Majd azért azokat is kérdezd meg ezzel kapcsolatban, akik közel halálra fagynak majd az idei télben vagy nem lesz mit enniük, mert milyen jól működik a kapitalizmus.
az azért megvan, hogy szocializmus ~~=~~ kommunizmus? ráadásul amit a szovjetek csináltak, az nem kommunizmus, hanem marx-leninizmus (később sztálinizmus) ami bár annak hírdeti magát, de nem az
szobahőmérsékletű engemengem
(a szoba jelen esetben egy 2023 kora februári átlagos tanterem)
*del-azsiai gyerekmunkasok a nyugati ruhagyarakban liked this*
Bizonyos érvelések mellett egy és ugyanaz. Ergo a kapitalizmus áldozataihoz kell sorolni a kommunizmusét is. Mivel nekem a kapitalizmus többszörösen megmutatta “bájos” arcát, így én is magaménak érzem ezt az érvelést. Nyilván ha csőgazdag lennék nem így gondolkoznék…
Lehet, hogy a kapitalizmus nem a legjobb gazdasági rendszer, de egy biztos: eddig még senki nem tudott kitalálni jobbat.
mondja egy amerikai középosztálybeli, partvidéki, genderfluid 30 éves, aki még soha nem járt az államhatáron kívül és kizárólag az amerikai oktatásból értesült a világról.
Fun fact: Pinochet többek között erre kiképzett kutyákkal erőszakoltatta meg az ellene felszólaló polgárokat, miután amerikai támogatással katonai puccsban átvette a hatalmat
Legfostabb poszt 2023-ban, és még csak 2022 szeptembere van.
14 comments
Edgy
hujujujujuj ez aztán fost a javából.
Majd azért azokat is kérdezd meg ezzel kapcsolatban, akik közel halálra fagynak majd az idei télben vagy nem lesz mit enniük, mert milyen jól működik a kapitalizmus.
AOC – gónosz népirtó
Trump – vicces narancsember gumikacsával
az azért megvan, hogy szocializmus ~~=~~ kommunizmus? ráadásul amit a szovjetek csináltak, az nem kommunizmus, hanem marx-leninizmus (később sztálinizmus) ami bár annak hírdeti magát, de nem az
szobahőmérsékletű engemengem
(a szoba jelen esetben egy 2023 kora februári átlagos tanterem)
*del-azsiai gyerekmunkasok a nyugati ruhagyarakban liked this*
Bizonyos érvelések mellett egy és ugyanaz. Ergo a kapitalizmus áldozataihoz kell sorolni a kommunizmusét is. Mivel nekem a kapitalizmus többszörösen megmutatta “bájos” arcát, így én is magaménak érzem ezt az érvelést. Nyilván ha csőgazdag lennék nem így gondolkoznék…
Kapitalizmus egyéb áldozatai:
[https://www.worldvision.org/clean-water-news-stories/global-water-crisis-facts](https://www.worldvision.org/clean-water-news-stories/global-water-crisis-facts)
[https://www.oecd-ilibrary.org/social-issues-migration-health/health-at-a-glance-2019_3b4fdbf2-en;jsessionid=LngbilkRz9xPA1f_3RTItHFjcjS1PwUu1vF2DSCX.ip-10-240-5-170](https://www.oecd-ilibrary.org/social-issues-migration-health/health-at-a-glance-2019_3b4fdbf2-en;jsessionid=LngbilkRz9xPA1f_3RTItHFjcjS1PwUu1vF2DSCX.ip-10-240-5-170)
[https://www.ilo.org/moscow/areas-of-work/occupational-safety-and-health/WCMS_249278/lang–en/index.htm](https://www.ilo.org/moscow/areas-of-work/occupational-safety-and-health/WCMS_249278/lang–en/index.htm)
[https://www.rubicon.com/blog/food-waste-facts/](https://www.rubicon.com/blog/food-waste-facts/)
[https://www.youtube.com/watch?v=GEzOgpMWnVs&t=2991s&ab_channel=talkingsticktv](https://www.youtube.com/watch?v=GEzOgpMWnVs&t=2991s&ab_channel=talkingsticktv)
[https://www.creditdonkey.com/world-hunger-statistics.html](https://www.creditdonkey.com/world-hunger-statistics.html)
[https://medium.com/@jeremyerdman/we-produce-enough-food-to-feed-10-billion-people-so-why-does-hunger-still-exist-8086d2657539](https://medium.com/@jeremyerdman/we-produce-enough-food-to-feed-10-billion-people-so-why-does-hunger-still-exist-8086d2657539)
[https://mronline.org/2022/06/06/mapping-u-s-imperialism/#:~:text=What%20we%20do%20know%20is,Nicaragua%2C%20Chad%2C%20Libya%2C%20East](https://mronline.org/2022/06/06/mapping-u-s-imperialism/#:~:text=What%20we%20do%20know%20is,Nicaragua%2C%20Chad%2C%20Libya%2C%20East)
[deleted]