
Megvalósulhat a legújabb I-Lab Budapesten, a már működő balmazújvárosi mellett.
Oktatóként, pedagógusként akár még bejelentett, versenyképes állásod is lehet vele, részletek az idézett szövegben:
“A Budapesten épülő és terveink szerint október végén, november elején nyitó (önkormányzati döntéseken múlik) Ifjúsági Labor építésével és üzemeltetésével kapcsolatos közösségi lehetőségek.
1. Rész.
Az épülő Labor DÉL-PESTEN lesz.
Három alapvető módon tudsz segíteni minket.
– vállalkozó, szakmai, támogató partner
– oktató
– adományozó
1. VÁLLALKOZÓ, SZAKMAI, TÁMOGATÓ PARTNER
Az ifjúsági labor keres olyan szakmai platformokat, amelyek játékosan mutatnak be fizikai, kémiai, mechanikai és/vagy gyártói, kereskedelmi, szakmai folyamatokat.
Pl:
Bemutató asztal,
– ahol megfigyelhető egy hidraulikus, mechanikus, stb. szerkezet működése
– makettek
– elektronikus szerkezetek, melyek szétszedhetők, összerakhatók
– stb.
Ezen túlmenőn szívesen fogadjuk:
– A szakmai bemutatókat, amennyiben azok nem az elméletet, hanem a gyakorlati alkalmazást mutatják be, amit a gyerekek is meg tudnak valósítani, másolni, duplikálni.
– Oktatói platformokat, melyek kifejezetten oktatási céllal készültek. (pl.:3bscientific csomagok.) Fizikai, kémiai, biológiai, stb. kísérleti csomagok.
– Fischertechnik játékok
– Legó játékok, robotok
– Pc. Laptop. Tablet
– Szoftverek (tervező, oktató, játék, stb.)
– Játékkonzolok.
– Projektorok
– Mikroszkópok, laborfelszerelés
– Laborbútorzat, oktatási bútorzat (székek, asztalok), műhelybútorzat.
– Gyermek védőruházat (labor és munkásruházat)
– Kéziszerszámok, szerszámkészletek, szortimentek
– védőfelszerelés – maszkok, kesztyűk, sisakok, szemüvegek, stb.
– Mezőgazdasági eszközök és kellékek
– Oktató gépek (pl: CNC)
– Bármilyen az iparban, kereskedelemben, egészségügyben, robotikában, agráriumban oktatásban használatos eszköz
– PÉNZ
– stb.
A vállalkozás természetesen marketing célokra felhasználhat minket, illetve vonatkozó anyagjait bemutatjuk.
2. OKTATÓ
A gyerekek az Ifjúsági Laborban a kaland megélése révén ismerkednek a tudománnyal.
Olyan oktatókat keresünk, aki:
– Egy vagy több szakmai terület kapcsán hajlandók az Ifjúsági Labor nevelési, képzési modelljét alkalmazva, gyermekekkel foglalkozni, az eszközparkot kezelni. (tanárok, mérnökök, stb.)
– Az I-Lab, vagy saját szakköreit vezetni
– Képes az erőforrásokat játékos ismeretterjesztésre használni
– Meleg-szívű, jóindulatú és türelmes
– Szeret röhögni
– Képes és akar tanulni
Bérezés:
– megegyezés szerint,
– teljesítményarányosan (nálunk nincs éhbér.)
– bejelentett munka
– próbaidőt követőn
– munkaidő reggel 08-16.45 illetve 12.15-19.00 (H-V maximum heti öt nap)
3. TÁMOGATÓ
Olyan partner, aki:
– pénzzel támogatja a labor fejlődését, az amortizáció pótlását, a béreket, a rezsit, új laborok nyitását.
– Jó hírét kelti az Ifjúsági Labornak, segíti a munkánkat (lájkok, megosztások, kapcsolatok keresése, ötletek, stb.)
– Alkalmanként rész vesz közösségi munkában. (kertépítés, felújítás, átalakítás, baráti este, összejövetelek, stb.)
Végezetül:
Szeptember 14-én közzétesszük az első kapcsolati napunkat, amit azoknak szervezünk, akik segíteni szeretnének minket.
E-mail: fejlett.strategiai.tervezes@gmail.com
Számlaszámunk: 50430237-10009842-00000000 (Kérjük, a megjegyzés rovatba mindig írd ki: Adomány. Kedvezményezett: Fejlett Stratégiai Tervezés Nonprofit Kft.)
Juhász Zoli”
Source: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0367J7AzXJ7v4X7yEM4FqiP8kSJxUFVLDcr2ziRYsc1dTX4aDtzw4PtCj8UDVgp62wl&id=100046733990740