldte a levelet /s

    Lehettem vagy 10 éves, amikor megkaptam az első nyomógombos telefonom. Havi 2000 forintom volt arra, hogy felhívjam az ősöket, ha nagyon fontos volt.
    Aztán egyszer elromlott és négy vagy öt évvel később kaptam egy érintőset. Nem volt okos, de legalább wifivel rendelkezett.
    Nem értem mire ez a nagy “adjunk telefont a kölyöknek” mánia. Undorító.
    Unokaöcsém pont ebben szenved most.
    Tíz éves, és folyamatosan telefon meg laptop. Egyszer nem menne ki bringázni vagy játszani.

  11. Első nyári diák melóból vettem magamnak egy nokia 5110-t :). Azóta is visszasírom azt a bumszli – buta telefont. 🙂

  12. Kb én is 6 évesen kaptam az első telefonomat nagymamámtól (Isten nyugosztalja. ) Egy alcatel nyomógombos telefon volt.
    Már akkor se nagyon tudtam, hogy minek kéne ez nekem. Barátaim nem voltak akik felhívhattak volna, 6 éves létemre meg nem hagytak sose egyedül. De legalább egészen 15 éves koromig kitartott az a telefon. Utána kaptam az első okostelefonom, ami egy pocket neo volt.

  13. 7 évesen kaptam egy SIM kártyát apu régi Siemens C60 ába hogy játszhassak a potyogó dobozokkal. Különben meg nem lett volna akkor és nem is kellett volna nagyon. De olyan menőnek éreztem hogy benne vagyok abban a 3 emberben akinek volt első osztályban telefonja. Aztán iskolaváltás, negyedikig csak nekem volt telefonom.

    Geci boomernek hangzok ezzel pedig csak 18 vagyok

Leave a Reply