Saját ingatlanban lakók száma az európai országokban

32 comments
  1. Azért az jól látszik, hogy Orbán ide vagy oda, de azért külföldön is úgy működik a gazdaság, hogy a gazdag egyre gazdagabb, a szegény meg egyre szegényebb.

  2. Tegyük hozzá, hogy a németeknél azért nem laknak saját tulajdonú lakásban, mert:

    1. Jobb a bérlők piaca az állami szabályozás miatt (mondhatni azt is, hogy nem éri meg igazán lakást kiadni, mert nem lehet rajta akkora hozamokat elérni)
    2. Ugyanehhez kapcsolódva, mivel az 1945-ös bukás és elszegényedés után a társadalom megállapodott abban, hogy az árstabilitás és a jövőbe fektetés lesz az új irány, így nagyon sok német a megtakarításait a tőzsdére viszi. Ezzel egyébként szép hozamokat tudnak elérni, megelőzve a lakástulajdonlás és kiadás hozamait (főleg akkor, ha nem csak az európai tőzsdén van a pénzük)
    3. A társadalmi mobilitásra is sokkal nagyobb az esély (lásd, nálunk milyen kevesen vállalják, hogy eladják a vidéki ingatlanjukat, hogy utána Budapesten magasabb bérért dolgozzanak, és sajnos ez egyre inkább egy logikus lépés lesz – főleg 2015 óta – amióta az albérletárak túl magasak lettek a megszerezhető nagyobb keresethez képest).

    +1 Szerintem Magyarországon is az a jó, ha minél kisebb résztulajdonért laksz valahol (maximum a lakás feléért, ha ez opciód), mert akkor több befektethető pénzed marad más célra. Mondjuk például a saját esetem egy extrém helyzet, ahol kisebbségi tulajdonos vagyok a lakásomban (1/3), ezért albérletdíjat fizetek az 1/6 tulajdoni részre (mert a lakás felét használom, így logikus, hogy ha a maradék 1/6-ot részre fizetnem kell).

  3. Bérlők esetében Magyarországon senki nem veszi komolyan a lakcímbejelentést. Ha az alapján készült ez a statisztika, akkor használhatatlan.

  4. Miért állítjátok úgy be, hogy olyan jó dolog albérletben lakni egész életben? Kiszolgáltatva egy életre a tulajoknak, nagyon jól hangzik.. Én teljes szívemből gyűlölöm. Beszéltem néhány emberrel Bécsből, ők sem azért nem vesznek mert annyira imádnak albérletben lakni, hanem mert ők sem engedhetik meg maguknak a sajátot

  5. Na igen, nem art azert ezt arnyalni..
    Mi a jobb?
    Van Taktaharkanyon egy korszerutlen, repedezo falu romhalmaz kadar kockad ami SAJAT, (persze fenntartani meg allagmegovasra mar zse nincs, mert a kornyeken jovedelmet generalni atlagember max a kozeli gyarban tud 500EUR korul)
    vagy,
    nincs SAJAT de, keresel annyit, hogy a minosegi lakasod berleti dia a fizetesed kb 10-15%-at teszi ki?

  6. “You will own nothing and be happy…”

    Valszeg a magyar szám felfelé torz, kíváncsi lennék mi a valóság, különösen generációs bontásban.

  7. inkább nyugat felé kéne menni!
    rendesen szabályozni a bérleti piacot (pl ki lehessen rakni azt aki nem fizet) és támogatni a bérbeadást.

  8. 100% hogy a Kelet europai országok nagy része nem valós adat…

    például Romániában tudom hogy az ismerőseim nagyon nagy része albérlő, csak nincs bejelntve (tehát papíron a szülőy házban laknak, ami saját ingatlan)…

  9. Egy bérelt lakás sosem lesz a tied. Átmenetileg biztos kurva jó, bár szerintem a bérlakás programnak több értelme van, mint a mai földesúri rendszernek. A bérelt lakás szabályokzhoz van kötve és sosem lehet igazán az otthonod.

  10. Sokan írják , hogy nem valós adat stb, csak azt felejtitek el, hogy kizárólag a mai fiataloknak krvanehéz a saját lakás megszerzése, 40 felett gyakorlatilag majdnem mindenkinek saját lakása van, márpedig egy eléggé öregedő nemzet vagyunk.

  11. Albérletbe jellemzően nem lehet bejelentkezni, igy a szüleidnel maradsz hivatalosan. Ha 45 vagy es albiban vagy akkor is => szoval sajat lakasban laksz

  12. Sajnos elveszett a fordításban itt is, miről van szó. A lényeg hogy a lakás magán tulajdonban, városi avagy önkormányzati tulajdonban áll, vagy éppen állami tulajdon. Magyarországon csak kis százalékban, pl szolgálati lakások esetén van szó nem magántulajdonú lakásról, és teljesen mindegy hogy azt kiadják albérletben vagy sem.

    Svédországban pl létezik az önkormányzati lakás tulajdonlás amelyet főbérletként adnak ki használatra, határozatlan időre, ezzel egyszerűsítve a lakhatást. Én pl ilyenben lakom. Így nem kell lakást venni, és fizetni a részleteket, és az ember addig marad a lakásban ameddig akar, olykor fel is ajánlják megvételre egy hosszabb struktúra végével. Itt ez gyakori és közkedvelt megoldás, mert megengedhető és egyszerű.
    Jellemzően a volt kommunista országokban ez a struktúra nem létezik, ezért ott átlagban nagyobb a százalék, habár a másik oldalon nagyobb a banki eladósodás is.

  13. Ki az a 86% nálunk? :/

    /a 14% egy tagja, aki már lemondott arról, hogy valaha is lesz saját lakása

  14. Hát igen, ahogy látszik is, a manapság 40+ életkorúak által oly nagy elánnal szidott, csúnya-rossz ördögi szocializmusban azért elég jól sikerült keleten szinte mindenkinek saját házat birtokolni. 😏

  15. Ez Magyarorszag egyik utolsó mentsvara. Sajnos rohamosan csökken a szazalek.

    Amugy Németországban ez egy nagyon komoly problemahoz vezet, az idoskori szegénység az amúgy is kicsit alacsonyabban keresok kozott nagyon gyakori.

Leave a Reply