Mintha tűnne el a kamatemelés hatása.

24 comments
  1. Egész sokáig tartott, általában a kamatemelés másnap délig szokott tartani. Tizedike körül lesz egy lokális minimum majd, a multik a fizetések miatt forintot fognak venni.

  2. Mintha 😀 Mintha 360-nál még ért volna a pénzünk bármit is :D:D:D:D:D

    Érted, 1 indonéz rúpia 2,7Ft bazz.

  3. ne legyél noob. kamatemelés pár napig szokott használni általában. utána emelkedik. kamatemeléssel nem fogják tudni lent tartani a forintot, nem ez a probléma

  4. Nem a kamat emelés miatt megy felfelé vagy lefelé a forint árfolyama, annak már nincs érdemi hatása.
    Első sorban a gáz ára az, ami mozgatja a forint árfolyamot a nagy oroszoknak való kitettség miatt.
    Amikor a gáz piaci ára csökken, akkor megindul lefelé a forint, amikor nő, akkor megy felfelé.

    Ez hat ki az euróra is, csak kisebb mértékben.
    Tehát a dollár erősödik az eurohoz mérten, mert a Fed érdemben tudja kezelni az inflációt, míg a EKB-nak meg van kötve a keze (még mindig 1% alatti alapkamat van).
    Az energia válság is elsősorban Európát érinti, USA-t nem.

    Ezért lett erősebb a dollár az eurónál, ami hozza magával, hogy a forinthoz képest is erősödik a dollár.

  5. Mikor jönnek rá, hogy ez a csicska kamatemelés nem ér semmit, és valami érdemlegeset kellene tenni?

  6. a forint értékét végső soron a magyar kormány garantálja, úgyh szerintem inkább az lehet a gond, h kurvára nem bízik már senki a magyar kormányban

  7. Nem penzugyi tanacs, de mar 18 eve igaz, annyi penzt tarts frointba amennyit a kovetkezo honapban elkoltesz.

  8. A külső környezet továbbra is kedvezőtlen, a magyar gazdaság továbbra is rettenetesen ki van téve a külső hatásoknak, idehaza meg továbbra is hülyék kormányoznak. A kamatemelés olyan, mint mikor a harminc éve impotens Béla bá’ bedob egy szem viagrát. Addig is tart a hatása.

  9. amig nincs itthon szabad piac, a red flag csak emelkedni fog magyarorszaggal szemben
    kifaszom akarna ide penzt tenni, amikor dr. fityesz bácsi barmikor barmit barmilyen aron oda ad-vesz ahova akar, mert vÉsZhElYzEt van 3 éve?

  10. “Just one more kamatemelés please… just one more I swear it’ll solve everything.. please please please just one more kamatemelés pleeease. 🥹”

  11. Én úgy tudtam, a kamatemelés az az infláció ellen való eszköz. Az USD-HUF árfolyamnak vannak összefüggései ezzel, de nem közvetlenül arra való, főleg, hogy az USD mint nemzetközi default valuta kurva sok mindentől függ.

Leave a Reply